25℃ 18℃
szeptember 10. Nikolett, Hunor, Miklós
Házikert

A virághagyma felszedésének titkai

Agrofórum Online

A tavaszi hagymások elvirágzás után pihenőre mennek és feltöltekeznek a téli időszakra. De hogyan érdemes felszedni a nem télálló virághagymákat elvirágzás után, hogy következő évben is dúsan virágozzanak?

Nem baj, ha elszáradt a levele

A virághagymáknál is az elvirágzás után a levelek is elkezdenek elszáradni. Ez egy természetes folyamat, ne gondoljunk rögtön betegségre vagy valami hibára, amit elkövettünk. A folyamatot úgy hívják, hogy a hagyma visszahúzódik. A levelekből lebontja a számára fontos tápelemeket, feltöltekezik a téli álomra, a pihenő időszakra.

Az elszáradt leveleket ezért is nem szoktuk azonnal lecsipegetni az ágyásokban a hagymásokról, hagyjuk, hogy a természet tegye a dolgát.

A hagymás, gumós növények legtöbbje ugyan megfelelően télálló ahhoz, hogy egész évben a talajban maradhasson, a trópusi származású dáliákat, kardvirágokat és kannákat ugyanakkor fagymentes helyen kell teleltetnünk. Ez utóbbiak raktározó gumóikat, hagymáikat ősszel fel kell szedni. Gyenge teleken egyébként az utóbbi években akár ezek is képesek áttelelni.

Ha nem száradt még le a levél, de kiszednénk a hagymát

Előfordul, hogy nem akarjuk megvárni az őszt és a hagymákat kiszednénk, de a levelek nem száradtak még le. Ilyenkor a hagymákat ássuk ki, a leveleivel együtt tegyük el pincébe vagy a kert egy olyan részébe, ahol földtakarás alatt a lomb visszaszáradhat. Ha elszáradtak a levelek és a hagymák pihenni mentek, akkor szedjük ki a földtakarás alól őket és jól szellőző ládákban tároljuk hűvös helyen a hagymákat, gumókat.

Tisztítsuk és szárítsuk

Gyakori probléma, hogy a hagymák télen bepenészednek, vagy más fertőzés támadja meg őket.

Betárolás előtt a hagymákat érdemes megtisztítani, megszárítani és átnézni, hogy csak az egészségeseket tegyük ládába és téli pihenőre. A beteg hagymák, ha például penészesek, a többi virághagymánkat is megfertőzhetik.

Ha tudjuk a beteg hagymákat, gumókat kezeljük megfelelő módon akár bio megoldásokkal, akár vegyszeresen és külön tároljuk a többi egészséges hagymától.

A túl párás pince vagy kamra is gondot okozhat és bepenészedhetnek a szaporítóanyagaink.

A leggyakoribb probléma a hagymák betárolásánál a szürkepenész megjelenése.

Hideghatás és dús virágzás

A hagymás növények nagy részének szüksége van a hideghatásra ahhoz, hogy virágot hozzon a következő évben is. Ezt többféle módon érhetjük el. Ha elég hideg, de fagymentes a pincénk, akkor az sokszor elegendő szokott lenni. Ha melegebb a pincénk, akkor kiültetés előtt pár héttel érdemes egy nejlonzacskóba téve a normál hűtők egyik zöldségesfiókját megtölteni a hagymákkal és utána ki is ültethetjük, megvan a hideghatás.

Ez a hűtős praktika évek óta a kedvencem tulipánoknál, jácintoknál és nárciszoknál, mert előszeretettel időzítem a hagymákat a Húsvéti hétvégére így, hogy addigra legyenek virágba borulva. Nem kell félni, nem fognak megfázni, viszont cserébe sok virággal hálálják meg a feledtébb szokatlan gondoskodást.

Az időzített virághagyma hajtatásnál a nejlonzacskóba zárt hagymák közé nedves forgácsot is tehetünk, így megindul a gyökérképződés is, mire érkezik a kiültetési idő.

Krizantém szeptemberben: trükkök, amitől kétszer tovább virágzik

2025. szeptember 10. 15:10

Szeptemberben a krizantém akkor virágzik a legszebben, ha megfelelő fényt, vizet és tápanyagot biztosítunk számára.

Így itassuk a rovarokat a kertben! – Apró segítség, nagy jelentőség

2025. szeptember 10. 05:40

Ahhoz, hogy a hasznos rovarok hosszú távon megmaradjanak kertjében, nem elég virágot ültetni, megfelelő ivóvízforrásra is szükségük van.

Rózsák gondozása ősszel – tippek a jövő évi virágzásért

2025. szeptember 9. 13:10

Ősszel a rózsák különös figyelmet igényelnek: a helyes metszéssel, tápanyag-utánpótlással és talajtakarással biztosíthatjuk a téli védelmet.

“Zöldre hangolt” kertek, sűrű növényzettel - a legújabb trend

2025. szeptember 9. 05:40

Ha zöldre hangolná kertjét, érdemes bátran engedni a természetességnek. A sűrű növényzettel beültetett, biodiverz kertek szépek és praktikusak.