Egy rovartani kérdéssel fordulok Önökhöz. Mi a különbség a hazai imádkozó sáska és az óriás ázsiai faj között?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
Az imádkozó sáska, vagy más néven az ájtatos manó hazánk őshonos rovarfaja, míg az óriás ázsiai imádkozó sáska külföldről érkezett és telepedett meg Magyarországon. Nevük viszont megtévesztő, hiszen egyik faj sem áll rokonságban az igazi sáskákkal, a rendszertan szerint a csótányokkal állnak legközelebbi rokonsági kapcsolatban. Az imádkozó sáska feltűnő méretű rovarfaj, hiszen testhossza akár a 7 cm-es nagyságot is elérheti. Méretéből adódóan nem nehéz észrevennünk, viszont színezete sokszor zöld vagy barna árnyalatú, így a növényzetbe megbújva olykor csak nehezen látjuk meg egyedeiket.
Az imádkozó sáska kertünk hasznos rovarának számít, hiszen számos más, akár nagyobb testű rovar elfogyasztására is képes. Többek között a sokak által gyűlölt, kellemetlen poloskák számát is képesek gyéríteni. Az imádkozó sáskák elsősorban lágyszárú növényen élnek, ott vadászatuk során jól rejtőzködnek. A zsákmányt pedig képesek akár messziről is elkapni, nagyobbat ugrani, táplálékukat így megfogni. Évente egy nemzedéke fejlődik ki, a tojások áttelelése petezsákokban történik, melyeket a nőstények ősszel helyeznek el különböző felületekre.


Az óriás imádkozó sáskára kissé nagyobb testhosszúság jellemző, mint hazai társára. Színezetét tekintve ugyancsak zöld vagy barnás árnyalatúak lehetnek, de kifejlett alakjainak szárnyán egy-egy fehér színű pontot találhatunk, mely alapján az imádkozó sáskától könnyedén meg tudjuk különböztetni. Az őshonos fajjal ellentétben leggyakrabban fás növényeken él, az itt megjelenő rovarokat fogyasztja.
Az óriás ázsiai imádkozó sáska is képes jelentős mennyiségű kártevő rovart elpusztítani, de jelentősége, hasznossága még a mai napig nem teljes mértékben tisztázott. Sok helyen veszélyes inváziós kártevőként említik, ennek ellenére viszont súlyos környezeti, mezőgazdasági kártételről még nincsenek hivatalos információink. A hazai imádkozó sáskafajunk viszont védett rovar, így nem érdemes – már csak az összetévesztés megelőzése érdekében sem – bármely imádkozó sáskaegyed elpusztítása mellett döntenünk.
Képek: Pixabay
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!