11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Idén is az innovatív megközelítésekre összpontosít a Corteva

Agrofórum Online

A 2024-es, Corteva Agriscience globális mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat által szervezett nyári Portfólió Farm bemutatósorozat során a vállalati portfóliójának újdonságait tárták az érdeklődők elé. A Szarvason, Dombóváron és Debrecenben megszervezett eseményen közel 400 gazdálkodó vett részt, akik a megalapozott vetőmag-, növényvédőszer- és biológiai termék választáshoz kaptak segítséget a vállalat szakembereitől.

A 2024-es Portfólió Farm bemutatósorozat újdonságai

A Corteva júniusban ünnepelte a New York-i tőzsdén független vállalatként jegyzett működésének ötödik évfordulóját. Ez alkalomból a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója, Sergii Kharin a rendezvénysorozaton köszöntötte a gazdákat és elmondta:

Ezt a sikert és eredményeket nem érhettük volna el a magyarországi gazdálkodók nélkül. A Corteva büszke arra, hogy velük együtt segítheti a mezőgazdaság fejlődését, és mindig számíthatunk az együttműködésükre, hogy innovatív és fenntartható megoldásokat tudjunk kínálni a magyar mezőgazdaság számára.

NextGen hibridekkel a sikeres repcetermesztésért

A 2024-es Portfólió Farm bemutatósorozat fő célkitűzései között szerepelt a Corteva Pioneer® repce vetőmag kínálatának, valamint a legjelentősebb szántóföldi kultúrák védelmében alkalmazható legújabb növényvédő szerek hatékonyságának bemutatása.

A Corteva Portfólió Farm bemutató dombóvári helyszíne
A Corteva Portfólió Farm bemutató dombóvári helyszíne (Fotó: Corteva Agriscience)

A Corteva tavaly elérhetővé tette a magyar gazdák számára a Pioneer® őszi káposztarepce hibridek legújabb generációját, a NextGen hibrideket. A palettáról fontos kiemelni a PT314, és PT315 hibrideket, amelyek olajtartalom, alkalmazkodó képesség tekintetében élmezőnybe helyezhetők. A PT302 – bár nem Nextgen hibrid – a legalacsonyabb a fajtakínálatban, és szintén kiváló adaptációs képességgel rendelkező, virágzásban zárt állományt adó fajta. A PT298 hibridet 2020 és 2021 fordulóján hozták forgalomba: a hibrid pergésellenállósága, alkalmazkodó képessége kiváló, és a fajtát dicséri, hogy a 2020-’21-es szezon IKR Agrár fajtakísérletei során 44 hibridből a nívós 2. helyet is elérte, míg 2023-ben a GOSZ-VSZT-NAK kísérleti rendszerből nyertesként került ki.

Kiemelendő továbbá a portfólióból a PT303, mely Sclerotinia toleranciájának hála, a nyugat-magyarországi, csapadékban gazdag területeken jó választás lehet.

A biológiai portfólió is bővül

A vállalat biológiai portfóliója is bővülésnek indult. A BlueN® a Corteva új mikrobiológiai készítménye, mely a Methylobacterium symbioticum SB23-as törzsét tartalmazza. Az endofita baktérium a légköri nitrogén megkötésével támogatja a növények növekedéséhez szükséges nitrogén fedezését.

A Corteva vetőmagjai csávázottan kerülnek forgalomba, így a vetést 24 órán belül köteles bejelenteni a kijuttató. Jó hír az AKG programban részt vevő gazdálkodók számára, hogy a Lumiposa® inszekticid csávázószerrel kezelt vetőmagok AKG-s területeken is vethetők.

A Corteva herbicid-portfóliója

A Runway™ gyomirtó szer bármely repcehibrid gyomirtási technológiájába beilleszthető és valódi, talajon, valamint levélen keresztüli hatásával támogatja az őszi gyommentesítést. Tartamhatásáért felelős fő hatóanyaga a metozaklór, mely által az őszi vetésekben valóban megállja a helyét.

A Belkar™ 2019 óta van forgalomban. Arylex™ hatóanyagának köszönhetően széles gyomspektrum ellen is bevethető, mely kiterjed a repcében előforduló keresztesvirágúakra (pl. sebforrasztó zsombor, pásztortáska), apipacsra, ugyanakkor a melegigényes, ősszel megjelenő gyomokkal szemben is jó hatásfokkal vethető be. A készítmény engedélyokirata 2023-ban változott: ezek alapján 0,25 l/ha az árvacsalánnal, galajjal és pipaccsal szemben engedélyezett dózis. Fontos megemlíteni, hogy a szer graminicidekkel és regulátor hatású gombaölő szerekkel nem keverhető!

