13℃ 9℃
október 6. Brúnó, Renáta, Renátó
Ház, táj blog

Világjárvány idején is a traktorban – Így mondunk köszönetet a gazdálkodóknak

Agrofórum Online

A koronavírus-járvány mindenki számára óriási kihívást jelent, beleértve a mezőgazdasági termelőket is. Bár a következmények minden ágazatban katasztrofálisak lehetnek - és vélhetően lesznek is -, a gyárak leállhatnak, a közlekedés akadozhat, az élelmiszertermelésnek azonban minden körülmények között működnie kell.

A magyar gazdálkodóknak éppen ezért hatalmas felelősségük van most, és munkájukból adódóan akkor is dolgozniuk kell, ha mindenki más már karanténban van. A vetéseket és növényvédelmi munkákat el kell végezni, a metszés és permetezés nem állhat le, a jószágot muszáj etetni.

Az Agrofórum csapata nevében ezzel a videóval kívánunk erőt és kitartást a magyar gazdálkodóknak. Köszönjük a hazai termelők helytállását!

Növényszaporítás a kiskertben – évelők tőosztása

2025. szeptember 29. 05:40

A tőosztás a növények szaporításának egyik legelterjedtebb módszere, amelynek során a növény kifejlett vagy még fejlődés alatt lévő vegetatív részeit használjuk fel.

Szlovéniában már fészkeket épített az idegenhonos keleti lódarázs

2025. szeptember 28. 05:40

Szeptember elején adták hírül Szlovéniában, hogy Koper városában keleti lódarázs fészkeire bukkantak.

Növényszaporítási módszerek, amiket a kiskertben is könnyen meg tudunk oldani

2025. szeptember 26. 05:40

Mi a különbség az ivaros és az ivartalan szaporítás között? Milyen módszerek léteznek ezeken belül? Mit lehet egyszerűen megoldani a kertben?

Növények a fesztiválok középpontjában II.

2025. szeptember 22. 05:40

Cikksorozatunkban összegyűjtöttük hazánk legnépszerűbb, növényekről szóló ünnepeit. Ebben a cikkben a káposzta, a burgonya és a paprika főbb hazai ünnepeit ismertetjük.

Reményt csalódás követett – nem tudtak megkapaszkodni a jegyzések

2020. február 12. 06:47

A kukorica ára egy helyben topog, gyakorlatilag nem volt érdemi elmozdulás – az USA-ban teljesen oldalazó a mozgás, Európában a párizsi tőzsdén inkább kissé csökkenő tendencia alakult ki, gyenge forgalom mellett.

Folyamatosan csökken Chile gyümölcsexport bevétele a koronavírus miatt

2020. március 1. 09:17

A járványügyi helyzet miatt az előzetes eladások árai alacsonyabbak voltak a vártnál, és úgy gondoljuk, hogy ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a cseresznye kivitel bevételei 70–80 millió dollárral csökkenhetnek.

Terményárak: minden mínuszban és a forgalom csökkenése mellett a termés is jónak ígérkezik

2020. március 16. 08:16

A válság már érezteti hatását: minden jegyzés a kereslet csökkenése miatt határozottan lefele tart, még ha időnként van is egy-egy korrekciós nap.

Továbbra is nyitva vannak a helyi piacok

2020. március 25. 14:30

A miniszter az önkormányzatokat arra kéri, hogy ne bezárással, hanem a piacok rugalmasabb nyitva tartásával és óvintézkedésekkel segítsék elő azt, hogy a vásárlók ne egyidőben koncentrálódjanak.