Mit lehet tudni a kajszin nemrég megjelent levéltetűről?

Agrofórum Online

A kajszi fáit, többi társával, a cseresznyével, szilvával és őszibarackkal ellentétben, a levéltetvek kevésbé kedvelték. Egy-egy alkalommal kisebb méretű kolóniák ugyan megjelenhettek hajtásaink, de nagyobb mértékű kártétellel eddig nem kellett számolnunk.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az elmúlt év tavaszán azonban több kajsziültetvényben is a megszokottól eltérő módon, jelentős számban voltak megfigyelhetők a levéltetvek. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Növényvédelmi Intézetének kutatói, morfológiai és genetikai jellemzőik alapján is először azonosították a Myzus mumecola-t, vagyis a kajszi levéltetűt, Magyarország több régiójában is.

Európában a faj első megjelenését Olaszországban írták le, de feltételezhetően hazánkban is már legalább két éve jelen van. A kajszi levéltetű kb. 2-2,5 mm testhosszúságú, halványzöld színű. Telelése valószínűleg tojás alakban történik meg a kajszi fáin, hiszen ősanyáit már igen korán, a levelek fakadásakor megtalálták rajtuk. Az első 2-3 nemzedék a levelek fonáki oldalán folytat táplálkozást, mellyel a fiatal levelek fejlődési rendellenességét, vagyis torzulását, görbülését okozzák. A későbbi generációk esetében megfigyelhető, hogy a hajtások csúcsi részén kolonizálnak, így okozva a hajtások görbülését és növekedésük csökkenését, leállását. A fertőzött levelek színeződnek, majd pedig idő előtt lehullnak. Május közepe fele, szárnyas levéltetű egyedek megjelenését is megfigyelték, amiből arra lehet következtetni, hogy heterociklusos faj, vagyis nyári tápnövénye nem a kajszi. Nyári tápnövénye azonban ez idáig még ismeretlen.

A levéltetvek esetében kiemelten fontos megemlíteni, hogy közvetlen kártételük mellett közvetetten is jelentős gondot okozhatnak a vírusok terjesztésével. A kajszi levéltetűnél is fenn áll a lehetősége a kajszihimlő vírus terjesztésére, hiszen testéből a vírust sikerült kimutatni. Összességében tehát elmondható, hogy a kajszi növényvédelmének tervezése és kivitelezése során ezentúl számolnunk kell a levéltetűvel is, hiszen csak így előzhetjük meg közvetett és közvetlen kártételüket.

Súlyos fagykárokat szenvedtek a hazai kajsziültetvények

2023. május 3. 15:12

Április elején mínusz 3 és mínusz 8 °C közötti fagyokat mértek a magyar kajszibarack-ültetvényekben.

Először foltosodott, majd lehullott a kajszi levele. Mi okozhatja a jelenséget?

2018. július 31. 08:15

Z. Gyula kérdése: Kajszifáim levelein először foltok jelentek meg, nemrég pedig hullatni kezdte a leveleit. Megmenthető még a fa?

Hogyan védekezzünk virágzás idején a kajszi moníliás betegsége ellen?

2023. március 8. 04:37

Segítséget szeretnék kérni, hogy hogyan tudok védekezni virágzás idején a kajszi moníliás betegsége ellen?

Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

2023. február 12. 04:38

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?