Városi sétáink és erdei kirándulásaink során is találkozhatunk azokkal a növényekkel, melyek termésének harsány piros vagy narancsos színe nem jótékony hatását hivatott mutatni – épp ellenkezőleg: a feltűnő színárnyalatok mérgező terméseket takarnak.
Előfordul, hogy ezeknek a növényeknek egyéb részei (levele, hajtása) is tartalmazzák az emberi szervezetre nézve mérgező anyagokat. Mielőtt belemélyednénk a cikk négy főszereplőjének megismerésébe, tekintsük át, mit is takar pontosabban a méreg fogalma, milyen tulajdonságaik alapján csoportosíthatók a növényi méreganyagok, és miért válik egyre jelentősebbé az ismeretük.
Növényi méreganyagok
A köznapi értelemben vett méreganyagok a xenobiotikumok (testidegen vegyületek) közé tartoznak. Ezek között szintetikus és természetes (növényi, állati, mikrobiális eredetű) vegyületek egyaránt képviseltetik magukat. A xenobiotikumok a szervezetbe kerülve zavarhatják vagy meggátolhatják az életműködést szabályozó, illetve fenntartó mechanizmusokat, valamint a reprodukciós funkciókat. Ez alapján a méreg legegyszerűbb megfogalmazása így hangozhat: méregnek nevezzük azt az anyagot, amely a testfelszínre vagy a szervezetbe jutva az élő szervezetre nézve ártalmas.
Nem lehet megkerülni a természettudós Paracelsus, a XVI. század egyik legjelentősebb orvosának, alkimistájának meghatározását, miszerint „Minden méreg, és semmi nincs méreg nélkül, csupán a mennyiségtől függ, hogy valami méreg-e, vagy sem.” Ebből következően minden kémiai anyag egy bizonyos mennyiségen túl ártalmas, vagyis mérgező (toxikus) hatást gyakorol a szervezetre. Általánosan elfogadott definíció, miszerint méregnek minősül az a vizsgált vegyület, amelynek a kísérleti állatok felét elpusztító egyszeri adagja (lethal dose – LD50) 50 mg/ttkg (testtömeg-kg) vagy ennél kisebb.
A mérgező növények semmilyen körülmények közt nem használhatóak gyógyászati célra. A fentiekből kiindulva azokat a növényeket tekintjük mérgezőnek, melyeknek elfogyasztása már kis mennyiségben is rendellenességet vagy káros elváltozást okoz az egészséges állati vagy emberi szervezetben. A mérgezés súlyossága az elfogyasztott növény mennyiségétől és a növény elfogyasztott részétől/részeitől is függ.
A növényi méreganyagokat és az általuk kiváltott mérgező hatást számos tulajdonságuk alapján csoportosíthatjuk, itt a teljesség igénye nélkül álljon hatféle szempont:
- a növény rendszertani besorolása szerint (pl.: egyes növénycsaládokra vagy növényegyedekre jellemző anyagok, úgymint a tiszafa taxin alkaloidja vagy taxatin glikozidja)
- a növény méreganyagot tartalmazó része szerint (pl.: a kecskerágó-, madárbirs- és tűztövis-fajok termése, vagy a hérics- és hunyorfajok, illetve a tiszafa minden része mérgező)
- a mérgezés időbeli kialakulása szerint (akut vagy krónikus)
- a mérgező hatás megnyilvánulási helye szerint (helyi vagy szisztémás)
- a mérgezés lefolyása szerint (enyhe, súlyos, életveszélyes, halálos)
- a kiváltott tünetek szerint (pl.: remegést, gyenge pulzust, ájulást vált ki a tiszafa taxin alkaloidja, a tűztövis amigdalin tartalma általános sejtméreg stb.)
Egyes növényi mérgek a főzés, tárolás vagy feldolgozás során elbomlanak, elvesztik káros hatásukat (pl.: bodza – aminek termése nagy mennyiségben, éretlenül és nyersen mérgező!), de akadnak olyan növények is, amelyek elhervadása vagy szárítása során keletkeznek toxikus anyagok (pl.: amigdalinból hidrogén-cianid), illetve megőrzik „eredeti” méreganyagaikat (pl.: tiszafa).
A növényi mérgezések száma a nem körültekintő növény-begyűjtéseknek és a nem megfelelő dózisban történő fogyasztásuknak köszönhetően évről évre növekszik. Világviszonylatban nézve az összes mérgezés 10%-a növényi eredetű, hazánkban az elmúlt 20 évben ez a szám 10-15% körül mozgott. A mérgezések döntő többsége kiskorúakat érint.
