Gépészet
Fizetett tartalom

Akinek nincs szüksége túlbonyolításra, válassza a Kubota csúcskategóriás bálázóját

Agrofórum Online

Traktort, homlokrakodót és körbálázót is a Kubotától vásárolt egy gazda, ragaszkodik a japán termékek strapabíróságához és egyszerű kezelhetőségéhez.

A Kubota traktorai a magyar gazdálkodók körében is elismertek és népszerűek, hiszen megbízhatóak, strapabíróak és a túlelektronizáltság hiánya miatt a kezelésük is egyszerű és könnyen megtanulható.

A japán gyártó egyéb gépeire is a kiforrottság és jó használhatóság jellemző, ráadásul hazánkban a forgalmazó Két-KATA Kft. jóvoltából olajozottan működő alkatrész- és szervizhálózat is a Kubota-vásárlók rendelkezésére áll. A dányi cég éppen a január végi AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon mutatta be megújult arculatát, és az átalakulással is arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy az idei évtől még inkább az ügyfélélményt állítják a középpontba – kapcsolatuk a géptulajdonosokkal nem ér véget az értékesítéssel, sőt éppen azzal kezdődik.

A Kubota saját kiadványának legfrissebb angliai számában egy olyan szigetországi gazdáról olvashatunk, aki nemcsak a traktorát és körbálázóját, de még a homlokrakodóját is a japán márkától választotta. Trevor Hoff Anglia déli részén tevékenykedik, és a már fentebb említett megbízhatóság és egyszerű kezelhetőség miatt döntött a Kubota termékei mellett.

„Nincs szükségem bonyolult megoldásokra, szimplán csak egy problémamentes gépet kerestem megfelelő áron”

– vázolta a gazda, hogy miért tette le a garast az M6132 traktormodell mellett. Az erőgép meghajtásáról négyhengeres, 6,1 literes, Stage V emissziós szintű Kubota motor gondoskodik, amely ebben a szegmensben a legerőteljesebb a mezőgazdasági ágazatban (133 LE, de boosttal 153 LE-re növelhető). Alapkivitelben 24/24-es powershift váltóval szerelt, opcionálisan a 32/32-es, mászófokozatot is tartalmazó változat is elérhető. A traktor hátsó emelési képessége 7 tonna, a hidraulikus rendszer szállítási kapacitása 115 l/perc.

Trevor Hoffnak ez már a harmadik Kubota erőgépe, pontosan tudja tehát, mire számíthat a márkától. Fő tevékenysége az állattenyésztés, és a telep kiszolgálása miatt szereztek be nemrég az M6132-es traktorhoz egy LK2400H homlokrakodót. A kiemelkedő precizitással és stabilitással dolgozó, robusztus eszköz a japán gyártó csúcsmodellje (a H betűjelzés utal erre). A hidraulikus önszintező PCH rendszer révén megnövelt az emelési sebessége, míg a FITLOCK 2+ rendszer által a szerszámok cseréje 1 percen belül megoldható.

Kubota M6132 traktor LK2400H homlokrakodóval szerelve

„A boost által biztosított extra motorerő rendkívül értékes a napi munkáink során, például a körbálázó használatakor. Van néhány meredekebb táblánk, de a vontatás, bálázás meg se kottyan a traktornak”

– szólt elismeréssel az angol gazda az M6132-es erőgépükről, amely egy 2016-os évjáratú Kubota MG110X traktortól vette át a stafétát. Az említett körbálázó pedig egy BV5160-as modell:

„Nem készítünk sok ezernyi bálát évente, de amikor szükség van rá, egyszerűen csak beindítjuk a gépet és problémamentesen elvégezzük a munkát”

– mondta a szarvasmarhákat és juhokat tenyésztő Trevor Hoff. A BV5160-as körbálázóval évente 300 szilázsbálát és 200 szalmabálát készítenek, illetve némi alomszalmát, ennyi a gazdaság igénye. A gazda a Tellus GO terminálon keresztül, a fülkéből vezérli a bálázót, a beállítások elvégzése egyáltalán nem ördöngösség. A BV5160-as modell 0,6–1,65 méter közötti átmérőjű bálák készítésére alkalmas és megtalálható benne az új, szabadalmaztatott PowerBind háló- és zsinegkötözés. A 2,2 méteres pick-up 5 sor felszedőujjal rendelkezik, a vágószerkezet 14 vagy 25 késes.

Munka közben a BV5160-as körbálázó:

Akikre generációk óta számítani lehet: 30 éves az Alfa-Gép

2026. szeptember 21. 13:10

30 éves lett idén a békéscsabai székhelyű Alfa-Gép Kft., amelyet sok magyar gazda ismer a minőségi szántóföldi és kertészeti gépei kapcsán. A partnerek ebben a példátlanul nehéz évben is számíthatnak a cég segítségére, az emberi és szakmai kapcsolatok az ilyen időkben felértékelődnek.

Hihetetlen árkedvezmények a kaszáktól a bálázókig – keresse most a Vicon előszezoni akcióját!

2026. szeptember 17. 17:04

Akár 25 százalékos kedvezménnyel is vásárolhat magas minőségű Vicon szálastakarmány-gépeket, ha még szeptemberben lép.

Felejtse el a villát és a talicskát – strapabíró finn minirakodók a lovászatokban

2026. szeptember 17. 13:10

200-nál is több gyári adapter garantálja, hogy a finn AVANT derékcsuklós minirakodók közül mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet.

Az őszi szezon Fliegl gépei – hatékony megoldások a tarlóápolástól a szervestrágya-kijuttatásig

2026. szeptember 14. 14:10

Az őszi munkákon a következő szezon sikere is múlhat. A Fliegl gépei a tarlóműveléstől a szervestrágya-kijuttatásig segítenek.

Félmilliárdos támogatást kap a magyarországi mezőgépgyártó

2018. június 17. 19:14

A bálázókat gyártó cég a támogatott fejlesztés keretében új megmunkáló berendezéseket állít be és 665 négyzetméterrel bővíti gyártócsarnokát.

Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R sorozatú körbálázóktól

2024. március 16. 12:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás területén is mindig arra törekedett a fejlesztései során, hogy minden gazdaság számára a méretéhez és technológiájához leginkább igazodó, ideális bálázógépet alkosson.

Massey Ferguson RB 4160 V Xtra prémium minőségű változókamrás körbálázók - bemutató

2023. március 2. 16:45

A Massey Ferguson nemcsak erő- és betakarítógépeket gyárt, hanem kimagasló minőségű és használati értékű körbálázókat is.

Gereblye helyett körbálázó: levélgyűjtés kreatívan

2024. november 4. 13:10

Dortmundban nem kispályáznak, egy körbálázóval gyűjtik össze a lehullott faleveleket. Az ötlet csak elsőre tűnik meredeknek.