Mire ügyeljünk a palánták kiültetése során?

Agrofórum Online

Mire ügyeljünk a palánták kiültetése során? A paradicsomot tényleg jó mélyre érdemes ültetni?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A hideg éjszakák az időjárás előrejelzése szerint már elmúltak, így a palánták ültetési ideje is elérkezett. A paprikák, paradicsomok, uborkák is kikerülhetnek ilyenkor a kertekbe, de ültetésük során nem árt egy pár dologra odafigyelnünk. Érdemes először az ültetésre szánt kertrészt előkészíteni, vagyis a talaj legyen aprómorzsás szerkezetű és gyomoktól mentes. A legjobb és legtöbb termést minden esetben olyan területekről tudjuk szedni, melyek napfényesek. Kerüljük a palánták olyan területekre való ültetését, melyek az egész nap folyamán árnyékban vannak!

Az ültetést paprika esetében elegendő olyan mélységben végezni, mint amilyen edényében is volt. A paradicsom esetében sem szükséges a mély ültetés, de a paradicsom szára is képes meggyökeresedni, így a mélyebb ültetéssel gyökeresedését, stabilabb növekedését tudjuk elősegíteni. Az ültetést mindig kövesse alapos beöntözés, melyet már az első alkalommal is kísérheti tápoldat (foszfor túlsúlyos, mely a gyökerek növekedését segíti elő) kijuttatása is. Fontos, hogy még az ültetés előtt eddzük a növényeket a külső körülményekhez, szoktassuk a napsugárzáshoz, hiszen ennek hiányában a levelek meg is éghetnek!

A növények ültetése után érdemes a mihamarabbi támasztékról is gondoskodnunk, főként a folytonos növekedéssel rendelkező paradicsomfajták esetében, de a paprikák kidőlése, termésének talajmentessége is sok esetben csak támaszték mellett képzelhető el. Az uborkaháló kihúzását is érdemes rövid időn belül elvégezni. Az uborka támaszték melletti termesztésének sok pozitív hatása van a növény számára, így termesztőjének is számos előnye származik belőle. A legfontosabb, hogy a növény levelei a levegő által jobban átjárhatók, így kevésbé fertőződnek meg egyedeik a bakteriális és gombás betegségekkel.

Az ültetés után további feladatunk a rendszeres öntözés és tápoldatozás, a támasztékra való kötözés és felvezetés is. A paradicsomnál a hónaljakban képződött hajtások eltávolításával tudjuk a növény túlsűrűsödését megakadályozni. Az uborka esetében is érdemes az oldalhajtások legalább egy részét eltávolítani. A palánták kiültetés után kb. 2 héttel fejlesztenek olyan mennyiségű gyökeret, hogy szemmel látható növekedésük is beindul.

Kiemelt kép: Pixabay

Idén is palántákat adományozott az agráregyetem

2023. május 28. 06:34

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 15.000 paradicsom-, paprika-, tök- és uborkapalántát nevelt karitatív célra az idei esztendőben.

Most tervezze meg álmai kertjét!

2024. november 12. 14:40

Tippek a kerttervezéshez, az ültetéshez és hogy milyen, eredetileg nem erre a célra szolgáló, hétköznapi tárgyakba ültethetünk még növényeket.

Mit nevezünk frigó palántának a szamócatermesztésnél?

2025. január 26. 04:36

Szeretnék a jövőben szamócatermesztéssel foglalkozni, de még sokat kell tanulnom. Kérdésem, hogy mi az a frigó palánta? Hogyan állítják elő?

Hogyan neveljünk palántát a fejes salátából?

2025. február 3. 04:39

Miként nevelhetünk palántát a fejes salátából? Mikor kezdjük, és mikor lehet kiültetni szabadföldbe?