Miután az előző cikkben a jótékony hatásaikról is ismert három bombanövényt, az egybibés galagonyát, csipkerózsát és húsos somot méltattuk, álljanak itt ellenpólusaikként a mérgező hatásuk szerinti csökkenő sorrendben a tiszafa, a csíkos kecskerágó, a tűztövis és a kerti madárbirs:
Közönséges tiszafa
A hazánkban is őshonos, Délnyugat-Ázsiában és Európa-szerte elterjedt közönséges tiszafa (Taxus baccata) 10-20 méter magasra növő örökzöld fa, amely akár 2000 évig is élhet, így méltán érdemli ki Európa leghosszabb életű növényfajának címét. Magyarországon a Bakonyban futhatunk össze vele gyakran.
A tiszafa leveleinek méreganyagai a levél elszáradása után is megmaradnak
A tiszafa igen lassú növekedésű, erőteljes gyökérrendszerű, középmagas fává nő, lombja sötétzöld (haragos- vagy méregzöld, ha a témánál szeretnénk maradni). Levelei vékonyak, tűszerűek. Vékony, hajlékony hajtásai akár három évig is zöldek maradnak. Augusztus-szeptemberben jelennek meg a növényen a csésze alakú, dekoratív termések.
Nem véletlenül illeték a népi elnevezései között a méregfa, ördögfa, csapfa, halálfa nevekkel, ugyanis a kárminpiros, felül jellegzetesen nyitott magköpenyén (arillusz) kívül minden része nagyon mérgező.
A tiszafa mérgében taxán típusú mérgező alkaloidok, valamint cianogén glikozidok, biflavonoidok és diterpének is megtalálhatók. Az elhervadt vagy szárított levelek is mérgezőek. Nemcsak számunkra, de melegvérű, nagytestű háziállatainkra nézve is komoly veszélyt jelentenek mérgező részei: a lovak, szarvasmarhák és sertések esetében egyaránt halálos kimenetelűvé válhat a fogyasztása. Már 50-100 levél elfogyasztása is halált okozhat egy egészséges felnőtt embernél. A tünetek közé tartozik az egyensúlyvesztés, izomremegések, görcsök, ájulás, nehéz légzés és szívelégtelenség, de a mag elrágását követő pár órán belül tünetmentesen is bekövetkezhet a halál.
A tiszafának egyedül felül nyitott, édeskés ízű magköpenye nem mérgező
A cseles madarak, mivel igen szeretik a tiszafa édes ízű magköpenyét, lecsípik a növényről a húsos termést, aminek magja rágás nélkül, emésztetlenül áthalad a szervezetükön, így nem szabadulnak fel a mérgező vegyületek. A madaraknak hála a mag sértetlenül kipottyanva nagyobb távolságokat is megtesz, így terjed sikeresen az árnyék- és szárazságtűrő tiszafa.
Csíkos kecskerágó
A kecskerágó-fajok legtöbbje Kelet-Ázsiában őshonos, de néhány faj Európában is elterjedt, ilyen a lombhullató közönséges vagy más néven csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus). Hazánkban az alföldi, domb- és hegyvidéki erdőkben egyaránt előfordul. Magassága elérheti a 4-6 métert is, és bár általában 2-3 m magas cserjehabitusával találkozunk, kisebb fává is megnőhet.
A kecskerágó levele és termése ősszel igen mutatós párost alkot
Vízszintesen szétterülő ágrendszere szabálytalan koronaformát ad, hajtásait lándzsa alakú, csipkésen fűrészes szélű, keresztben áttellenesen álló levelek borítják, melyek ősszel a piros és az ibolyalila árnyalatai közt játszanak. Májustól 4 tagú, zöldessárga virágokat nevel, melyek álernyő virágzatot alkotnak. 1 cm körüli, világospiros vagy élénkrózsaszín színekben játszó, négyélű toktermése szintén az őszi hónapokban díszít, de a téli hónapokban, jóval a lombhullás után is. Tojásdad alakú magját élénk narancssárga magköpeny fedi.
A kecskerágó toktermése hosszú ideig a növényen marad lombhullást követően is
A kecskerágó-fajok (Euonymus sp.) toktermése alkaloid- és glikozidtartalmának köszönhetően erősen mérgező. A csíkos kecskerágónak minden része, de különösen a termése a nagyon mérgező kategóriába esik. A termés elfogyasztása vese- és májkárosodást, de halálos kimenetele is lehet a fogyasztásának.
Tűztövis
A rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozó tűztövis (Pyracantha coccinea) a tiszafával ellentétben Magyarországon nem, de Délnyugat-Ázsiában és Délnyugat-Európában őshonos, 2-3 m magasra növő (fél)örökzöld cserje. Hazánkban főleg kertekben, parkokban, településeink közelében találkozhatunk vele. Igen szívós növény, jól tűri a tűző napot és a szárazságot is.
