Mit tehetnék a szobanövényeken megjelenő liszteskék ellen?

Agrofórum Online

A növények termesztésük során vagy akár a kereskedelemben, üzletekben, más növénnyel találkozva is megfertőződhetnek.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A liszteske, vagyis az üvegházi molytetűt (Trialeurodes vaporariorum) sokak által ismert kártevő, mely sajnos nem csak kerti, hanem szobai körülmények között is gyakori vendégünk. A pár mm nagyságú fehér kártevő a levelek fonáki oldalán él. Szívogatásukkal nem csak a növényeket gyengítik, hanem a vírusokat is terjesztik. Továbbá az általuk ürített mézharmat miatt a növények levelei ragacsossá, fényessé válnak. Növényeink mozgatásának hatására tömeges felrepülésük is megfigyelhető. A szobai körülmények télen is kielégítőek számára, hiszen a magas páratartalmat és hőmérsékletet kedveli.

Szabadföldi körülmények közé főként palántákkal kerül ki, ahol az őszi fagyokig számos zöldségfélét és cserepes dísznövényeket is károsíthat pl. paradicsom, paprika, uborka, tojásgyümölcs, muskátli, hibiszkusz, begónia. Hőmérséklettől függően évente akár 10-14 nemzedéke is fejlődhet.

Szobai növényeink között is gyorsan képes elterjedni, ezek közül főként a laza szerkezetű levéllel rendelkezőket kedveli: pl. a fukszia, gerbera, mikulásvirág. Nyáron, akár a kertből is beköltözhetnek otthonunkba, télen azonban legtöbbször újonnan vásárolt cserepes dísznövényekkel kerülhetnek be. A növények termesztésük során vagy akár a kereskedelemben, üzletekben, más növénnyel találkozva is megfertőződhetnek. Fontos, hogy lakásunkba újonnan bekerülő növényeinket lehetőség szerint, pár hétig tartsuk távol már meglévő társaitól. Ez alatt az időtartam alatt ugyanis az elbújt kártevők is szaporodásnak indulnak, feltűnőbbé válnak. Érdemes lehet a növényeket nagyítóval is átvizsgálni, ugyanis a növények más polifág kártevőkkel is fertőzöttek lehetnek.

A kémiai védekezés során acetamiprid és piretin hatóanyagú készítmények felhasználása engedélyezett dísznövényeknél. A permetezés során ügyeljünk arra, hogy a levelek fonáki oldalát is lepermetezzük és ezt egy jól átszellőztethető helyiségben végezzük el. A másik lehetőség a növényvédő szert is tartalmazó táprúd használta. A talaj nedvességének hatására a táprúdból a tápanyagokkal együtt a rovarölő szer is jut a növényekbe, mely így az egész növényben szétterjed. A kártevőbe a növények fogyasztása során jut be a készítmény, így okozva pusztulását.  

Miként mentesíthető a mikulásvirág az apró, fehér kártevőktől?

2024. február 26. 04:38

Hogyan tudnám a mikulásvirágot mentesíteni a képen látható kártevőtől?

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő apró rovarok ellen?

2023. június 10. 04:39

Mit lehet tenni a káposztaféléken megtelepedő fehér, apró rovarok ellen? Mik lehetnek ezek egyáltalán?

Széles körű, rovarokkal szembeni rezisztenciát eredményező géneket fedeztek fel

2021. augusztus 5. 07:39

A Wageningen Egyetem kutatói a lúdfű (Arabidopsis thaliana) esetében olyan géneket tártak fel, amelyek a zöld őszibarack-levéltetűn (Myzus persicae) kívül egyéb levéltetvek és liszteskefélék (Aleyrodidae) családjába tartozó fajok ellen is hatékony védelmet nyújtanak.

10 éve Magyarországon: az aukubaliszteske – Aleuroclava aucubae Kuwana, 1911 – I. rész

2024. augusztus 23. 08:10

Dolgozatunk I. részében a liszteskék (Aleyrodidae) családjáról szóló fontos ismereteket gyűjtöttünk össze.