30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Életmód, gasztronómia

A kávéhiány hónapjai jöhetnek a világpiacon

Agrofórum Online

Kávédeficit elé nézhet a világ. Jelentősen zsugorodnak az Egyesült Államok kávékészletei, a nagykereskedelmi árak pedig kezdenek elszállni ennek következtében. A probléma egyrészt a kevés konténerhajóból fakad, melynek következtében akadozik a szállítás, és az Egyesült Államok készletei 6 éves mélypontra zuhantak.

A brazil szárazság sem segít a deficit kezelésében, a koronavírus miatti válságból való kilábaló kereslet pedig csak fokozza a nyomást. Dél-Amerikából az Egyesült Államokba történő kávészállítás költsége megduplázódott, ami a többi árucikk emelkedésével párhuzamosan erős inflációs nyomást fejthet ki a világgazdaságra.

Az arabica kávé határidős jegyzése tavaly október óta már 24 százalékot emelkedett, mely jórészt az időjárás által megtépázott Brazil termelésnek köszönhető. A szakértők szerint a konténerhiány még az idei első félévben megoldódhat – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt.

A dán AP Moller-Maersk, a világ legnagyobb hajózási társasága szerint a konténerek és a charter hajók ideiglenesen nem vásárolhatók meg vagy bérelhetők, ami növeli a torlódásokat és késéseket okoz a kikötőkben. „Ez egy átmeneti helyzet, mind a vásárlási szokások, mind a hajók elérhetősége szempontjából” – közölte a társaság. „Arra számítunk, hogy a folyamtok normalizálódnak 2021 első felében.”

Egyelőre sok kereskedő igyekszik lépést tartani az áremelkedéssel, miközben azon dolgozik, hogy visszacsábítsa az ügyfeleket kávézókba és éttermekbe. A kávé ára folyamatosan növekszik, bár David Rennie, a Nestle SA kávémárkáinak vezetője szerint az otthonon kívüli szegmensnek két-három évbe telhet a koronavírus előtti szintre való visszatérés.

Stefano Martin, az olasz székhelyű Diemme kávézólánc értékesítési és marketingmenedzsere szerint az üzletmenetben még nem érződik a kávéhiány teljes hatása, mert továbbra is a szállítási zavarok előtt kötött szerződések alapján működnek. Az új helyzet azonban megváltoztathatja a szerződések megújítását – mondta. A vállalatnak 26 étterme és kávézója van, és jellemzően 30 000 zsákot importál Brazíliából, Kolumbiából, El Salvadorból, Hondurasból, Tanzániából és Indiából. „Még nincs érdemi hatással ránk a folyamat, mivel az árak növekedése előtt minden szerződést lezártunk. Azonban valószínűleg a következő szerződéskötést már tovább kell hárítanunk az emelkedő költségeket” – fűzte hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ötletek bodzára: így dolgozzuk fel a friss bodzavirágokat!

2025. június 1. 05:40

Végre virágzik a bodza és készülhetnek a bodzás finomságok! Az elkészítési lehetőségekből szemezgetünk most.

Varázsgomba: terápia vagy tudatmódosító kockázat?

2025. május 25. 11:10

A varázsgomba új reményt nyújthat a mentális betegségek kezelésében – de csak tudatos, szabályozott körülmények között.

Matcha-hiány: a kereslet meghaladja a kínálatot

2025. május 22. 08:10

Japánban globális keresletnövekedés okoz matcha-hiányt, miközben a termelés bővítése komoly akadályokba ütközik.

Allergia megelőzése avokádóval – tudományos áttörés?

2025. május 18. 16:10

Egy finn kutatás szerint a terhesség alatti avokádófogyasztás jelentősen csökkentheti a csecsemők ételallergiájának kockázatát.

Veszélyben a kávé, a cukornád és a narancs termőterülete

2021. augusztus 9. 06:56

Az arabica kávé ára közel hét éves csúcsot ért el a hét elején, mivel a szokatlan hideg időjárás befolyásolta a termést.

Harmadával kevesebbet ér a botrányba keveredett kávézólánc

2020. május 21. 10:47

Az árbevétel és az eredmény meghamisításáért botrányba került kínai vállalat részvényeivel április 7-én függesztették fel a kereskedést.

A kávétermelés egyre többet árt a bolygónak

2022. január 8. 10:21

A kávé az egyik legszélesebb körben fogyasztott ital a világon, de a megnövekedett kereslet már veszélyezteti a környezetet. Az elmúlt 30 évben a kávé iránti növekvő kereslet a termelés 60%-os növekedéséhez vezetett, és számtalan veszélyt jelentett a környezetre a Nemzetközi Kávészervezet szerint.

Komoly bajba kerülhet a Starbucks

2020. április 11. 16:02

A vállalat nemrég tette közzé, hogy március utolsó hetében a meglévő üzletek eladásai éves összevetésben 60 és 70 százalékkal csökkentek.