A kalászos állományok esetében végzett országos felvételezések alapján a meghatározó gyomflóra összetétele, a domináns fajok jelenléte változik, ugyanakkor a nagy széltippan évek óta tartja a 3. helyet a jelentőségi rangsorban.

A BizonTM 100%-os hatékonyságot biztosít a nagy széltippan, valamint a legfontosabb egy-, és kétszikű gyomnövények ellen. Talajon és levélen keresztül is kifejti a gyomnövények elleni hatását, így, megfelelő talajnedvesség mellett, akár a betakarításig tiszta, gyommentes állományt biztosít. Külön előnye a készítménynek a sok gondot okozó repce árvakelés elleni hatékonysága. Ahol az őszi gyomnyomás nagyfokú, ott ne hagyjuk tavaszra a gyomirtást.

Kukoricában a Principal® Forte az idei év slágere, mely a a posztemergens gyomirtás során vethető be, immár 50%-kal magasabb rimszulfurontartalmával. A következő év újdonságaként pedig bemutatásra került a Dragster® kukorica gyomirtószer, amely a korai posztemergens szegmensben önmagában kijuttatva, vagy a Python® -nal kombinációban széles gyomspektrum lefedését biztosítja.

A ViballaTM gyomirtási technológia a napraforgó leggyakoribb kétszikű gyomnövényei, kiemelten az ürömlevelű parlagfű ellen vethető be nagy hatékonysággal mind hagyományos, mind herbicidtoleráns napraforgó esetében.

Szeretjük az esőt, de a látóképi helyszínen a csapadék bekényszerítette az előadókat és érdeklődőket egyaránt
Szeretjük az esőt, de a látóképi helyszínen a csapadék bekényszerítette az előadókat és érdeklődőket egyaránt (Fotó: Corteva Agriscience)

Kitérő a fungicidek, inszekticidek felé

A kalászos fungicidek tekintetében kiemelkedő teljesítményről számoltak be a QueenTM InatreqTM hatóanyaga esetében: a vállalat 20 éves szünet után új hatásmechanizmusú hatóanyagot jelentetett meg gabonafélék védelmére, mely a gombasejtek energiatermelő folyamatait gátolja. A talajlakó baktériumtörzs fungicid hatású termékén alapuló, természetes eredetű hatóanyag ritkaság számba megy. Erős fungicid, mely több ponton gátolja a fertőzési folyamatot, pl. a spóra csírázását, micéliumok növekedését. A Queen™  gombaölő szer fuzárium, rozsdafajok, DTR, valamint lisztharmat ellen is kiválóan hat.

A QueenTM i-Q4TM technológia segítségével homogén permetlét készíthetünk, akár hideg, kemény vízzel is. A víz kémhatása szintén nem gyakorol kedvezőtlen hatást az oldatra. A technológia folytán a permetlé tapadása, a levélfedettség elérheti a 100%-os mértéket, amely mellett kiemelendő a gyors megtapadás: a készítmény kipermetezését követően 30 perccel már csapadékálló.

A VerbenTM mint új kalászos fungicid jelenik meg a vállalati portfólió kalászvédelmi vonalán. Protiokonazol,valamint proquinazidtartalma szerencsés kombináció: a proquinazid gázosodásának köszönhetően a legrejtettebb zugokat is eléri. Esőállósága a továbbfejlesztett formuláció miatt megbízható. Kísérletek bizonyítják, hogy a VerbenTM-nel kezelt növényeken lévő szer gázosodó hatóanyag-tartalma miatt a szomszédos, kezeletlen növényeket is képes megvédeni a fertőzés terjedésétől.

,,A sikert és eredményeket nem érhettük volna el a magyarországi gazdálkodók nélkül" – a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója, Sergii Kharin
,,A sikert és eredményeket nem érhettük volna el a magyarországi gazdálkodók nélkül” – a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója, Sergii Kharin (Fotó: Corteva Agriscience)

Talajfertőtlenítő készítmények tekintetében kiemelendő a Teflix®, mely kukoricában, illetve napraforgóban nyújt hatékony védelmet drótférgek és kukoricabogár lárvák kártétele ellen. Ez esetben szintén egy gázosodó hatóanyagról van szó, mely alacsonyabb koncentrációban táplálkozásgátló, illetve repellens hatással bír.

További termékek az inszekticid portfóliót bővítik. Ilyenek a kukoricában is alkalmazható Suvisio® 200 SC, mely – többek mellett – kukoricamoly és gyapottok-bagolylepke ellen vethető be.

