8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Támogatások, pályázatok
Fizetett tartalom

Megjelentek a feldolgozóüzemek beruházásait támogató pályázati kiírások

Agrárminisztérium

A 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg a feldolgozóüzemek fejlesztéseinek támogatására.

Mindezt Nagy István agrárminiszter jelentette be, felhívva arra is a figyelmet, hogy a nagyobb, komplex projekteket támogató „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívást 150, míg a kisebb léptékű beruházásokra fókuszáló „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című kiírást 50 milliárd forint forráskerettel hirdetik meg.

Előbbiben a fejleszteni szándékozók 200 millió és 5 milliárd forint közötti, utóbbiban legfeljebb 200 millió forint támogatásra pályázhatnak, vagyis a két kiírás egymásra épül, kiegészítik egymást.

Mindkét megjelent felhívás támogatja a mezőgazdasági termékek feldolgozásával kapcsolatosan épületek kialakítását, felújítását, új eszközök, gépek beszerzését, új technológiai rendszerek kialakítását, valamint az energetikai korszerűsítéseket is.

A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50%, de ez bizonyos esetekben 70%-ig növekedhet.

A felhívásokban meghatározott tartalmi értékelési rendszer alapján elsősorban azok a projektek számíthatnak a fejlesztési forrás elnyerésére, melyeknél igazolt azok hozzáadott értéke, pénzügyileg megalapozottak, és amelyek esetében a beruházó tartós üzleti kapcsolatokat tart fenn termelő partnereivel.

A beruházási támogatás segíti a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúra kialakítását, valamint a piaci keresletre alapozott kapacitásbővítő komplex, nagyobb léptékű fejlesztések megvalósulását.

Nemzetgazdasági szintű elvárás, hogy a fejlesztések megvalósulásának kumulált hatásaként 2030-ra 15 milliárd euróra nőjön a magyar agrár exportérték. A kisebb léptékű projektek esetében a fókusz a kistermelőkön van, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget teremteni.

A támogatási kérelmek benyújtására – a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében – a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség.

A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

Sokrétű pályázati felhívások segítik a gazdákat

2025. március 2. 16:10

A lezárt és a bírálat alatt lévő beruházási pályázati konstrukciókra jelentős túligénylés volt. 40 pályázati felhívás meghirdetése várható.

Megkezdődött a közvetlen agrártámogatások végkifizetése

2025. március 1. 14:10

A Magyar Államkincstár 2025. február 25-én megkezdte a a 2024. évi Egységes Kérelem keretében beadott támogatási kérelmek végkifizetését.

Megjelent a külterületi utak fejlesztését segítő pályázat

2025. február 4. 14:40

A felhívásra kizárólag a pályázati felhívás 3. mellékletében szereplő vidéki térségekben működő települési önkormányzatok vagy azok konzorciumai nyújthatnak be támogatási kérelmet.

Fiatal gazda pályázat: tízmilliókkal segítik a fiatalokat

2025. január 15. 17:10

Az elnyert támogatásból 14,6 millió forint összeg szabadon fordítható olyan beruházásokra, amelyeket a pályázat nem támogat.

A Kecskeméti Konzerv kapacitásbővítő fejlesztéseit támogatta a kormány

2022. június 21. 15:18

A zöldségfeldolgozással és tartósítással foglalkozó Kecskeméti Konzerv Kft. 3,3 milliárd forint összegű kapacitásbővítő fejlesztését a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal segítette.

A Nádudvari folyamatos beruházásokkal fokozza hatékonyságát

2023. május 11. 11:34

Közel 35 százalékkal 16,7 milliárd forintra növelte az árbevételét tavaly a Nádudvari Élelmiszer Kft.

Új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca

2019. január 24. 10:04

Az agárminiszter szerdán az Agromashexpo és Agrárgépshow szakkiállításon jelentette be, hogy új kamattámogatású hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére.