Milyen egyedi dekorációval dobhatjuk fel a beltereket, amik látványában nemcsak a téli ünnepkör ideje alatt, de azután is gyönyörködhetünk? Milyen alapanyagokat képesek adni kertünk dísznövényei, és milyen szárított terméseket találunk az árusoknál e célra?
Az otthon töltött, meghitt téli napoknak nem kell véget érniük a gyönyörű decemberi időszakkal. Januárban és februárban is jellemzően több időt töltünk a négy fal között, így hát nem utolsó dolog, ha az adventi koszorú és a karácsonyfa megüresedett helyét újabb csodadekorációkkal tudjuk feldobni. Természetesen már most elkészülhetnek a vendégeket köszöntő, téli ajtó- és ablakdíszek, az ajtófélfára erősített kisebb ékességek, vagy a nappali- és étkezőasztalra szánt kompozíciók.
Amíg nem nézünk kicsit jobban körbe a kertben vagy a kamrában, el sem tudjuk képzelni, mennyi mindent felhasználhatunk ezeknek a díszeknek a megalkotásához. Vannak olyan növényi részek, amiket érdemes inkább a kinti díszekre tervezni, mérgező hatóanyagai miatt, és vannak olyanok is, amik egészen tél végéig bírják a meleg lakásban is. Most részletesen nem követjük végig egy-egy dísz elkészítését, viszont ötletadóknak álljanak itt a következő növényi részek.
A kék és fekete különleges árnyalatai
A fagyal (Ligustrum vulgare) fényes fekete bogyótermése remekül mutathat ajtó-vagy ablakdíszen. Úgy szedjük le a növényről a terméssel borított hajtást, hogy legyen elég hajtásrész a termések rögzítéséhez. A lakásba szánt díszekre csak akkor tervezzünk vele, ha gyermek vagy házikedvenc nem férhet hozzá, mivel a növény minden része mérgező.
A borostyán (Hedera) különleges, kékes-szürke színű álbogyós termését bármilyen díszhez felhasználhatjuk. Kiválóan mutat a zöldes-szürkés kompozíciókkal és feldobja a hagyományos tobozos-fenyőágas megoldásokat is.
A nyáron virágzó kék iringó (Eryngium planum) szárított virága egészen egyedi megjelenést adhat ajtó- vagy asztaldísznek is. Mivel szárított formában is igen szúrósak mind a virágzatot körbeölelő murvalevelek, mind maga a virágzat, ezért kisgyermekes házakba a biztonság kedvéért ne, vagy keveset tegyünk belőle a díszhez.
Számoljunk a pirossal!
Az örökzöld, fagytűrő, kétlaki magyal (Ilex) élénkpiros bogyóit csak termős növényeken találjuk meg. A bogyók mellé társíthatunk pár levelet is a díszítés során. Érdemes tudni, hogy a közönséges magyal esetében a magasabb ágakon lévő és idősebb növényeken növő levelek ép szélűek, míg a növény alsó részén növők széle éles, cakkos. Inkább ablak- vagy ajtódíszbe tervezzük, mivel a fagyalhoz hasonlóan mérgező a termése.
A labdarózsa vagy más néven kányabangita alapfaj (Viburnum opulus) bogyótermése sokáig a növényen marad, ezért akár most is szedhetünk pár bogyós hajtást a díszeinkhez. Érdemes tudni, hogy a bangita nem öntermékeny, ami azt jelenti, hogy csak abban az esetben hoz termést, ha két különböző néven forgalmazott változatot ültetünk a kertbe.
A tűztövisnek (Pyracantha) élénkpiros vagy narancssárga termését és örökzöld leveleit is felhasználhatjuk a díszekhez, kiválóan beleillik a hagyományos zöld-barna-piros színkombinációjú alkotásokba.
Ha tél, akkor fehér!
Sajnos természetes fehér díszekkel nem bővelkedik túlságosan a kerti választék, de a fehér bogyójú orbáncfűre (Hypericum inodorum ‘Magical White’) számíthatunk. A növény termése a nyáron nagy tömegben nyíló sárga virágtengerből fejlődik. Kiválóan „megtöri” a többi termés harsány színeit.
A kihagyhatatlan zöld
A fenyő-, tuja-, ciprus- és tiszafa hajtások koszorúk, hosszanti asztali díszek és kopogtatók alapanyagául is szolgálhatnak. A tujaágak világosabb, élénkebb színűek, a tiszafa ritkásabb hajtásai sötétzöldek, míg a fenyő- és ciprus hajtások a fajtától függően gazdagíthatják a téli díszek színvilágát.