A tűztövis termésének különböző színárnyalatai ismertek
Sűrű ágrendszere és hosszú tüskéi teszik kiváló, áthatolhatatlan és átláthatatlan sövénnyé. Fényes, sötétzöld, hosszúkás levelei a fiatal felálló, majd később bókoló ágakon szórtan állnak. Nyár elején nyíló, fehér virága nektárban gazdag. Ősszel érő, egészen februárig díszítő csontáralma termésének színe lehet piros, halvány- vagy élénksárga vagy narancsszínű is. A hazánkban áttelelő énekesmadaraink rajonganak a termésért, mivel egész télen biztos élelemforrást jelentenek a nagyobb bokrok „gyümölcsei”.
A tűztövis termését egész télen ehetik a madarak
A tűztövis-fajok (Pyracantha sp.) mindegyikének mérgező a termése amigdalin és emulzin hatóanyagainak köszönhetően, melyek általános sejtmérgek. Kis adagban lenyelve is már szédüléssel, hányással és fejfájással kell számolnunk. Méreganyagainak nagy mennyiségben történő felszabadulása heves izomrángást, izomgörcsöket, ájulást okoz. Ezek a méreganyagok azonban a főzés során elbomlanak, ezért a bevállalósabb konyhaművészek készíthetnek belőle mártást, dzsemet is.
Kerti madárbirs
A madárbirsfélék igen változatos dísznövényekként terjedtek el hazánkban, vannak köztük lombhullató és örökzöld (havasi madárbirs), cserjehabitusú és kúszó-talajtakaró (szőnyegmadárbirs) fajták is. A Kínából származó kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis) szintén a rózsafélék (Rosaceae) családjába tartozik, a közönséges tűztövis közeli rokona, de attól jóval alacsonyabbra nő (kb. 0,5-1 m).
A madárbirs sötétzöld leveleinek ősszel tökéletes kiegészítője az élénk színű almatermés
A kerti madárbirs az utóbbi évek nagy sláger-dísznövénye: ágrendszere csaknem katonás sorrendben vízszintesen elterülő hosszú- és rövidhajtásokból áll. A mindössze 5-15 cm hosszú rövidhajtásokon májusban hozza sátorvirágzatba rendeződött, rózsaszín, fehéres vagy piros virágait. Apró, fényes, bőrszerű levelei lándzsa alakúak, csúcsos végűek, váltakozó állásúak.
Október-november környékén érik apró, fajtától függően változatos színű (rózsaszín, piros, narancssárga, barna vagy fekete), ciánglikozid hatóanyagú gyengén mérgező almatermése, melynek elfogyasztása hányingerrel, szédüléssel, látás- és légzészavarokkal és a bőr kivörösödésével is jár. A kerti madárbirset könnyű elkülöníteni más madárbirs-fajoktól, ugyanis zöld lombját a téli hónapokba nyúlva hullatja csak el. Termésének egy része a tűztövishez hasonlóan egész télen a hajtásokon marad – amíg a madarak le nem csipegetik.
A madárbirsfajok termése is a növényen marad a hideg hónapokban
Akár egy rövid városi sétán, akár egy hosszabb erdei túrán találkozunk mérgező termésű növényekkel, sose tévesszen meg minket a termések csábító-üdítő kinézete! Amelyiket bizonyos eljárások során gasztronómiai célokra is felhasználnánk, mindig kérjük ki előtte szakember tanácsát!
Kísérjék el jókívánságaim a Kedves Olvasót az őszi kiruccanásokon!
Krausz Dóra blogja
„Csináljuk, de kedvvel!” – szeretett Nagyapám lelkesítő mondata vált egyik mottómmá, amikor úgy döntöttem, a mezőgazdaságban szeretnék értékteremtő munkát végezni egy élet hivatásaként. Ennek a célnak az eléréséhez a családomtól és barátaimtól támogató szeretetet és minden segítséget megkapok mind a mai napig. Korábbi tanulmányaimat Budapesten végeztem, gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnökként, ahonnan a fenntartható növénytermesztés és növényvédelem iránti elköteleződésem vitt egyenesen Gödöllőre. A Szent István Egyetemen növényorvos hallgatóként megszerzett tudásommal és egy dinamikus kutatócsoport tagjaként gyűjtött tapasztalataimmal szeretném a fenntartható növényvédelem és a környezettudatos háztáji gazdálkodás elveit minél több emberrel megismertetni. Bár még nekem is rengeteget kell tanulnom, e témákban szeretném segíteni a kedves Olvasókat annyi új ötlet, új tapasztalat, új szemlélet megosztásával, amennyi becsülettel módomban áll. Hiszem, hogy értő odafigyeléssel, kitartással, nyitottsággal és lelkes hozzáállással hosszú távon gyümölcsöző a Természettel való együttműködés.
