Orchidea metszése, le kell vágni a virágszárat virágzás után?

Agrofórum Online

Az orchideák, ha megfelelően gondozzák őket, bőséges és gazdag virágzással ajándékoznak meg minket.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Virágzásának elmaradása legtöbb esetben a nem megfelelő fényellátással köthető össze. Idővel azonban a virágai leszáradnak, és fokozatosan maguktól lehullnak, hátrahagyva zöld színű virágzati szárukat.

Az, hogy le kell-e vágni elvirágzás után a virágzati szárat, elsősorban attól függ, hogy milyen típusú orchideánk van. Az úgynevezett egyhajtású orchideák, mint például papucsorchidea vagy a dendrobium orchideák, mindig csak egyszer virágoznak egy hajtáson, így a már virágokat vesztett száron nem kell újabb virágra számítani, azt az utolsó virág lehullása után tőből el lehet távolítani.

Orchidea metszése, mikor kell levágni a virágszárat?

A legjobban elterjedt lepkeorchidea, de néhány lepkekosbor esetében is előfordulhat, hogy a már elvirágzott szárból újra virágok nyílnak. E fajok esetében szerencsés lehet, ha nem vágjuk ki tőből a még zöld száraikat, hanem megvárjuk, még azok leszáradnak. Az is előfordulhat, hogy a főszár még zöld és csak mellékes hajtásai száradtak meg, akkor csak ezen megszáradt részektől váljunk meg.  

Az orchideák leveleit általában nem szükséges levágni csak akkor, ha természetes öregedési folyamata során megsárgul, ráncosodik és elszárad. Az ilyen elöregedett levelek leszáradásuk után már könnyedén leválaszthatók. A zöld leveleket csak pl. betegség esetén szabad a tövi részénél levágni és így eltávolítani. Arra azonban figyeljünk, hogy soha ne távolítsuk el csak a levél egy részét, pl. felét, mert az a levél megbetegedéséhez, elhalásához vezethet.

A levelekhez hasonlóan az egészséges zöld gyökereket és léggyökereket sem szabad eltávolítani. Abban az esetben se vágjuk le a gyökereket, ha azok zavaróak, edényükből kilógnak. Akkor lehet érdemes a gyökereket megmetszeni, ha az átültetés alkalmával kiszáradt és korhadt gyökereket is találunk. A rosszul gondozott, elöregedett növények esetében is segítségünkre lehet a gyökerek megmetszése, mely által növekedésüket serkenthetjük.  

Miért jelenhettek meg furcsa, fekete foltok az orchidea levelein?

2026. augusztus 16. 04:40

Hetente locsoljuk az orchideánkat. Pár napot voltunk távol, és mire visszaértünk furcsa, fekete foltok jelentek meg rajta. Mi lehet ez?

Orchidea téli gondozása: így marad egészséges és virágzó a fűtési szezonban

2026. február 14. 14:10

A tél komoly próbatétel az orchideák számára. Megmutatjuk, hogyan őrizhető meg a növény egészsége és virágzóképessége a fűtési szezonban.

Nem virágzik az orchideánk: mit tehetünk?

2024. december 23. 14:10

Az orchideát soha nem szabad kidobni, csak meg kell értenünk az igényeit ahhoz, hogy hosszútávon élvezhessük szépségét.

Le szabad-e vágni az orchideák léggyökereit?

2024. december 6. 08:10

A szobanövényként tartott orchideáknál a léggyökerek egy része a cserép aljzatában biztosítja a stabilitást.