Házikert

Egy kicsi kert is lehet növényzetben gazdag és színes

Agrofórum Online

Egy esettanulmányt hoztam mára, ahol egy nagyon kicsi kertnél volt elvárás, hogy gazdag és színes legyen. Hogy hogyan lehet játszani a terekkel, és mitől lesz biodiverz egy olyan kert is, mely alig két ágyásból áll?

Az utóbbi időben nagyon divatos lett a pici kert. Egyrészt kertesház szintjén megfizethető vásárláskor, másfelől meg az időhiány is azt mondatja a tulajdonosokkal, hogy legyen kert, de minél kisebb. Nagyjából itt is erről van szó. Emellett a biodiverzitás és a természetes kertek fogalma is egyre elterjedtebb, így egy kicsi kertnél is gazdag és színes növényvilágot kell tudjunk kihozni.

Ritka az a kert, ahol a ház méretével megegyezik a medence, míg a kert valóban icipici. De ettől még egy kicsi kert is lehet növényzetben gazdag és színes. Az előkert egyfajta megérkezés és már ott volt egy olyan pont, ami még jobban behatárolta a kiskertben használható növényzetet. Egyrészt levegőben futó kábelek a ház előtt az utcán, így nagyobb lombú fákat nem lehet ilyen helyre tervezni.

Kis kert nagy tervekkel - miért is ne!
Kis kert nagy tervekkel – miért is ne!

Másfelől egy érdekes, kalitka formájú ablak, amit két emelet magasan takarítani tudni kell.

És mindehhez adott egy fiatal pár, aki színes-szagos virágokkal teli kertben gondolkodik.

Mire van szükség egy ilyen helyzetben kerttervezéskor?

Bár csak fenntartható kerteket tervezünk, itt is amennyire lehetett, próbáltuk elrendezni a növényzetet és a szükséges funkciókat úgy, hogy az szép is legyen, de közben a biodiverzitást is szem előtt tartsuk.

Lépőkövek kerültek be a talajtakaró évelők közé, hogy egy esetleges ablakmosásnál lehetőség legyen létrára állni, hiszen az épület állagmegóvása és takarítása is ilyen esetben fontos szempont.

Az utcafront felé haladva viszont egyre bujább kertben gondolkodtunk. Egyrészt a belátást kell gátolni, hogy kialakuljon egy intim szféra, másfelől ennyi burkolt felületnél a hőterhelés is nagy, így sok talajtakaróra, cserjére és kislombú fára lesz szükség.

Mivel a bugás hortenzia országa vagyunk lassan, így természetesen ide is került két tő hortenzia, egy bugás és egy cserjés hortenzia, mert a talajadottságok megengedték.

Mivel meleg is az ágyások egyik része, így a magnolia (liliomfa) is helyet tudott kapni, de még egy vadcitrom is belekerült az utcafronti részbe, hogy a mediterrán hangulatot tartani tudjuk.

Kis kert, kevés fenntartás

A fenntartható kert nem a robotfűnyírónál kezdődik, hanem a valódi ápolási munkáknál. Ennél a két ágyásnál, egy vékony örökzöldekkel teli és a színes-virágzós ágyásnál is az a fontos szempont, hogy egy vastag mulcsréteget elérve a gyomlálás minimalizálva legyen. A sűrűbbre ültetett növények hamar összezárnak majd és az épületből kiáradó meleget nem engedik annyira a talajfelszín felé, így a hőterhelés is kisebb a növények között.

És bár kicsi az ágyás, de hagymásokkal is bőven meg lehet tölteni az évelők és önvető egynyáriak között akár, mert a talajtakarók között tavasszal egy plusz izgalmas összképet fog adni a kert ezen része.

A kert főágyása alig 10 méter hosszú és 4 méter széles, de így is a hagymás növények kivételével mintegy 70-80 tő növény beültethető, és máris megteremthetjük, akár már a beültetés évében azt a miliőt, amiről a tulajdonosok álmodoztak.

Kiemelt kép: Pixabay

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 érv, hogy ne vágjuk vissza télre az évelőket!

2024. december 18. 05:40

Nézzük meg az érveket a "mindent hagyunk úgy, ahogy van télen, hiszen a természet sem kaszál és vagdos" kertészeti elképzelés mellett!

Így tartsuk tisztán a szobanövényeink leveleit!

2024. december 17. 11:10

A szobanövények leveleinek tisztítása azért fontos, mert a rajtuk felhalmozódó por, zsír, vízkő vagy egyéb szennyeződés gátolhatja a növények létfontosságú folyamatait.

A legjobb talajtakaró mixek, és amit tudni érdemes róluk

2024. december 17. 05:40

A legjobb talajtakaró mixek témáját hoztam most, melyekről már saját tapasztalatok alapján tudom elmondani a legfontosabb információkat.

Így ne vásároljon növényt, ha jót akar magának és a kertnek!

2024. december 16. 13:40

A megfelelő növény kiválasztása nemcsak esztétikai kérdés, hanem a sikeres kertészkedés alapja is. Nézzünk 8 hasznos tippet a választáshoz!

A temetők a természet számára is teret adnak még egy világvárosban is - természet és történelem a párizsi Père Lachaise temetőben

2023. augusztus 23. 05:40

A temetők a sűrűn beépített városi környezetben a zöldfelületrendszer vagy ma, a „divatosabb” kifejezéssel élve, a zöldinfrastruktúra fontos elemét jelentik/jelenthetik.

Miért előnyös a takarónövényzet a szőlőben?

2021. április 30. 06:20

A telepített növénytakarás természetesen hozzájárul a biodiverzitás megőrzéséhez is azáltal, hogy számos állatfajnak ad menedéket és táplálkozóhelyet, de csökkenti az eróziós károkat, és segít megtartani a talajnedvességet.

Zöldítsünk! – De úgy, hogy annak értelme is legyen…

2021. március 4. 07:40

Van értelme, és tényleges haszna a lassan magunk mögött hagyott támogatási ciklusban bevezetett kötelező zöldítésnek?

Visszavadítanák a gazdasági célú erdőket

2019. július 3. 15:50

A kísérleti projekt során meglévő gazdasági tevékenység alatt álló erdőkből kiválasztanak területeket és "elindítják" azokat olyan irányba, hogy jobban hasonlítsanak az idős, őserdő jellegű állományokra.