-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Ház, táj blog

Beleremeghet a német húsipar a koronavírusba

Agrofórum Online

A Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi vágóhíd bezárása után egy pulykafeldolgozót is bezártak. Ez az állattartóknak is problémát okoz és az új helyzet középtávon szűk keresztmetszettel fenyeget a német húsiparban.

Németországban a 360 ezer lakosú Gütersloh-ban és a 280 ezer lakosú szomszédos Warendorf járásban a hét elején korábban visszaállították a járvány eddigi legsúlyosabb, március-áprilisi szakaszában megismert korlátozásokat, miután tömeges fertőzés történt a térség egyik legnagyobb vállalata, a Tönnies húsipari holding rheda-wiedenbrückeni központi üzemében. A 7000 dolgozó közül 1553-nál mutatták ki az új típusú koronavírust (Sars-Cov-2). Az üzemet leállították, a dolgozókat és a velük együtt élőket kéthetes karanténra kötelezték.

„Az autókkal ellentétben a húsiparban nem olyan egyszerű a leállás. Itt kilenc hónapot is igénybe vehet egy üzem leállítása. Most a vágásra felkészített állatok halmozódnak fel, ami több tízezer sertést jelent a Tönnies esetében. Olyan jellegű válság, mint amely elé most nézünk, még a sertéspestis idején sem körvonalazódott” – mondta Antonius Tillmann gazdálkodó a Handelsblatt című német gazdasági lapnak. Nála konkrétan 700 olyan sertés van, amelyeket már el kellett volna a szállítani a Tönnies-vágóhídra. Ezeket az állatokat így tovább kell etetnie, ami plusz költséget okoz és csökkent a várható haszon is. Így állatonként már csak 20 eurós profitra tehet szert, mert túl kövérek lesznek az állatok és a vevők nem a zsíros, hanem a sovány húsú sertésekért fizetnek többet.

Ezek a német hús- és kolbász-márkák is felhasználják a Tönnies-vágóhídról kikerülő termékeket. Grafika forrása: Handelsblatt

A gazdálkodók attól tartanak, hogy a koronavírus miatt több a Tönnies-hez hasonló vágóhídon is szüneteltethetik az átvételeket. Ilyen lehet például a Vion, a Westfleisch, a Müller-Fleisch vagy a Westcrown is a lap szerint. De a probléma nem csak a sertéspiacon, hanem a pulykavágóhidakon, például a PHW Csoport telephelyén is jelentkezik. Ez Németország legnagyobb baromfifeldolgozója 2,7 milliárd eurós éves forgalommal, olyan márkák termékei kerülnek ki innen, mint a Wiesenhof vagy a Bruzzler. Az alsó-szászországi Wildeshausenben található hatalmas üzem 1115 alkalmazottja közül 45 covid-tesztje lett pozitív.

Ezt tudják az okos madáretetők

2026. január 11. 05:40

Az okos madáretetők lényege, hogy nemcsak a kertünkben áttelelő madarak etetésére szolgál, hanem ezzel együtt közvetlen megfigyelőeszköz is a madarak iránt érdeklődő természetkedvelők számára.

Hazai védjegyek II.

2025. december 30. 05:40

Mit jelent, ha egy élelmiszeren KMÉ-védjegyet látunk, és mit takar, ha Érték és Minőség Nagydíjat kapott a termék, vagy GMO-mentes termelésből származik?

Hazai védjegyek I.

2025. december 28. 05:40

A védjegy használójának meg kell felelnie a védjegyhez kapcsolódó egyedi követelményrendszernek, amelyet időről időre ellenőriz az erre kijelölt hatóság vagy független szervezet.

Karácsonyfa – régi hagyományok, új szokások

2025. december 22. 05:40

A karácsony legelterjedtebb jelképe a feldíszített fenyőfa, amely ebben a formájában egy újabb keletű szokás a téli keresztény ünnepkörben.

Hatalmas károkat okoztak a jégesők Németországban

2023. június 19. 12:37

Az előző hetek során több mint 22 ezer hektárról jelentettek jégkárt az északnémet területeken, de további jégesők várhatók.

Vaddisznómentes övezetet terveznek Németországban?

2021. október 8. 04:36

Németország bemutatta az Európai Bizottságnak azt a két kerítés közötti védőfolyosó tervét, amely megoldást nyújthat a betegség terjedése ellen.

Van, ahol már a nyár közepén a karácsonyra készülnek

2022. július 25. 10:36

Stollent sütnek és mikulásvirágot termesztenek, az is jó kérdés, hogy miként boldogulnak a fenyők a szárazságban.

Sok az üres istálló Németországban

2021. szeptember 30. 06:47

A baromfiválságot követi a sertéspestis, egyik következmény, hogy sok gazda üresen hagyja az istállókat.