Milyen típusú virágföld kell az orchideának?

Agrofórum Online

Milyen típusú virágföld szükséges az orchideának? Jó neki a házi készítésű famulcs is?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szobai körülmények között nevelt orchideák eredeti élőhelyükön epifitaként, vagyis fák törzsére kapaszkodva élnek. Gyökereikre jellemző, hogy vastagok, drótszerűek, felületükön ezüstfehér, szivacsos bevonat található, mely réteg a gyökér védelmét, az esőből és a magas páratartalomból származó víz megkötését végzi el. Nagyon fontos szempont tehát az orchideák közegének megválasztása során, hogy az levegővel jól átjárható legyen, ne tömörödő tulajdonságokkal rendelkezzen. Mindenképpen rossz választásnak tekinthető tehát számukra az általános virágföld, kertből származó talaj felhasználása.

A kereskedelemben kaphatók kifejezetten az orchideák számára elkészített, megfelelő szerkezettel és összetevőkkel rendelkező közegek, melyek alkalmazása minden orchidea esetében ajánlható. A csónakorchidea számára pl. a savas kémhatású, laza szerkezetű, jó tápanyagmegkötő képességű közegek tekinthetők optimálisnak. A számukra előállított közegek alapját rostált és kéregdarabokat is tartalmazó bükk-, illetve fenyőkéreg vagy kéregkomposzt, adja. Ehhez savanyú tőzeget adva érhető el a közeg lazítása, valamint vízmegkötő képességének javítása is. További lazítóként perlitet, valamint hungarocell vagy műanyag golyókat is szoktak alkalmazni.

A tápanyag-szolgáltatást marhatrágyás föld vagy csontliszt hozzáadásával érik el. Ezek felhasználása esetlegesen el is hagyható, viszont ezek hiányában rendszeresen tápoldattal kell a növény tápanyagigényét kielégítenünk, így érhető el ugyanis a növény bőséges virágzása. A tápanyagok utánpótlásáról a növény növekedési fázisában ajánlatos legalább hetente – tíz naponta egy alkalommal gondoskodnunk, míg virágzáskor elegendő kétheti gyakorisággal megismételni a tápoldatozást.

Jól látható tehát, hogy kiemelt szerepe van az orchideafélék esetében a jó közeg megválasztásának, melyet az esetleges átültetés során alkalmazunk, illetve az elfogyott közegét is ilyen keverékkel kell pótolnunk. Az átültetéshez minden esetben átlátszó cserepet válasszunk, melyben a növény gyökerei fényhez is jutnak. Az átültetés ideje akkor jön el, amikor jól láthatóan a növények gyökerei már nyomják a cserép oldalát, kinőtték a rendelkezésükre álló teret. Akár 2-3 év is eltelhet, mire szükségessé válik az átültetés, így egy mérettel nagyobb cserép választása általában megfelelőnek tekinthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Milyen szobanövényt vegyünk nőnapra?

2025. március 3. 05:40

Választhatunk igazán elegáns és klasszikus szobanövényeket is ajándékba, de érdemes megnézni a megajándékozott otthonát, hogy a növény biztosan jól érezze magát új helyén. Íme néhány szép és könnyen gondozható lehetőség!

Veszélyeztetett orchideagumóból készül a törökök egyik kedvenc itala

2024. március 24. 14:10

Számos érvem van, hogy miért nem nyáron érdemes Isztambulba ellátogatni. Eddig leginkább a tömeg, illetve a rekkenő hőség hiánya miatt döntöttem így, de most egy újabb nyomós indokom lett – ez pedig nem más, mint a Salep.

Növénydzsungel a lakásban a téli szürkeség ellen

2023. január 13. 05:37

Ha esztétikus növénytengert akarunk a lakásban kialakítani, akkor kellenek karakteres nagy növények, és több közepes és kis méretű is. Így lesz harmonikus a kompozíció.

Lepkeorchidea: hogyan virágoztassuk újra?

2021. február 23. 08:37

A Phalaenopsis (Lepkeorchidea) az egyik legkedveltebb szobanövény az utóbbi pár évben. Általában virágos állapotban kaphatóak és utána hetekig gyönyörködünk benne, viszont elvirágzás után sokan panaszkodnak arra, hogy nem tudják újravirágoztatni. Nézzük sorra, hogyan virágoztassuk újra a lepkeorchideát!