Érdemes védekezni az almán károsító aknázómolyok ellen?

Agrofórum Online

Szeretném kérdezni, hogy érdemes-e egyáltalán védekezni az almán károsító aknázómolyok ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Az aknázómolyok jelentős kártevői lehetnek az almának, hiszen kémiai védelem nélkül akár jelentős mértékű levélvesztést, így korai lombhullást is okozhatnak. A korai lombhullás pedig az évi termésmennyiség mellett a fák kondícióját, a termőrügyek számának alakulását, így a következő évi termésmenyiséget is negatívan befolyásolja. Az almafák mellett azonban a szilva-, cseresznye-, birs-, illetve körtefákon egyaránt, mint nem kívánatos vendégek lehetnek jelen.

A védekezést az is nehezíti, hogy nemcsak egy, hanem több molyfaj hernyói is táplálkozhatnak a leveleken, ezeket a károsítókat az elkészített aknák kinézete alapján tudjuk megkülönböztetni. Az almafákon rendszerint az almalevél aknázómoly, almalevél-sátorosmoly, almalevél-törpemoly és a lombosfa-fehérmoly fordulnak elő. Az almalevél aknázómoly lárvája ellipszis alakú aknájáról ismerhető fel, mely először a levél fonáki oldalán vehető észre. A sátorosmoly ezüstszínű, ovális alakú foltaknát készít, ezekben a foltokban barna csík húzódik. Az almalevél-törpemoly kanyargós és vékony aknát hoz létre, míg a lombosfa-fehérmoly kör alakú aknájában csigavonalban elhelyezkedő ürülékcsíkot figyelhetünk meg.

Az aknázómolyoknak fajtól függően több, de akár négy nemzedéke is lehet évente. A nőstények által lerakott tojásokból kelő lárvák rágnak be a levelekbe, majd táplálkozásuk során készítik el jellemző megjelenésű aknájukat. A permetezéssel a legnagyobb hatékonyságot akkor tudjuk elérni, ha azt megfelelő időben, a tojásból kelő lárvák ellen végezzük el. Az aknázómolyok megjelenési idejének meghatározásában, így a permetezés időzítésében feromoncsapdák felhasználása is segítségünkre lehet.

Kisebb levélfelület mellett, korai védekezés esetében ajánlatos még kontakt hatású készítménnyel permetezni, viszont a későbbi időszakban már felszívódó szert alkalmazni. A kontakt készítmények közül pl. a Karate Zeon 5 CS, Full 5 CS, Decis használhatók fel az almában. A felszívódó szerek közül a Mospilan 20 SG, NeemAzal-T/S már nagyobb lombfelületen való alkalmazásra is bevethetők, az aknákban táplálkozó lárvák ellen is kipermetezhetők.

Kiemelt kép: Pixabay

Az almamolytól "kukacos" a termés?

2018. augusztus 21. 07:30

H. János kérdése: mitől kukacos az alma? Tavaly rengeteg ilyen almám lett, mit tehetek, hogy idén ne forduljon elő?

Almaecet házilag, ha sok az almánk

2023. szeptember 25. 05:40

Sokan a diétás étrendjük részeként ismerik, vannak, akik egészségmegőrzés érdekében alkalmazzák, de az biztos, hogy igazi kincs otthon az almaecet. Mi kell az almaecethez? Nézzünk is egy receptet!

Rekordszinten vannak az ukrán almakészletek

2019. május 23. 07:33

Májusban a jó minőségű étkezési alma ára növekedni kezdett a kiskereskedelemben, mialatt a nagykereskedelmi árak alacsonyak maradtak.

Ősi magyar gyümölcsfajták, amiket érdemes ültetni

2026. január 9. 05:40

Az ősi magyar gyümölcsfajtáknak azért is van jelentőségük, mert ha megismerjük valódi értéküket, akár át is értékelhetjük saját fajtaválasztásunkat.