20℃ 9℃
szeptember 24. Gellért, Gerda, Mercédesz

Mi okozhatja a Golden alma héja alatti barnulást?

Agrofórum Online

A Golden alma héja alatt barna foltok jelennek meg, melyek a tárolás alatt egyre mélyebbre mennek. Mi okozhatja a problémát?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az alma terméseinek foltosságát több okra is visszavezethetjük, ezek kórokozó vagy kártevő eredetűek is lehetnek, de gyakorinak tekinthető az abiotikus körülmények által kiváltott termésbarnulás is. A probléma leírása alapján viszont kizárnám a kártevők és kórokozók jelenlétét, így leginkább abiotikus tényezőre, azok közül is elégtelen tápanyagellátásra következtethetünk. Az almatermesztés során gyakori problémaként jelenik meg a keserűfoltosság, melynek tüneteit kérdésében is leírta.

A keserűfoltosság kialakulása a kalcium elégtelen ellátására vezethető vissza. Ennek nyomán a termések felületén kezdetben apró, barna, majd később feketedő foltok figyelhetők meg. A tünetek a fákon érő gyümölcsökön is megjelenhetnek. Nem ritka az sem, hogy az egészségesnek hitt termések a tárolás során válnak láthatóan beteggé. A foltosan betárolt almákon a tünetek a tárolás során súlyosabb mértéket is ölthetnek. A foltok jelentősen a húsba mélyedhetnek, így a gyümölcshús minőségi romlása is bekövetkezik. Az ilyen termések sajnos fogyaszthatatlanná is válnak, hiszen szivacsos állagú, barnuló húsuk keserűvé válik. A foltosságra jellemző továbbá az is, hogy általában a bibepont felől kezdődik, mert oda jut el legkésőbb a termésben a kalcium, annak ellátottsága a legrosszabb.

A megjelent foltosságot orvosolni már nem lehet! Így már csak arra van lehetőségünk, hogy a következő évre felkészüljünk, a keserűfoltosság kialakulását próbáljuk megelőzni. Az alma esetében tehát jól láthatóan nagy gondot kell fordítani a kalcium utánpótlására. A kiegyensúlyozott termésképzéséhez meglepően nagy mennyiséget igényelnek az almafák. A kalcium talajból történő felvétele – még kielégítő rendelkezésre állás esetében is – lehet gátolt, ha talajunk túlzottan száraz, vagyis nem öntöztük kellően fáinkat.

Sok esetben előfordul, hogy a talajon keresztüli pótlással sem tudunk a gyümölcsöknek elegendő kalciumot biztosítani, így a lombtrágyázás formájában történő pótlásuknak is kiemelt szerepe van. A lombtrágyázást a kis kötődött gyümölcsök megjelenésekor, vagyis a virágzás után már ajánlott megkezdeni, majd legalább még egy alkalommal, a termések növekedési időszakában is meg kell ismételni. Emellett természetesen a talajból felvehető kalcium jelenlétének is kiemelt szerepe van!

Kiemelt kép: Pixabay

Már biztos a terméskiesés a csapadékhiány miatt

2019. május 4. 06:38

A 100 millimétert sem elérő 4 havi csapadék és a téli csapadékhiány miatt már biztosra vehető a tetemes terméskiesés, szántóföldön és kertészetekben egyaránt. Május elején talán kicsit több jut az égi áldásból.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: szárazság és fertőzések

2025. június 13. 08:10

Június első hetében az aszály uralta az országot, miközben a kórokozók és kártevők egyre nagyobb gondot okoznak a gyümölcsösökben.

Hogyan védekezhetünk a tűzelhalás ellen?

2019. február 11. 04:36

H. Beáta kérdése: Körtefám egyik ágán a levelek nem hullottak le, olyan mintha az egész megégett volna. Mi lehet a baja? Mi a teendőm vele?

Permetezhetünk akár sziromhullás után is – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. április 4. 09:10

Minden gyümölcstermő növényünk virágzik, vagy már elvirágzóban van, a növényvédelmi károsítók sorra jelentkeznek a gyümölcsösökben és a szabadföldi zöldségkultúrákban.