Milyen növények díszíthetik télen is kertünket az örökzöldeken kívül?

Agrofórum Online

Kertünknek télen sem kell egyszínűnek, unalmasnak lennie, hiszen számos növény, bokor, cserje és fa létezik, melyek megjelenésükkel a hideg időszakban is képesek díszíteni.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Ilyenek például egyrészt a somok, melyek sokoldalú díszcserjék, hiszen évközben változatos színű leveleikkel, télen pedig színes vesszőikkel díszítenek. A Cornus alba ‘Sibirica’-nak piros, a Cornus alba ‘Kesselringii’-nak sötét-bordó, Cornus sericea ‘Flaviramea’-nak sárga, a Cornus sanguinea ‘Midwinter Fire’-nak pedig narancsszínű vesszői látszódnak a hideg évszakban.

Termésével díszítő növényink közül a madárbirsen (Cotoneaser) lombhullás után megjelenő apró, piros bogyók tavaszig fennmaradnak. A japán kecskerágó (Euonymus japonicus) sötét lombja egész évben, piros bogyói pedig már ősztől a tél végéig díszítenek. A japán orbáncfű (Hypericum patulum) is ősszel piros terméseket fejleszt, amik csakugyan egész télen a bokron maradnak. A tűztövis (Pyracantha coccinea) nagy tűrőképességű és igénytelen növény, mely mindenki számára jól ismert narancssárga terméseiről.Kevés gondozás elég a szárazságtűrő hóbogyónak (Symphocarpos) is, mely leglátványosabb állapotát az őszi-téli időszakban éri el hófehér, illetve fajtától függően gyakran rózsaszín árnyalatokban ékeskedő bogyóival.

A kert téli látképének értékes növénycsoportja a lomblevelű örökzöld cserjék is. E csoport tagja a japán babérsom (Aucuba japonica), ami nagyon népszerű, köszönhetően sárgás-tarka feltűnő leveleinek. A  Júlia borbolya (Berberis julianae) napsütéses helyen ősszel és télen is megtartja leveleit, melyek bordós árnyalatot kapnak, valamint csomókban álló apró bogyói is díszítenek.

Az illatos tündérfa (Chimonanthus praecox) virágai januártól tömegesen nyílnak, melyek nemcsak különlegesen ékesítenek, hanem édes illatot árasztanak. Korán indul virágzásnak a téli jázmin (Jasminum nudiflorum) lombhullató díszcserje egyaránt, egyedei sokszor már januárban, vagy februárban nyílni kezdenek. Kicsit később, február-márciusban jelennek meg sárga, illatos, alul vöröslő virágai a több kedvező tulajdonságáról ismert varázsmogyorónak (Hamamelis mollis). Barkáival díszít a mogyoróbokor enyhe teleken már akár január elején. Még különlegesebb látványt nyújt a csavart ágú változata a mogyorónak, mely a közönséges változatnál lassabban növő, kisebb méretű.

Érezze magát biztonságban egy téli vészhelyzeti csomaggal!

2024. november 2. 10:10

Bár mostanában nem volt részünk benne, nem lehetetlen, hogy a tél igazán fagyos lesz. Ezért jó ötlet összeállítani egy téli túlélőcsomagot.

A tél nem viccel

2021. február 16. 13:14

Február közepe van és a tél eddigi legdurvább fagyhullámát éljük át a napokban. Ez nem csak ránk, gazdálkodókra igaz, hanem a szántóföldeken a tél viszontagságainak kitett szántóföldi növénykultúrákra is. A hótakaró elolvadása után több kultúra esetében láthatóak a téli fagy okozta károsodások.

Uborka elrakása télire - izgalmas receptek

2022. október 8. 08:38

Tegyük el télire többféle felhasználási módhoz, hogy télen is legyen saját uborkánk a kamrapolcról, mélyhűtőből!

Mit csinálnak a méhek télen?

2022. december 25. 10:37

Gondolkodott már azon, hogyan élik túl a méhek a telet? Míg a vadon élő méheknek számos különböző téli álom-stratégiájuk van, a házi méhek a kolóniájukban együtt töltik a telet.