2018. május 22.
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar komlótermesztés újjáélesztése érdekében a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungária Zrt.
2018. március 11.
A Dreher Sörgyárak megkezdte áttételes tulajdonosa, a japán Asahi hasonló nevű sörének hazai forgalmazását.
2018. február 22.
Csehországban 2017-ben is gyorsan emelkedett a minisörgyárak száma, amely december végén meghaladta a 400-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének közlése szerint tavaly 50 új minisörgyárat nyitottak, s néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.
2017. augusztus 17.
Különleges gabonából készült biosör gyártásához nyert csaknem 402 millió forint európai uniós támogatást a gyulai Körös-Maros Biofarm Kft. konzorciumi partnereivel közösen.
2015. december 9.
Az árpa mellett a cég a ciderek gyártásához mintegy 65 ezer tonna almából készülő koncentrátumot vásárol.