Sárgul, törpül az árpa?

Agrofórum Online

Ősziárpa-állományban járt stábunk Hertelendy Péter növényorvossal, aki különleges tünetre hívta fel a figyelmet az alapvetően jó kondíciójú állományban. Egy-egy törpülő, sárguló növény jelzi, hogy valami nincsen rendben. A szárfejlődés sem maradéktalan, a növény magasságáról már ne is beszéljünk...

A ,,tettes” az árpa sárga törpülés vírus (Barley Yellow Dwarf Virus). Mostanság, a szárba indulás elején találkozhattunk vele. Sajnálatos módon ilyenkor már, nem tehetünk semmit sem a kórokozó ellen. A vírus folyamatosan fertőz, vektorai, vagyis közvetítői elsősorban a levéltetvek, amelyek szívogatásuk nyomán, növényről növényre szállva transzportálják a vírust.

Idén már látható tüneteket nem fog okozni, terméskiesést minimális mértékben. A gondot ősszel okozza, amikor behatol a növénybe. A párleveles növényeken megjelenő levéltetvek átviszik a vírust, amely a tél folyamán együtt él, és szaporodik a növénnyel.

Direkt kártétele: a növény nem szökken szárba, esetleg később el is pusztul. És, bár a gabona képes kompenzálni, de sajnos nagy mértékben nem… A hiányzó szálak, kalászok a termésen meg fognak mutatkozni. Sajnos gyakran előfordul a túl korai őszi vetés, és ezzel mesterségesen megnyújtják a gazdálkodók azt az időszakot, amely a vektorszervezetek, rovarok rendelkezésére áll. Eleve gyengébbek a teleink: az őszi vektoraktivitási időszakot a természet megnyújtja, és a kártevő rovarok nem tétováznak élni a lehetőséggel, ami a szívogatást, vírusterjesztést illeti.

Növényvédelmi ajánlások a szakértőtől – részletek a videóban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Növénytermesztés csúcshozam nélkül, de gazdaságosan!

2026. szeptember 15. 16:02

A KWS célja, hogy támogassa a termelőket a kockázatok csökkentésében azzal, hogy több lehetőséget kínál egyre bővülő termékpalettájával.

"Büszke vagyok a 6 tonnás repcémre" - Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Nyárád) (VIDEÓ)

03:51

"Büszke vagyok a 6 tonnás repcémre" - Kiváló tapasztalatok az UMBERTO KWS repcével! (Nyárád) (VIDEÓ)

2019. július 18. 10:21

Varga Balázs családi gazdálkodó a Pápához közeli Nyárád térségében termeszt őszi búzát, őszi árpát, kukoricát, napraforgót, a zöldítés részeként némi lucernát, és 2005 óta őszi káposztarepcét is. A kultúrnövény vetésterülete az elmúlt majd másfél évtizedben 10-20 hektárról 100 hektárra, a termésátlagok pedig 2 tonnáról 4-5 tonnára emelkedtek.

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

02:22

"Vennem kell egy másik pótkocsit" - KWS újdonságok testközelből (Székely)

2019. október 2. 08:32

Sebők László Szabolcsban, Székely térségében gazdálkodik mintegy 200 hektáron, aminek kétharmadán kukoricát termeszt.

Őszi búza aratás Nemesgörzsönyben Versatile Vector 425 kombájnnal

2018. július 30. 13:40

Július elején, az aratás utolsó napján érkeztünk a Pápához közeli Nemesgörzsönybe, ahol a 160 hektáron gazdálkodó Pethő Kálmán az év elején vásárolta meg új Versatile Vector 425 kombájnját a Vektor Holding Kft.-től.

Precíziós öntözéstől a kukorica csepegtetéséig - A KITE öntözési szolgáltatásai, megoldásai

2022. november 7. 13:37

Hatalmas érdeklődés mellett, Nagy István agrárminiszter jelenlétében tartotta meg öntözési szakmai napján szeptember végén a KITE Zrt. Nádudvaron a 2022-es aszályos nyár után több száz gazdálkodó volt kíváncsi arra, hogy milyen megoldásokkal lehet enyhíteni a klímaváltozás okozta károkat.

Mit hozhat az új KAP ciklus?

57:48

Mit hozhat az új KAP ciklus?

2025. július 15. 16:10

A BASF a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával karöltve olyan platformot hozott létre, amelyen a gazdálkodók, szakmaközi szervezetek, valamint az Európai Parlament szakemberei kötetlen beszélgetést folytathatnak a megújuló KAP ciklust érintő kérdésekről.

Folyékony nitrogén gyártásába kezd a VulcanAgro, de továbbra is a talajjavítás a cél

2022. október 7. 14:42

A Vulcan Agro abban hisz, hogy amit ma csinálunk, annak nem biztos, hogy holnap már eredménye lesz. Inkább két, három vagy akár öt éves távlatban gondolkodnak a talajjavításban.