A repce kora tavaszi kártevői, az ormányosbogarak, valamint repcefénybogár ellen a Sherpa Duo®, valamint Magma® rovarölő szerek jöhetnek szóba. Mivel a felhasználható szerek köre jelentősen szűkül, így a rezisztencia kialakulásának kockázata is fokozódik. Ez a veszély csökkenthető ezekkel a speciális rovarölő szerekkel.

A nitrogénhiány orvoslásának módjai

Általános jelenség a nitrogénvisszapótlás nehézsége. Hazánkban az utóbbi években megközelítőleg 25-28%-kal csökkent a nitrogénvásárlás mértéke, ami 2021 és 2023 között összesítve 46%-os átlagos vásárlási visszaesést jelent. A nitrogén megfelelő hasznosulása, annak javítása a gazdálkodó érdeke. A kimosódás, illetve denitrifikáció mind a veszteségek fokozódását eredményezik. E folyamatok korlátozására kínálja a vállalat az InstinctTM-et, mely lelassítja a különböző nitrogénformák átalakulási sebességét. A készítmény az AÖP-be is beilleszthető. A repce növekedésszabályozása elengedhetetlen a konvencionális növénytermesztési gyakorlatban, különösen bizonyos hibridek esetében. Ezt a törekvést támogatja a MetkonTM 60 gombaölő szer, mely metkonazoltartalmának köszönhetően a levélzet növekedését hatékonyan képes korlátozni az ősz folyamán.

A gazdálkodók a vállalat legújabb termékeit megtekinthetik az őszi termékkatalógusban, a termékek elérhetőségéről pedig a vállalat területi képviselőinél és szaktanácsadóinál érdeklődhetnek.

Csökkenő kereslet, feketepiac: megoldások a dohányágazat kihívásaira

2025. február 12. 09:40

Az évente megrendezett dohánytermelői nyílt nap lehetőséget biztosít a termelőknek a szakmai ismeretek bővítésére és az iparági párbeszédre.

Magyar fejlesztésű toxinvizsgáló forradalmasíthatja a gabonafélék ellenőrzését

2025. február 10. 13:10

A fejlesztés segíthet a gabonafélék minőségének javításában a beléjük kerülő növényi és gombatoxinok analizálásával.

Ismét segíti a kukoricatermelőket a legjobb hibridek kiválasztásában a GOSZ-VSZT-NAK

2025. február 2. 14:10

A GOSZ-NAK-VSZT országos kukorica fajtakísérletei 2025-ös évben is folytatódnak. Tavaly ősz óta folyamatban van 8 helyszínen az őszi búza, valamint 6 helyszínen az őszi káposztarepce fajtakísérlet.

Tippek a növénytermesztés inputköltségeinek csökkentésére

2025. február 2. 08:10

Növénytermesztési szaktanácsadók ötletei arra, hogyan növelhető a termesztés bevétele. Avagy lehetőleg kerüljük a pénzköltést, de ne mindenáron.

A hatékonyság és a fenntarthatóság áll a Corteva fókuszában

2024. június 26. 10:10

A Corteva céljait a vállalat növekvő, a magyar gazdák számára elérhető vetőmag-, növényvédőszer- és biológiai termékek portfóliója is tükrözi.

Új megoldás a repce rovarölő szeres csávázásában

2018. június 21. 13:42

A változékony időjárás bár némileg nehezítette, de megakadályozni nem tudta a Dow AgroSciences Hungary Kft., a DuPont Magyarország Kft., valamint a Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft. közös szervezésű szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatóját, amelynek a DEATC Debrecen-Látóképi kísérleti telepe adott otthont.

A precíziós gazdálkodás válik az új normává a mezőgazdaságban

2020. november 24. 10:47

„A precíziós mezőgazdaság hozzájárul a gazdálkodás jövedelmezőségéhez és a fenntartható mezőgazdasághoz egyaránt” - mondta Andreas Huber, a Corteva Agriscience EMEA-régió Integrált Szántóföldi Tudományok részlegének vezetője az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által szervezett „Az adatvezérelt hatékonyság és fenntarthatóság a precíziós mezőgazdaságban” című webináron.

Közel egy évszázada a vetőmag-nemesítés és -előállítás élvonalában

2023. április 12. 15:36

A Pioneer® a világ egyik első vetőmag nemesítő és vetőmag előállító vállalataként, amely hibrid kukorica vetőmagok értékesítésével kezdett foglalkozni, közel egy évszázada a mezőgazdaság fejlődésének egyik meghatározó motorja.