Feketegyökér és termesztése

Vannak növények, amelyekkel az éves zöldségfogyasztásunk változatosabbá lenne tehető, és a szegényes, még mindig gyenge téli hónapok felhozatala gazdagodna. Ide sorolható a feketegyökér is, amely a Kárpát-medencében vadon is előfordul, igénytelensége miatt egyszerű módszerekkel kisüzemben és nagyüzemben egyaránt megtermeszthető.

Növénytani jellemzése

A feketegyökér (Scorsonera hispanica L.) angolul scorzonerának, német nyelvterületen Schwarzwurzelnek nevezik, ahol viszonylag sokat fogyasztanak belőle, Olaszországban és Franciaországban viperine, illetve saltifis scorsonere néven ismerik.

A fészkes virágúak családjába tartozó, évelő növény (egyévesként termesztik), az első évben fejleszti a sötétbarna színű gyökerét – a gazdasági értelemben vett termését – amelyet, ha megtörünk vagy kettévágunk, a törés illetve a vágás felületén hófehér színű, intenzív tejszerű nedvképződés indul meg. A gyökerek alakja és hossza, olyan, mint a petrezselyemé vagy a sárgarépáé, azoknál valamivel karcsúbb, hengeresebb. Második évben, növeszti a 60-100 cm hosszú virágszárát, amelyen júniusban és júliusban fejlődnek az élénksárga virágok, hajnali órákban nyílnak, délre becsukódnak (1. kép).

1. kép: A feketegyökér második évben növeszti a 60-100 cm hosszú virágszárát, amelyen júniusban és júliusban fejlődnek az élénksárga virágok

Magja sárgásszürke színű, 1,5 cm hosszú és 1-2 mm széles, hosszúkás alakú, meggörbült pálcikára emlékeztető képződmény. Ezermagtömege 13-14 gramm, csírázóképességét gyorsan elveszti, ezért célszerű szaporításra mindig egyéves magot használni.

Táplálkozási jelentősége

A tápértéke nem mondható kiemelkedőnek. Fehérjetartalma meghaladja a zöldségfélék átlagértékét, vitamintartalma közepes vagy inkább alacsony. A gyökérzöldség-félékre jellemzően gazdag ásványi anyagokban, mindenekelőtt káliumban (1. táblázat).

Kalóriaértéke és rosttartalma magas. Táplálkozási jelentősége inkább abban van, hogy jól tárolható, ebből adódóan a késő őszi, téli, kora tavaszi hónapokban – amikor még kevés és drága a primőr – fogyasztható, a kínálat változatosabbá tehető.

Környezeti igénye

Környezeti igény is hasonló a sárgarépáéhoz vagy a gyökérpetrezselyeméhez, ennek megfelelően az országban bárhol sikeresen megtermeszthető, ahol nem túlkötött a talaj, és a termőréteg (művelt réteg) eléri a 30 cm-t.

A kifejlett növény optimális hőmérsékleti igénye a fényviszonyoktól függően 15-20 ^oC között van (napos időben 18-20 ^oC, borús időjárás esetén 15-16 ^oC). Ennek ellenére jól elviseli a szélsőséges értékeket is, 7-8 ^oC-ig nem károsodik, és 28-30 ^oC-os meleg sem okozza a fejlődése megállását. Érdemes korán vetni, mert 8-10 ^oC-os talajban már csírázni kezd (optimumnak a 20 ^oC tekinthető).

Fényigénye közepesnek mondható, a félárnyékot is elviseli, ebből adódóan házikertekben köztesként is vetik.

Feketegyökér vízigénye a fejlődése során változik. Fiatal korban (így a csírázáskor is) nedves talajban fejlődik jól, a gyökerek megerősödése után ez változik, jobban elviseli a vízhiányt, de a tartós szárazság nagymértékben rontja a termése minőségét. Míg korábban öntözés nélküli termesztését is javasolták, az utóbbi évek tartós szárazsága, nem egy esetben légköri aszálya miatt csak öntözhető területen valósítható meg a sikeres termesztése.

