2024. március 20.
A települések nagymértékű, intenzív növekedésének szabályozása érdekében elengedhetetlen a meglévő, a fővárost az agglomerációval összekötő értékes zöld folyosók, ékek feltárása és értékelése.
2024. március 10.
Napjainkban számos európai ország nagyvárosai körül alakult ki a városok külső részén, az agglomeráció és a nagyváros határán tudatos várostervezés révén zöldgyűrű, zöldsáv.
2023. február 17.
Az éghajlatváltozás következtében kialakult forró, csapadékhiányos időjárás mérsékelhető lehetne a mezőgazdasági tájszerkezet megváltoztatásával, a jobb vízgazdálkodással, valamint a változatos felszínborítás kialakításával.
2022. június 12.
Az ökoszisztéma szolgáltatás fogalma a 2000-es évektől kezdődően vált ismertté és használttá a tudományos életben. Azóta több stratégia is foglalkozik a témával, hiszen az évek során rá kellett döbbenni arra, ezek a javak nem végtelen mennyiségben érhetők el és mindenképpen szabályozni kell a túlhasználatukat.
A francia nemzeti mezőgazdasági kutatóintézet (INRA) által a biológiai sokféleség és a mezőgazdaság viszonyrendszeréről szervezett konferencia előadói elsősorban a biodiverzitás természeti alapjait vizsgálták, de rendszeresen téma volt a társadalommal való kapcsolatrendszer is. Olivier Therond (INRA) előadásában a biológiai sokféleség és az erre alapozott…
Lapszám:
2019. június
Év:
2019
Hónap:
június