2023. október 4.
Ez is elhangzott a KÁN Egyetemi Napokon, melyre közel 35 ezren látogattak ki. A szeptember 29.-október 1. között zajló KÁN Egyetemi Napok ebben az évben helyt adott az állattenyésztők ünnepének, a III. Állattenyésztők Napjának is.
2023. szeptember 27.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Állattenyésztők Szövetsége kiemelt feladatának tekinti az állattenyésztési ágazat körüli viták kiegyensúlyozottságának megteremtését, valamint az ágazatban tevékenykedő gazdálkodók, termék-előállítók megbecsülésének helyreállítását.
2022. május 2.
Látványos showbírálattal, gasztrodélutánnal és charolais bállal is várja az érdeklődőket a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete a májusi hódmezővásárhelyi gazdanapokon.
Helyszín:
Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum
6800 Hódmezővásárhely, 47. főút
2018. július 4.
A gyepterület a jelenlegi húsmarha- és kiskérődző-állomány dupláját lenne képes eltartani, ha szakszerű lenne a gyepgazdálkodás és a legeltetés.
2018. május 30.
Az agrárminiszter hangsúlyozta: "erős magyar mezőgazdaság nincs erős, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-előállítás nélkül".
2016. március 7.
A mezőgazdasági bizottság alelnöke lett a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ) új elnöke.