Szabályos, elágazás nélküli gyökerek, azaz termések képződése, csak mélyrétegű, laza vagy középkötött, cserepesedésre nem hajlamos talajban várhatók (2. kép).

2. kép:
a. Fogyasztható termés, ami csak mélyrétegű, jó szerkezetű talajban fejlődik
b. Kereskedelembe kerülő vetőmag

Ennek ellenére szerves trágyák használata a téli eltarthatósága miatt nem javasolt, ez alól kivételnek számítanak a gyengébb szerkezetű, kötöttebb vályog (de nem agyag!) talajok. pH tekintetében sem tér el a többi zöldségféle igényétől (6,5-7 pH), de a friss meszezést nem bírja. Tápanyagigény tekintetében nagyon megoszlanak a szakirodalmi adatok. Abban megegyeznek, hogy sok kálium mellett kevés foszfort vesz fel, és a sok nitrogén a tárolhatóságát rontja, de az abszolút értékek tekintetében nagy az eltérés. Közepes terméssel 120-150 kg nitrogént (N), 50-60 kg foszfort (P₂O₅) és 150-250 kg káliumot (K₂O) von ki.

Fajták

Fajtanemesítés az elmúlt évtizedekben nem történt, ebből adódóan csak régóta használatos fajták vetőmagjai találhatók a kereskedelemben.

Aszerint, hogy tavaszi, őszi vetésre javasolt vagy mind a két szaporításra alkalmas fajtáról van szó, megkülönböztetnek a fajtajegyzékek egyéves, kétéves és mind a két szaporításra számításba jöhető fajtákat. Továbbá a termés alakja (orsó vagy hengeres), a termés hossza (25-45 cm) és átmérője (12-40 mm), valamint a színe alapján (fekete, sötétbarna, barna) minősítik. Egyesek hajlamosabbak már az első évben a magszárképzésre, mások esetében ettől kevésbé kell tartani.

A német piacon még mindig a házikertekben a Schwarzer Peter az egyik vezető fajta. Árutermelő gazdaságokban az Egyéves óriás a jobb minősége (hosszabb és szabályosabb termés), nagyobb termőképessége miatt szívesebben használatos, bár a környezettel szemben minden tekintetben igényesebb.

Az Orosz óriás nagyobb lombozatot fejleszt, célszerű számára valamivel nagyobb tenyészterületet választani, nagy hátránya, hogy már az első évben jelentős százalékban (50-60%) magszárat fejleszt, aminek eltávolítása sok kézimunkát igényel. Nyugat- és Dél-Európában termesztett fajta a Vulkán, mélyfekete, de vékonyabb és rövidebb gyökereivel az igényesebb piacnak jobban megfelel.

Termesztése

Termesztéstechnológia tekintetében két-két változatot különböztetünk meg a vetés időpontja és a vetés hely tekintetében. Lehet kora ősszel és tavasszal is vetni, az őszi vetésből származó termés legalább egy hónappal korábban szedhető, egyébként maga a termesztés másban nem különbözik.

Míg korábban szinte kizárólag csak síkművelésben termesztették, egy idő után – a sárgarépához hasonlóan – elkezdték a kötöttebb talajokon a bakhátas művelését. Újabban a lényegesen jobb minőség, és a könnyebb szedhetőség miatt, egyre gyakrabban vetik bakhátra.

A tenyészterület igénye 25-40 növény/m², azaz egy növény területigénye 250-420 cm². Ennek megfelelően 25-30 cm-es sortávolságot, és 10-14 cm-es tőtávolságot kell alkalmazni. Árutermelő gazdaságokban, a gépi növényápolás miatt, ennél szélesebb sorközre, 50-60 cm-re vetik, a tőtávolságot ennek megfelelően csökkentik. Tekintettel arra, hogy rosszul és lassan csírázik, sekélyen (2 cm) és sűrűbbre kell vetni. A kívánt tőtávolságot a kelést követő egyeléssel kell beállítani. 10 m²-re 5-10 g mag elvetése szükséges, a magok kelése ideális körülmények esetén is két hét. Ritkításkor kiszedett növények pótlásra a gyengébben kelt sorokban még felhasználhatók (3. kép).