A fagyöngy a magyalhoz hasonlóan az egyik legalapvetőbb karácsonyi dísz, de a tél további részében is éke lehet az otthonunknak. Jellemzően a bejárati ajtó fölé erősítve, vagy ajtódíszek alapanyagául szolgálhat, de bátran ki lehet próbálni asztali díszek színesebbé tételéhez.
A borostyánról már a terméseknél megemlékeztünk, de a „zöldeknél” is érdemes kiemelni, milyen sokrétűen felhasználhatóak a hajtásai: mivel rendkívül hajlékony, kanyaríthatunk belőle ajtódísz- vagy koszorú alapot, boltíves ajtók köré is futtathatjuk, de egy-egy levelével is feldobhatjuk a termésekkel tarkított asztali díszeket.
Mohát vagy erdőben, vagy a kert nedvesebb zugaiban is szedhetünk. Nem kell hatalmas mennyiség belőle, egy-egy kisebb „mohapárna” tökéletesen beilleszthető egy kisebb asztali díszbe is.
A barna színről se feledkezzünk meg!
A barna színű termések remekül illenek bármilyen természetes színkombinációjú dekorációba. Felhasználhatunk pár darab diót, mogyorót, tobozt, kisebb díszekhez óriás tobozok pikkelyeit.
Ajtó- vagy ablakdíszekbe beilleszthetünk pár vékonyabb ágat vagy vesszőt, hogy természetes hatású legyen. Ha találtunk az évközbeni kirándulásaink során, vagy a kertben nagyobb fakéreg-darabot, akár használhatjuk asztali díszek alapjául is. Ugyanígy vághatunk különböző keresztmetszetű ágakból korongokat, amiket hasonlóan használhatunk fel.
Az izgalmas ráadások
A 2017-es év fafajának, a vadalmának max. 3 cm nagyságú termése kitűnő a díszen a kis helyek kitöltéséhez. Erdőszélek mentén találkozhatunk a növénnyel. Izgalmas összetételű díszek tökéletes kiegészítője lehet a japán dérbabér (Skimmia japonica) nőivarú egyedeinek skarlátvörös virágbimbói. Mielőtt tavasszal a fehér virágok kibuggyannak a bimbókból, addig bátran szedjünk egy-egy virágzó hajtásvéget a téli díszekhez.
Itt kell megemlítenünk a házilag is elkészíthető, szárított narancs- és almaszeleteket, amelyek elengedhetetlen kellékei lehetnek a téli asztali díszeknek. Ha esetleg nincs módunk
Amit a boltban még beszerezhetünk
Ha úgy érezzük, nem bővelkedik a kertünk a téli dekorációhoz kell mennyiségű alapanyaggal, rendelhetünk vagy vásárolhatunk az üzletekből is természetes növényi díszítőelemeket. Az élelmiszerboltokban is vehetünk fahéjrudat, szegfűszeget, de hobbiboltokban is kaphatók, ahol a csillagánizst és narancsszeleteket is be tudunk szerezni melléjük.
A lakásdekorációs és virágkötő hobbikatalógusokban és áruházakban százával találunk különböző egységcsomagokat, amelyek különböző növényi részeket tartalmaznak dekorálási céllal. Az elnevezések között nem egy fantázianév, ami nem utal a növény eredetére vagy valós tulajdonságaira, megint más termések a létező növény létező részei. A következő képen balról jobbra, a felső sortól kezdve ezek a növényi részek szerepelnek: (minden esetben azon a nevén nevezve, ahogy a kereskedelemben forgalmazzák őket.)
- ’Bakuli’ temrés 2. Eukaliptusz termése 3. Kazuárfa termése, 4. Tobozok 5. ’Mahagóni’ szelet 6. Félbevágott dióhéj 7. ’Bell gum’ (vagy eukaliptusz kupak) 8. Platánfa nyáron szedett termése 9. Vesszőgömbök 10. ’Tökbogyó’ (vagy ’Liliputi’ tök) 11. Csavart termések
A képen nem szerepelnek, de kaphatóak még: lótusz termése, ámbrafa termése, pálmafa magja, gyapotvirág, csillagvirág, háncsvirág, ming rózsa stb.
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket és egészségben, örömökben gazdag újévet kívánok Mindenkinek!
Kapcsolódó cikkek: