Mikor tekinthető szedésre érettnek a csemegekukorica?

Agrofórum Online

Hogyan állapítható meg legegyszerűbben, hogy a csemegekukorica szedésre érett?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Ahogyan a legtöbb növényfaj esetében, a kukoricánál is a tenyészidőszak hosszát a termesztett fajta tulajdonsága, illetve a környezeti körülmények alakulása befolyásolja. A külső körülmények közül a kelés és a címerhányás közötti időszakban uralkodó időjárás határozza meg legnagyobb mértékben a csemegekukorica érésének időszakát, így a tenyészidőszak hosszúságát is. A kukorica vetését általában április közepén lehet megkezdeni, mely vetésből fejlődő növények kb. nyár közepére adnak szedhető terméseket.

A csemegekukorica érésének külső és belső jelei egyaránt vannak, melyet a betakarítás tervezésekor mindenképp érdemes szem előtt tartanunk. A csemegekukorica csöveit úgynevezett tejesérésben szedjük és fogyasztjuk. Ebben az állapotban a kukoricaszemeket sárga szín jellemzi, megnyomva pedig fehér, tejszerű folyadék található bennük. A túlérett szemekből távozó folyadék túlzottan sűrű, míg az éretlen szemekből vizes állagú folyadék nyerhető ki. Az érésnek kívülről is látható jelei lehetnek, a bibeszálak ugyanis megbarnulnak, a kukoricacsövek csúcsi részeinek szemei pedig kellően megsárgulnak.

Egy-egy cső ideális érettségi állapota rövid ideig tart, mely 30 fokos hőmérséklet esetében mintegy 1-2 napra, míg mérsékeltebb hőmérsékleten is csak kb. 3-5 napra tehető. A törés optimális idejének meghatározására tehát nagyon fontos odafigyelni, hiszen a túl későn letört csövek öregek lesznek, így kevésbé lesz élvezhető fogyasztásuk is. Az egyszerre vetett növényekről kb. 2-3 alkalommal gyűjthetők be a termések, így ajánlatos lehet már tavasszal a vetést szakaszosan, megadott időközönként elvégezni, ezzel a szedési időszakot is meghosszabbítani.

A szedés következtével, mivel a csöveket nem teljes, vagyis biológiai érettségükben törjük le, a bennük található cukor keményítővé alakulása továbbra is folytatódik. A cukortartalom a hajnali, illetve éjszakai órákban a legmagasabb a csövekben, így a törést is inkább ekkora, nem pedig a legmelegebb, nappali órákra időzítsük. A cukortartalom csökkenése 20 fok feletti tárolás esetén naponta akár a 20%-os mértéket is elérheti, így az esetleges tárolás lehetőség szerint hűvös helyen történjen.

Kiemelt kép: Pixabay

A csemegekukorica magjaiból is lehet pattogatott kukoricát csinálni?

2026. április 19. 04:38

Kérdésem a következő Önökhöz: a csemegekukorica magjaiból is lehet pattogatott kukoricát csinálni? Válaszukat várom!

A tavalyinál magasabb hozamot értek el a paradicsom és a fűszerpaprika termelők

2019. november 28. 10:17

A napraforgó betakarítása novemberre befejeződött, a vetésterület 100 százalékát learatták, összesen 561,7 ezer hektárról 1,7 millió tonna napraforgót takarítottak be.

Csemegekukoricában a világelsők között vagyunk

2018. október 25. 09:51

A magyarországi csemegekukorica-export vezető szerepet tölt be az európai piacon, így nem meglepő, hogy az évente feldolgozott 175 ezer tonna csemegekukorica 95 százalékát több mint 20 európai országba exportálja Magyarország egyik vezető élelmiszeripari vállalata, a Bonduelle.

Jó évük lehet idén a hazai csemegekukorica termelőknek

2023. július 15. 11:10

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményéből kiderül, hogy a hazai csemegekukorica termelők jó reményekkel várhatják a betakarítást, a tavalyi aszályos, rossz év alacsony termése után. A kilátások pozitívak, panaszra nem lehet ok. Az idei év időjárása és körülményei kedveztek a csemegekukorica termés mennyiségének és minőségének egyaránt. Tekintsük meg részleteiben milyen tényezők alapján jutottak erre a pozitív következtetésre.