Növényvédelmi előrejelzés

Már biztos a terméskiesés a csapadékhiány miatt

Agrofórum Online

A 100 millimétert sem elérő 4 havi csapadék és a téli csapadékhiány miatt már biztosra vehető a tetemes terméskiesés, szántóföldön és kertészetekben egyaránt. Május elején talán kicsit több jut az égi áldásból.

Az év első négy hónapjának csapadék adatait szemlélve szomorúan állapítható meg, hogy masszív aszállyal kell megküzdeni a növényeknek és a gazdálkodóknak. Ebben nincs különbség kis- és nagyüzem között.

Viszonylag gyorsan lezajlott az almafélék virágzása. Voltak szélmentes, napsütéses időszakok, így a terméskötődés jónak tűnik, persze még hátra van a tisztulási szakasz. Növénykórtani szempontból jelentősnek tűnik a primer lisztharmat fertőzés, mely kihatással lesz a másodlagos fertőzésre is.

A betegség terjedéséhez adottak a feltételek, ezért gondoskodni kell a terjedés megakadályozásáról, ha lehetséges a fertőzött vesszővégeket még most sem késő eltávolítani, valamint felszívódó készítményekkel védjük meg az egészséges hajtásokat a fertőzéstől. Az almafa és a körte varasodás fertőzés megindulásának a feltételei csak egy csapadékosabb periódus esetén állnak fen a feltételei.

Jelenleg még gyenge a levélaknázó molyok rajzása, viszont az almamoly repülése a feromon csapdákba jelentősen erősödött az egy héttel ezelőtti állapothoz képest. Figyeljük a kártevők rajzásának dinamikáját, az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében. A korai kitavaszodás miatt igen aktívak a körte levélbolhák. Már most is akad olyan termelő, aki nem képes megbirkózni a kártevő leküzdésével, pedig az év java még hátra van. A kártevő ellen engedélyezett készítmények szűkülő választéka mellett feltétlenül kombinációkat válasszunk, illetve váltogassuk a készítményeket a biológiai hatékonyság fenntartása érdekében.

A cseresznye és a meggy terméskötődése szintén most zajlik. A virágzás időszakát elkerülte az eső, így jelenleg kevés a moníliás tünet, de azért még a preventív védekezések ellenére is találni. Más kórokozó még nem jelent meg a fákon.

A lombosfa fehérmoly rajzása miatt figyelni kell a kártevő repülését a feromon csapdákba. Tavaly a Velencei tó körzetében sok problémát okozott a meggy magfúró ormányos (képünkön) fellépése. A kártevő ebben az időszakban rakja tojásait a kis terméskezdeménybe, ott fejlődve elfogyasztja a magot. A kukac szüret idején hagyja el a gyümölcsöt, ezzel megakadályozva az értékesítést. Az ilyen termés csak cefrének használható fel. Kopogtatással győződhetünk meg a kártevő jelenlétéről a fán. Védekezni csak tojásrakás megkezdése előtt érdemes.

A szilvamoly rajzása tovább erősödött. A már károsító poloskaszagú darazsak mellett ez ellen is megkezdhető a védekezés.

A keleti gyümölcsmoly már hetek óta igen erősen rajzik, már vannak kellő fejlettségű hajtások és gyümölcskezdemények az eredményes tojásrakáshoz, bármely veszélyeztetett növényt is nézzük. Az egyes nemzedékek rajzását szinte lehetetlen elkülöníteni, ezért folyamatos védekezésre kell felkészülni.

A diófákon már megjelentek a szemölcsös-és nemezes gubacsatka első tünetei. Atkaölő készítményekkel most érdemes megelőzni a további terjedést. A kórokozóktól most még mentes leveleket szintén most védjük meg a betegségek megjelenésétől, mert már vannak terméskezdemények is a fákon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: még mindig tart a szezon!

2025. november 4. 08:10

Az enyhe, tavaszias ősz meghosszabbította a kerti szezont – most még van idő a metszésre, lemosó permetezésre és a beteg fák rendbetételére.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: végre csírázik az őszi vetés

2025. november 3. 08:10

Az enyhe, csapadékos idő fellélegzést hozott az őszi vetéseknek: a kelés beindult, a repce erősödik, a gyomosodás viszont gyorsulhat.

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: hideg hajnalok, beteg fák

2025. október 26. 14:10

A kertészeti kultúrákban a lombhullás felgyorsult, a betegségek újra megjelentek – most kulcsfontosságú a lemosó permetezés.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: fagy, aszály, kártevők

2025. október 24. 14:10

A talaj kiszáradt, a gabonák kelése vontatott, a repce fejlődése heterogén – az eső lenne az egyetlen megoldás.

Alma: megindult a varasodásfertőzés

2024. március 28. 12:40

Ha a márciusi időjárás átlagos lesz, már akár március 20-30. között számítanunk kell a varasodásfertőzés megindulására. Az előző év őszi fertőzése nyomán képződnek azok az áttelelő gombatestek, melyekben kialakulnak a tavaszi fertőzést elindító ivaros spórák.

Az alma tárolásának hibái

2019. november 1. 10:58

J. Attila kérdése: Saját termelésű almáim között sok beteg, rohadt szokott előfordulni tárolás alatt. Mi okozza megbetegedésüket?

A téli madáretetés aranyszabályai

2019. január 15. 08:37

A téli időszakban nemcsak őshonos madarainknak jelent pótolhatatlan táplálékforrást a számukra kihelyezett eleség, hanem a tőlünk északra fekvő országokból hozzánk érkező és hazánkban telelő madárfajoknak is. Mikor és mivel etessük az egyes fajokat? Hogyan oldjuk meg az itatót? Ezekre a kérdésekre válaszol a cikk.

Viszlát málna, hello kivi?

2018. július 16. 11:47

A közelmúltban látott napvilágot a hír, miszerint a klimatikus változások hatására több bogyósgyümölcs termesztése is ellehetetlenül hazánkban. Talán ez volt az első eset, amikor a hazai fogyasztók szembesültek azzal, hogy a sokat emlegetett időjárási változások következménye már nem csak a távoli jövőben határozza meg a mindennapjainkat, hanem itt és most.