Betehetjük a komposztba a körtefa beteg leveleit?

Agrofórum Online

Körtefa levelein lévő nagy, sárga foltok ellen érdemes-e még permetezni a fákat? Ezeket a leveleket betehetem a komposztba?

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Kérdező!

A gyümölcstermő körtefajták már erősen készülnek a télre, leveleiknek egy része, az országban már sok helyen, lehullott. Mindemellett idén ősszel is többféle gombabetegség fertőzésének nyomai láthatók rajtuk. Ennek részben a nyárvégi, őszi csapadékos időjárás és az éjszakai, hosszantartó magas páratartalom az oka, ami a betegségek terjedését segíti.

Körterozsda

A körterozsda betegség, amely a leveleken nagyméretű, élénk narancssárga, megvastagodott foltokat okoz, nyár eleje óta jelen van, de súlyos fertőzése általában, ahogy idén is, nyár végétől látható. Ez a gomba nem a fertőzött körtelevelekben telel, hanem egy másik növényen, különböző borókabokrokon, azokat fertőzi meg a téli spóraformája, és annak fás vesszőiben húzza meg magát a gomba a hideg téli hónapokban. Tehát átteleléséhez nincs szüksége a körtenövényekre, sem a körtelevelekre. A rozsdabetegség tüneteit mutató leveleket érdemes összegyűjteni, nyugodtan lehet komposztálni, nem fogja a gomba tavaszi fertőzését befolyásolni, viszont értékes szerves anyag nyerhető komposztjából.

Körterozsda sárgaszínű spóratelepe Dr. Némethy felvétele
Körterozsda sárgaszínű spóratelepe (fotó: Dr. Némethy Zsuzsanna felvétele)

Mikoszferellás levélfoltosság

A körtefák levelein nyár végétől a mikoszferellás levélfoltosság is gyakori betegség, apró, néhány mm-es világosszürke foltjai korai őszi levélhullást idézhetnek elő. Ez a gomba a lehullott, fertőzött (foltos) levelekben telel, nem a fákon, a következő évi fertőzése a talajra lehullott levelekről indul el. A betegség ellen elegendő a lehullott levelek talajba ásása, beforgatása, vagy összegyűjtés utáni komposztálása. A fertőzött körtelevelek teljes lebomlása után a benne élő gomba elveszti életképességét, komposztálással megszűnik fertőzőképessége is.

A mikoszferellás levélfoltok szürle közepűek Dr. Némethy felvétele
A mikoszferellás levélfoltok szürke közepűek (fotó: Dr. Némethy Zsuzsanna felvétele)

Lisztharmat

A körte leérése után körtelisztharmat is szokta fertőzni a fák leveleit. Elsősorban a levelek hátoldalán fejlődik ki a lisztharmatokra jellemző fehér színű gombaszövedék, hatására a levelek elhalnak, elszáradnak. Jellegzetes ivaros szaporítóképleteik a kazmotéciumok, melyek a lisztharmat áttelelését biztosítják, a fehér gombabevonatban fejlődnek ki, fekete, apró, gömb formájú képleteik szabad szemmel is láthatók. Komposztálódás során a leveleken élő gomba is megsemmisül.

A téli lemosó permetezés a körte gomba- és baktériumos betegségei – a ventúriás varasodás, moníliás betegség és az erwíniás ágelhalásellen viszont szükséges, feltétlenül ajánlom, a rügypattanás idején réz-oxid, réz-hidroxid vagy réz-szulfát hatóanyagú szerek bármelyikével. E betegségek a körtefa fás részein, kérgén és azok belsejében telelnek, ez indokolja ellenük a permetezéssel végzett védekezést.

Kiemelt kép: Dr. Némethy Zsuzsanna felvétele

Mitől van tele apró foltokkal a szamóca levele?

2018. május 29. 07:50

S. László kérdése: A szamócám levelein apró, kerek, világos foltok jelentek meg, mi a teendőm, hogy megóvjam növényeimet?

Már számítani lehet a kártevők, kórokozók megjelenésére a bogyós gyümölcsű növényeken

2018. március 30. 13:00

Ha a ribiszke bokrokban elhalt vesszőket találunk, akkor feltételezhetően a szitaszárnyú ribiszkelepke károsít a vesszők belsejében.

Milyen kórokozók károsíthatják a szeder levelét?

2019. június 20. 13:01

R. Balázs kérdése: Milyen kórokozók okozhatnak gondot a szeder levelén?

Miként kezelhetem a szamócát mikoszferellás levélfoltosság ellen?

2024. szeptember 7. 04:38

Hogyan kezeljem a képen látható levélbetegséget a szamócán? Segítségüket nagyon köszönöm!