Hogyan és mikor metszhetjük meg a letermett málnát?

Agrofórum Online

Kérem tájékoztatásukat arról, hogy a letermett málnabokraimat hogyan és mikor metszhetem meg?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A többi gyümölcsfajhoz hasonlóan a málna esetében is minden évben szükséges eljárásnak tekinthető metszése. A metszés elvégzésével tudjuk ugyanis a növény termőképességét és kellő kondícióját éveken keresztül fenntartani. A málnatövek sajátos tulajdonsága, hogy hajtásrendszerük évente megújul, vagyis számos tő- és gyökérsarjat nevelnek. A képződött sarjak egy része azonban feleslegesnek tekinthető, így mennyiségük szabályozása az elsűrűsödés megelőzése miatt is elengedhetetlen.

Az egyszer termő málnafajtáknak jellemzően egy szüreti időszakuk van, mely után termővesszőik fokozatos elhalása is bekövetkezik. Ez azt jelenti tehát, hogy a termővesszőket közvetlenül a szüret után ajánlatos tőből kimetszeni. A termővesszők lemetszése után a tövek jobban átláthatóvá válnak, így a képződött sarjak közül is tudunk válogatni, el tudjuk dönteni, hogy melyiket szeretnénk megtartani. A sarjak közül elsőként a sérülteket, gyengén fejletteket, valamint betegeket metsszük ki tőből.

Az egészséges sarjak közül bokronként kb. 8, míg sövény kialakítás esetében pedig folyóméterenként 12 sarjat hagyjunk meg. A támaszték mellett nevelt növényeknél a kötözésről se felejtkezzünk meg a metszés végeztével, hiszen ez majd a szüret és a növényvédelem szempontjából is hatékonyabb lesz számunkra! Emellett a lemetszett növényi részek eltávolítását is mihamarabb végezzük el, hiszen a letermett és beteg növényi részeken számos betegség és kártevő képes fennmaradni, meghagyott sarjainkat megfertőzni!

Nemcsak a nyáron végzett metszésnek van kiemelt szerepe, hanem a tavaszi időszakban is érdemes a málnatő meghagyott vesszőit szemügyre venni, a télen elpusztult, sérült és beteg vesszőket kimetszeni.

A termővesszők visszametszése is fontos!

A nyugalmi időszakban pedig érdemes a termővesszők hosszából is visszametszeni, hiszen ezek akár a 2,5 méter hosszúságot is elérhetik, így a tövek ápolását, művelését és a szüretet is megnehezíthetik. A visszametszés további előnye még, hogy a virágok száma és terméseik tömege is növelhető, hiszen a termővesszők középső harmada tekinthető a terméshozás szempontjából a legértékesebbnek. A támrendszer adottságait is vegyük figyelembe a vesszők hosszának meghatározásakor, de általában a 1,5 méteres hosszúságra történő visszametszés minden szempontból optimálisnak tekinthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Megelőző védekezés ragadozóatkákkal málnában

2021. április 29. 09:57

A nyugalmi időszak befejeztével a kétfoltos takácsatka gyakran már korán megjelenik a málna fiatal hajtásain. Ott, ahol a málnatermesztés fólia-alagutas rendszerben történik, a Biobest tanácsadója szerint legfőbb ideje a növényvédelem megalapozásának: a Californicus-Breeding-System (vagyis Californicus tenyésztési rendszer) bevonásával – olvasható a hortidaily.com oldalon.

Melyik gyümölcsfát, gyümölcsbokrot metszhetjük meg ősszel?

2024. szeptember 8. 11:10

Kertemben sokféle gyümölcsfa, gyümölcsbokor is található. Melyik gyümölcsfát, bokrot metszhetem meg az ősz folyamán?

Évről évre csökkenő tendenciát mutat a hazai málnatermesztés

2018. június 19. 06:00

A magyar málna fagyasztóipari hasznosítása jelenleg a megszűnés határán áll, mivel Lengyelországból és Szerbiából olcsóbban lehet kész fagyasztott árut importálni, mint a hazai alapanyagot megvásárolni.

Málna ápolása a bő termésért

2021. május 11. 13:44

A málna nagyon hálás növény, ha megfelelően ápoljuk és bő termésmennyiségről gondoskodik már késő tavasztól. A bogyós gyümölcsök között a málna az, amivel minden évben foglalkozni kell a gyomláláson kívül is.