Miért látogatják a fadongók rendszeresen a kertet?

Agrofórum Online

Szeretném megtudni Önöktől, hogy vajon miért látogatják a fadongók rendszeresen kertemet? Ez problémára enged következtetni? Van tennivalóm?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A kék fadongó kertjeinkben való megjelenésével minden bizonnyal nagy feltűnést kelt, hiszen nem mindennapi látványt nyújt nagy méretének köszönhetően, de erőteljes zümmögő hangjával is felhívja magára a figyelmet. A kék fadongó a legnagyobb mérettel rendelkező poszméhek közé tartozik, akár 2-3 cm-es nagyságú testtel is rendelkezhetnek egyedei, de nyitott szárnyaival akár a 4-5 cm nagyságot is elérheti. Nemcsak méretével, hanem sötét színezete miatt is feltűnik a kerttulajdonosoknak, hiszen teste feketés-lilás, szárnyai pedig feketés-kékes színezetűek, sűrűn, rövid szőrzettel borítottak.

Nagy mérete, illetve robusztus megjelenése ellenére sem kell azonban tartanunk egyedeitől, hiszen ritka esetben támadnak. Fullánkkal ugyan rendelkeznek, de szelídek, így csípésükre csak akkor kell számítanunk, ha tevékenységükben zavarjuk, piszkáljuk. Csípése a darázséhoz hasonló fájdalommal, pirosodással, duzzanattal, de akár allergiás reakcióval is társulhat.

A fadongók hasznos rovarok a kertben
A fadongók hasznos rovarok a kertben (fotó: Pixabay)

A fadongók viráglátogatók, virágport és nektárt is gyűjtenek, ezáltal beporzó szerepük is jelentősnek mondható, így hasznos szervezetei kertünknek. A megtermékenyített nőstények elhalt faanyagba (oszlopok, gerendák, kihalt fák) rakják le tojásaikat, kelő lárváik számára a virágokból gyűjtenek élelmet. A lárvák fejlődésük során a már begyűjtött virágport és nektárt fogyasztják el, a lakhelyükként szolgáló elhalt faanyaggal nem táplálkoznak. A nőstények általában a kiválasztott faanyagba több tojást is helyeznek, melyekből kelő lárvák az előre elkészített járatokban fejlődnek, de egymástól elválasztott külön kamrákban.

A lárvák általában védett helyen élnek, őket a fejlődésük során nem észleljük, hiszen a fák belsőbb, rejtetetteb részein helyezkednek el. Jelenlétükről árulkodhat viszont a nőstények fészeképítése során a faanyagban keletkező fűrészporszerű rágcsálék megjelenése, de a harkály kutató, kopogtató munkája egyaránt. A fadongólárvák által lakott fát szétvágva, jól látható, hosszúkás járatokat fedezhetünk fel, melyek gyakran függőleges irányba állnak. A kék fadongó magányosan elő egyedeiből évente egy nemzedék fejlődik ki, majd telelése védett helyen, kifejlett alakban történik. A fadongók hasznos rovarok a kertben, növényvédelmi problémát nem okoznak, tartani tőlük nem kell, inkább gyönyörködjünk szépségükben!

Kiemelt kép: Pixabay

A természetközeli kert nem egyenlő az elhanyagolt kerttel

2026. május 27. 05:40

A természetközeli kert valójában tudatosan megtervezett és átgondolt rendszer, amelynek egészen más a logikája, mint a hagyományos, erősen szabályozott kerteknek.

Milyen darázsszerű rovar látogatja a virágaimat?

2024. augusztus 19. 04:40

A kertben fotózgattam az éppen nyíló virágokat, melyeket előszeretettel látogatják a különböző méhek és darazsak. Volt egy, amit nagyon szépnek találtam, de nem sikerült meghatározni. Mellékeltem róla egy fotót. Meg tudnák írni a rovar nevét?

Beporzó rovarok védelme

2024. március 1. 10:15

Vannak olyan növények, amelyek már ebben a kora tavaszi időszakban is virágoznak. Ha jelen van a táplálékforrás, akkor pedig megjelennek azok a rovarok is, amelyek e növények nektárjával táplálkoznak és közben elvégzik azok beporzását is.

Íme, az 5 legérdekesebb beporzó!

2024. május 22. 09:10

Bár a beporzás kapcsán az embereknek elsősorban a méhek jutnak eszébe, más rovarok is segítenek az összesen több, mint 300 000 zárvatermő szakszerű pollinációjában.