25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Ház, táj blog

Krizantém: a koronavírus miatt van kevesebb

NAK

A halottak napi, mindenszenteki időszak legnépszerűbb virága a krizantém. A nagyvirágú fajták iránt a legnagyobb a kereslet, 70 százalékban ezt vásárolják, de a – teniszlabda nagyságú – közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény. Októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Míg harminc évvel ezelőtt szinte csak a cserepest vásárolta a magyar lakosság, az utóbbi években már 70 százalékban a vágott krizantém a kelendő.

Idén a koronavírus gazdasági kockázataitól tartva kevesebb krizantémot ültettek a termelők, de így is – a megszokott 20 millióhoz képest – 17 millió szál virág kerülhet a piacra. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint ennek ellenére is elegendő lesz a hazai virág: a piacon minden típusból van bőven, cserepes és különleges virágú vágott fajtákból is.

Egy átlagos évben a nagyvirágúakból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy. Emellett a csokros – amely egész évben kelendő – és a cserepes fajták is választhatóak. Míg korábban a fehér színű volt a „divat”, manapság a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik.

Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, amit az urnás sírhelyek megnövekedett aránya is okoz. Szakemberek szerint idén az is befolyásolja a vásárlásokat, hogy a koronavírus miatt sok idős ember nem, csak fiatalabb családtagjaik mennek ki a temetőbe, akik kisebb, kevesebb virágot vesznek. Valamint míg hagyományosan sokan előre jelezni szokták a virágüzletekben vételi szándékukat, ez most mérséklődött, az utolsó napokban veszik a növényeket.

Halottak napjához közeledve vegyes a kép az országban: a főváros vonzáskörzetében és a nyugati országrészekben drágábban megy a krizantém, de például Szeged környékén – ahol jelentős a termesztés – alacsonyabbak az árak, illetve Nyíregyháza térségében a fehér, nagyvirágúból hiány van, az ott termesztett krémfehérből pedig túlkínálat. Idén az előállítási költségeket a magas euróárfolyam jelentősen befolyásolta: mind a dugványok, mind a szükséges vegyszerek többe kerültek. Ugyanakkor az esős időjárás alapvetően kedvezett a termesztésnek, nem kellett több hetes augusztusi kánikula miatt extrém lefedési költséget finanszírozniuk a termelőknek.

Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést és feszes időzítést igényel. A vágott virágot több napos pulton tartásra felkészítve kell átadni a boltosoknak. A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, de kiemelhető jelentős termőterületként Dabas, Lajosmizse, Kecskemét térsége, Nyíregyháza és Szeged környéke. Mindemellett az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával.

A krizantémtermesztés alapvetően szezonális munka, mintegy 3000 családnak jelent plusz bevételt, közülük 800-an foglalkoznak jelentősebb mértékben krizantémmal, de ők is a tavaszi dísznövények termesztését egészítik csak ki ezzel. A tapasztalatok szerint 2020-ban nem csökkent a termesztők száma, de sokan kevesebb dugványt vásároltak tavasszal a megszokottnál, tartva a koronavírus miatti bizonytalan helyzettől.

Segítsünk a sünökön! – Magukra maradt fiatal sünöket találtam, mi a teendőm?

2025. szeptember 5. 05:40

Egy fenntartható kertben nem ritka látvány az újszülött sün. Mit tegyünk, ha fészket találunk? Hogyan állapítsuk meg, hogy kell-e a segítségünk?

Segítsünk a sünökön! - Beteg vagy sérült sünt találtam! Mi a teendő?

2025. augusztus 29. 05:40

Cikkünkben ismertetjük, hogy miként tudunk segíteni akkor, ha láthatóan beteg vagy sérült sünt találunk?

Mindent a keleti sünről

2025. augusztus 23. 05:40

A sünhöz számos közkedvelt mese, északi hiedelem fűződik, és gyakori vendég lehet a kertünkben, nem árt egy-két dolgot tudnunk róla.

Szőlő aranyszínű sárgaság betegség – amit a kerttulajdonosoknak is tudniuk kell!

2025. augusztus 21. 05:40

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenti a legnagyobb veszélyt jelenleg a magyar szőlőtermesztés számára. A hatékony védekezéshez elengedhetetlen minden érintett közreműködése.

Az őszi kert 5 legszebb virága

2023. november 2. 10:40

Még ősszel sem kell lemondanunk a virágszínekről, hiszen a krizantémtól egészen a díszkáposztán át az árvácskáig, rengeteg szín és forma vesz minket körül.

Mi nyílik ősszel is? - Ezeket a növényeket ajánljuk őszre!

2024. október 30. 05:40

Ha van virág ősszel, máris nem az elmúlásban gondolkodunk, hanem a gyönyörködésé lesz a főszerep.

Mi támadta meg a krizantém dugványokat?

2019. január 9. 08:37

Sz. Zsigmondné kérdése: Krizantém dugványokat gyökereztettem, a dugványok elfeketedtek, és világosszürke színű sűrű bevonat nőtt rajtuk. Mi lehet az, tudom orvosolni a bajt?

Ne dobja ki az ünnepek után a krizantémokat!

2023. szeptember 30. 08:10

Ahogy hűvösebbre fordul az időjárás, megjelennek az ősz első jelei: a vöröses, sárgás, pirosas és barnás élénk árnyalatokban tündöklő falevelek, amelyek szépséges színes szőttessé varázsolják a természetet. No és a krizantémok, amelyek egyre-másra tűnnek fel a Halloween-i tökdekorációk mellett a bejárati lépcsőkön, a teraszokon és a kertekben.