15℃ 6℃
május 9. Gergely, Katinka, Alberta, Édua

Honnan tudhatjuk, hogy érett-e a görögdinnye?

Agrofórum Online

A görögdinnye érési időszaka a virágok megtermékenyítésétől számítva hazánkban kb. 30-35 nap múlva kezdődik el. Fő szedési időszaka, szabadföldi körülmények között termesztve, július elejétől általában szeptemberig tart.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A görögdinnye termesztésében az érés jeleinek biztos felismerése és az érettség megállapítása is nagy gyakorlatot igénylő feladatnak számít. Nehezíti a feladatot az is, hogy a görögdinnye esetében nincs utóérés, vagyis az idő előtt leszedett termés színtelen és ízetlen marad. A túlérett dinnye is veszít értékéből, hiszen íze és állaga is romlásnak indul. A gazdáknak lehetőségük van íz alapján is dönteni a dinnyék betakaríthatóságáról, melyet több dinnye megkóstolásával visznek véghez. Vannak azonban az érésnek olyan külső jelei is a termések felületén, melyből a gyakorlott szem rögvest az optimális érettségi állapotra következtethet, valamint ezek közül néhányat a vásárlás és a válogatás során is figyelembe vehetünk.

Az érés külső jelei:

  • a kocsány kezd barnulni, elszáradni;
  • a héj színe sötétebb és fényesebb lesz;
  • a termés melletti kacs elszárad;
  • az érett dinnyén a hajnali harmatlecsapódás nagyobb;
  • az ütögetésből származó kongó hang azt jelzi, hogy a dinnye belseje nagy víztartalmú, vagyis a túlérett példányok szűrhetők ki;
  • a hasi, azaz a talajjal érintkező rész már nem fehér, hanem sárga színű.

A szedést ajánlatos a reggeli órákban elvégezni, majd a terméseket kupacokba rakni. A legjobb lenne a dinnyéket felvásárlásig és fogyasztásig hűvös helyen tárolni, hiszen a kánikulában felmelegedett dinnye szállítás és tárolás közben is hamar romlásnak indul.

A sárgadinnye esetében már némileg könnyebb dolgunk van, hiszen termése utóérő, azonban a túl korai és késői szedés ebben az esetben is az állag és az íz romlását okozzák. Az érés ideje Magyarországon július és szeptember között van. Az érettség egyik jele, hogy a szár könnyen és maradéktalanul elválik, valamint a bibepont már kissé puha. Az érett dinnyének továbbá kellemes és édes illata van. Tartására és tárolására azonban fokozottan ügyeljünk, hiszen pár napi állás után már könnyen puhul, penészedik, így fogyasztásra is alkalmatlanná válik.

Rekordmennyiségű dinnye fogyott a Lidlben

2021. szeptember 20. 09:57

A Lidl Magyarország évek óta elkötelezett a magyar beszállítók támogatása mellett, ezirányú elhivatottságát jól mutatja, hogy idén rekordmennyiségű, mintegy 17 000 tonna hazai görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen, mely közel 50 százalékos növekedést jelent a 2020-as szezonhoz képest.

Dinnyeföldön késeltek a napszámosok

2018. július 27. 13:33

A 49 éves román állampolgárt, F. Vasiliét a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette.

Hétvégétől vásárolható a magyar dinnye

2023. június 22. 08:36

Hétvégétől már elérhető – kisebb mennyiségben – a hazai dinnye a boltokban, piacokon, július elejétől pedig tovább bővül a kínálat.

Kampány indult a magyar dinnye fogyasztásának növelésére

2018. június 25. 13:39

Az elmúlt évek promóciós kampányainak sikerét bizonyítja a hazai fogyasztás növekedése: míg az éves dinnyefogyasztás 10 éve fejenként 8-9 kilogramm volt, mostanra 13-15 kilogramm körül mozog.