Mire jó a vetőszalag?

Agrofórum Online

A sűrűn vetett állomány kelése után jelentős plusz munkával is számolhatunk, ugyanis ezeket ritkítani, egyelni szükséges.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A magok vetésénél, legyen szó virág- vagy zöldségfajokról, alapvető fontosságú, hogy térállásuk megfelelő legyen, hiszen ezzel biztosíthatjuk számukra a fejlődésükhöz, élettevékenységükhöz szükséges teret. Az optimális tőtávolságok betartása főként a nagyon apró magvakkal rendelkező növényfajoknál okozhat problémát, e fajokat rendszerint nagyon sűrűn vetjük el.

A sűrűn vetett állomány kelése után jelentős plusz munkával is számolhatunk, ugyanis ezeket ritkítani, egyelni szükséges. Ezen felül a vetőmagok túlzott felhasználása miatt többletköltségünk is keletkezik. A kis méretű vetőmagvak elvetéséből adódó problémák kiküszöbölésére jó szolgálatot tesz a vetőszalag használata.

Ez nem jelent mást, mint hogy a vetőmagvak megfelelő távolságban vannak felragasztva egy papírszalagra, ezzel segítve elő egyenletes vetésüket A zöldségfajok közül főként a sárgarépa, petrezselyem, hónapos retek, saláta, pasztinák esetében használatos a vetőszalag. A kereskedelemben beszerezhető továbbá un. vetőkorong és vetőlap is. A vetőkorongot cserében termesztett növények pl. bazsalikom, metélőhagyma, míg a vetőlapot virágládában nevelt dísznövények vetésének megkönnyítése céljából alkalmazhatjuk.

A vetőcsíkot nem csak megvásárolhatjuk, hanem otthon is könnyen elkészíthetjük. A kereskedelemben kapható vetőszalagok könnyen lebomló anyagból készülnek, házi körülmények között bármilyen enyvezetlen papír alkalmas elkészítésükhöz (WC papír, papírtörlő stb.). Ezen kívül egy kis vízre, lisztre és természetesen a vetőmagvakra van még szükségünk.

A liszt és víz keverékét a magok felragasztására használjuk, belőlük csirizt készítve. A kiterített papírra, az elkészített ragasztó segítségével megfelelő távolságokra helyezzük fel magvainkat, ezután nincs is más dolgunk csak a vetés. Akár házilag készített, akár vásárolt szalagokkal rendelkezünk, a vetést ugyanúgy végezzük el. A pár cm mélységben meghúzott barázdákba történő belehelyezésüket kövesse beöntözésük, majd takarjuk földdel, és utána még egyszer óvatosan öntözzük be.

Palántázzak vagy a szabadba vessek?

2021. február 9. 08:42

Palántázzak vagy a szabadba vessek? Kertes házba költöztünk, veteményezésen gondolkodom. Milyen növényekkel érdemes kezdenem?

Mi lehet a bajuk a szamócapalántáknak? Miért száradnak a levelek?

2023. június 4. 11:35

Kérem segítségüket! Mi lehet a bajuk a szamócapalántáknak? Képeket mellékelek. Köszönöm!

Felhasználható még az eldőlt paprikapalánta?

2023. május 17. 04:37

Paprikapalántáim közül néhány eldőlt a cserepében, a képen jól látszik. Egyelőre a hideg miatt nem tudom kiültetni. Fel tudom használni még azokat vagy szerezzek be helyettük másikat?

Kisalagutas fóliatakarás a zöldségtermesztésben

2022. február 1. 14:37

A gyakorlati termesztésben elsősorban a görög- és sárgadinnye, étkezési paprika, cukkini, spárgatök és a csemegekukorica intenzív termesztésénél alkalmazunk kisalagutas takarást.