3. kép: A ritkítás során kiszedett vékonygyökerű növények a rosszul kelt sorokban pótlásra jól használhatók

Tenyészideje a lassú kezdeti fejlődése miatt meglehetősen elnyúlik. Ennek megfelelően a műtrágyákat is célszerű megosztani (2. táblázat), mint ahogy a vízpótló öntözéseket is több részletben kell kijuttatni.

Nitrogén (N) fejtrágyából egy-egy alkalommal 5 g/m²–nél, a káliumból 10 g/m²-nél nagyobb adagot ne használjunk, inkább ismételjük meg a fejtrágyázást!

Kezdetben kisebb vízadagokkal (5-10 mm) öntözzük, később 20-30 mm-t is adhatunk. A túl kései, azaz a betakarítást 2-3 héttel megelőző vízutánpótlás, akár csak a kései nitrogénezés, nagymértékben ronthatja a termésminőséget (repedt termések), illetve rossz tárolhatóság.

A talaj felületét rendszeres kapálással, illetve kultivátorozással gyommentesen, illetve lazán kell tartani (4. kép). A meglehetősen kis felületű lombozata miatt – főleg gyomos talajon – erős gyomképződéssel kell számolni!

4. kép: Fontos ápolási munka a talaj gyommentesen tartása

Speciális ápolási munkája a képződő virágszárak folyamatos eltávolítása. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a termések fásak, kemények, fogyaszthatatlanok lesznek.

Sajnos egyre több gombás betegsége és veszélyes kártevője van. A rendszeresen megjelenő lisztharmat és a rozsda ellen minden évben kell permetezni, de legkritikusabb növényvédelmi problémája a levéltetvek mellett a fonálférgek, amelyek a gyökér tenyészőcsúcsának elpusztításával a termés elágazását okozzák (százlábúság). Vetésforgóban történő termesztésével a kárétel veszélye csökkenthető, illetve kémiai védekezéssel megelőzhető. A közös betegségeik miatt nem termeszthető azonos forgóban a sárgarépával és a gyökérpetrezselyemmel!

Betakarítása a vetés idejétől függően szeptember eleje (őszi vetés), illetve szeptember közepe, október eleje (tavaszi vetés). A betakarítás során különösen kell ügyelni arra, hogy a termések a legkisebb mértékben se sérüljenek, ugyanis a megvágott, törött termésekből a tejnedv elfolyik, aminek következtében a rágóssá, gyakorlatilag fogyaszthatatlanná válik.

Biztonságos szedést nyújt, ha a sorok mellé árkot készítünk, és ebbe döntjük a gyökereket – így a gyökér nem törik, nem sérül. A lombozatot a gyökérnedvesség megőrzése miatt – a sárgarépánál alkalmazott módszertől eltérően – csak 1-2 cm-es csonk meghagyásával távolítsuk el, így is tároljuk! Várható termés 20-30 t/ha, azaz 2-3 kg/m².

Szedésével nem kell sietni, mert akár a szántóföldön is tárolható télen, aminek hátránya, hogy nagy hideg esetén a fagyos földből nem szedhető fel. Pincében, más gyökérzöldség-félékhez hasonlóan, nedves homokba rétegezve kiválóan tárolható.

Elkészítése, fogyasztása

Korábban többnyire főzelékként fogyasztották. Újabban inkább egyben, párolva, húsok mellé, a spárgához hasonlóan tálalják, vagy a karfiolra emlékeztető módon rakva, azaz tejfellel és prézlivel sütik.

A kellemes íz megőrzése miatt célszerűbb héjával együtt főzni, és csak a főzés után meghámozni, azaz a sötétbarna héját eltávolítani.