19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Ház, táj blog

A járvány idején kevésbé keresett a növényi alapú húshelyettesítő

Agrofórum Online

A Beyond Meat részvényeit a semleges kategóriából eladásra ajánlja a Goldman Sachs, miután a cég által kínált élelmiszer forgalma jelentősen csökkent a koronavírus-járvány miatt.

Továbbá a növényi alapú ételgyártó célárát is csökkentette a Goldman, a korábbi 129 dollárról, 39 dollárra – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. Az árfolyam 7 százalékos csökkenéssel reagált a hírre pénteken, a kurzus 66,1 dollárra zuhant. Egy pár napos idén márciusi időszakot leszámítva még nem járt ilyen alacsonyan a cég árfolyama. A Beyond Meat papírjaival tavaly május óta kereskednek a tőzsdén.

A cég elsődleges terméke hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsa. Növényi alapú kolbászt, marhahús és csirkehús helyettesítőket is készítenek. A termékek elsősorban sárgaborsó alapú fehérjéből készülnek és tavaly még rendkívüli népszerűségnek örvendetek a vegán fogyasztók körében. A koronavírus miatti felvásárlási lázban már inkább a valódi hústermékeket keresik a vevők és a vegán ételek háttérbe szorultak. Ugyanez egyes adatok szerint igaz a gluténmentes ételekre is. Sokan nem egészségügyi okokból, hanem divatból vásároltak, azonban a járvány miatt ezek a szokások is megváltoztak. Részben ez okozta az elmúlt napokban a búza iránti érdeklődés fokozódását.

A Beyond Meatben egyébként Leonardo di Caprio, színész és Bill Gates, Microsoft-alapító is tulajdonos. Korábban az Egyesült Államok legnagyobb húsfeldolgozó cége is érdekelt volt a Beyond Meatben, de már kiszálltak és elkezdték saját húshelyettesítő termékük kidolgozását.

A társaság a 2018-as pénzügyi évében 87,9 millió dolláros árbevétel mellett egy részvényre jutó 4,75 dolláros veszteséget termelt. Ezt a tavalyi pénzügyi évben 29 dollárcentes veszteségre javították úgy, hogy 298 millió dollárt tett ki a bevétel. A 2020-as pénzügyi évre már 504 millió dollár bevételt és részvényenként 29 dollárcent nyereséget kalkuláltak, de a koronavírus miatt veszélybe kerülhetnek ezek a tervek. Korábban 2022-re tervezték az egymilliárd dolláros éves árbevétel elérést és akkorra már 1,23 dolláros egy részvényre jutó profittal számoltak.

Inváziós csípőszúnyogfajok

2026. szeptember 14. 05:40

Ez az összefoglalónk a Magyarországon már bizonyítottan jelen lévő inváziós, számos betegséget terjesztő csípőszúnyogfajokról szól.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok II.

2026. szeptember 11. 05:40

Hazánkban általánosan elterjedt szúnyogfajok a mocsári szúnyog, a dalos szúnyog, a gyűrűs szúnyog és a házi szúnyog, jelen cikkben ezek a fajok kerülnek bemutatásra.

Iskolakezdés és élelmiszer-biztonság – jótanácsok a Nébih-től

2026. szeptember 8. 05:40

A Nébih felhívja a figyelmet az élelmiszer-biztonság legfontosabb szempontjaira, hogy a gyerekek biztonságos, minőségi és elegendő tápanyagot tartalmazó élelmiszert egyenek.

Fontosabb hazai csípőszúnyogfajok I.

2026. szeptember 4. 05:40

Nemcsak a beporzó rovarokkal érdemes tisztában lennünk, hanem a melegebb évszakokat megkeserítő szúnyogfajokat is megéri figyelni.

Lesz-e idén sárgarozsda-járvány?

2024. március 25. 05:40

Az értékesítési nehézségek, a szokásostól eltérő tavaszi időjárás mellett erősen foglalkoztatja a termelőket az a kérdés is, hogy az idei évben is számíthatunk-e a sárgarozsda (Puccinia striiformis) járványos mértékű fellépésére.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Keresőkutyákat is bevetnek a britek a sertéspestis behurcolása ellen

2019. október 19. 10:36

A veszélyt olyan komolyan veszik, hogy a brit mezőgazdasági tárca körlevelet intézett az egyetemekhez, hogy kérjék meg külföldi hallgatóikat, ne hozzanak magukkal külföldről húskészítményeket.

A következő generációs élelmiszer-technológiára figyel a Starbucks

2020. május 1. 05:36

A Starbucks kereskedelmi partnerséget hoz majd létre a következő generációs élelmiszer és kiskereskedelmi technológiai vállalatokkal.