Házikert

A tavasz első hírnökei és az aktuális kerti munkák

Agrofórum Online

Éled a kert és máris itt a nyakunkon a tavasz. Szerintem sokan örülnek neki, hogy eltűnik hamarosan a borongós és sötét téli időszak, és lesben állnak már, mikor mehetnek ki a kertbe dolgozni. Így van ez velünk kertészekkel is, hiszen a tél a kertészeknek sem annyira aktív időszak, mint a tavasztól a betakarítás végig szokott lenni. Nézzük melyek az első hírnökei a tavasznak!

Hetek óta megjelentek az első hóvirágok már. Ilyenkor ez mindig azt jelenti, hogy a télnek hamarosan tényleg vége, hiszen éled a természet. Nálunk (Alföld közepe, Homokhátság) már bújnak a nárciszok, krókuszok, jácintok is, de már a botanikai tulipánok is megjelentek a mulcsréteg között. Ez még azért nem a tavasz, de jó eséllyel azt jelenti, hogy hamarosan itt a jó idő.

Ilyenkor az ágyásokat még nem bolygatom. Ha nagyon gyomlálhatnékom van, akkor már elkezdem kicsit legalább a gyomot kiszedegetni, úgyis kell a tyúkhúr is a baromfiudvar népének.

Például így február végén, március elején szoktam az olyan díszágyásokba, melyek igénylik, bejuttatni a granulált hosszú hatású műtrágyát is. Homoktalaj lévén igen gyenge a talajunk, pedig folyamatosan komposztálunk is.

A komposztot is elkezdjük ráhordani az évelőágyásokra, hogy idővel majd egy humuszban gazdag talaj legyen mindenhol.

Ha eddig nem tettük meg, akkor itt az idő a karbantartásokra is: nézzük át a benzinmotoros gépeket, hogy minden rendben van-e velük, vagy nézzük végig a szerszámokat, élezzük meg az ollókat, késeket, hogy amint lehet, már tudjunk dolgozni.

Már bújnak elő a krókuszok is, készülhetünk a tavaszi kerti munkákra! (fotó: Pixabay)

Időjárásfüggő, de ha sokáig nem jön majd most tavaszi csapadék, akkor viszont az öntözés is időszerű lesz. Persze nem úgy, mint nyáron, nem kell órákig öntözni, de elkélhet a kertben már egy-két helyen egy alapos öntözés. Főleg, ha a veteményesnél magágyat készítünk elő. A ráterített komposztot öntözzük be, hogy ne száradjon ki.

Az évelőágyás sem tétlenkedik

Az élvelőágyásban az első hírnökök nálunk mindig a Sedum fajok (varjúháj), melyek elkezdenek már friss leveleket hozni. Még csak megbújva ugyan, de az évelő őszirózsák is kibújni látszanak, viszont ezek fagyérzékenyebbek, így érdemes azért még kis mulcstakarást tenni rájuk a biztonság kedvéért. Ha ilyen melegek lesznek, akkor a rózsák rügyei is biztos megpattannak, pont ezért legyünk türelemmel még, ami a metszéseket illeti.

A virágzó díszcserjéknél sem kell még metszeni, várjuk meg vele a valódi tavaszt, olyan március közepét, mert akkor már időszerűbb lesz, de ha netán áprilisban metszünk majd, az sem probléma.

Ha mindenáron kint dolgoznánk már, akkor a boglárkacserje elhalt hajtásait ki lehet már vágni tőből. Elhalt hajtásnak számít az, ami nem életerős zöld, hanem elbarnult és törik. Ez szemmel is jól beazonosítható kezdőknek is. Ugyanígy a többi díszcserjénél is első körben az elhalt ágrészeket vágjuk vissza.

Trendek, amelyek átformálják a kerteket: ez lesz a divat idén

2026. január 18. 11:10

A kert 2026-ban már több mint hobbi: élelmiszerforrás, ökológiai tér és feltöltődés egyben.

TOP 10 téli teendő a kertben

2026. január 18. 05:40

A tudatos téli kertmunka nem a folyamatos beavatkozásról, hanem az előrelátásról, a védelemről és a tervezésről szól.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Lesz elég vetőmag és műtrágya őszre? Megkérdeztük!

2020. április 23. 08:27

Egyelőre úgy tűnik, hogy a kezdeti bizonytalanságok után már nem küzd komoly inputanyag-hiánnyal a magyar mezőgazdaság a koronavírus-járvány miatt.

Japánban visszatértek az emberi ürülékből származó trágyához

2023. július 19. 17:10

Ahogy a világ számos részén, Japánban is elterjedt volt régebben az „éjszakai trágya” használata a növények trágyázására. Olcsó, újrahasznosítható és évszázados hagyományokkal rendelkezik: a „shimogoe", vagyis az „ember hátsójából származó trágya” újra nagy népszerűségnek örvend Japánban, miután az ukrajnai háború miatt a vegyszeres alternatívák ára megemelkedett.

Méreg vagy növényi tápanyag? - A klór élettani hatásairól zöldségtermesztőknek

2021. október 11. 06:36

A növények a klórt a foszfor- és a szulfátionoknál is gyorsabban képesek felvenni a talajból, ha élettanilag erre szükségük van.

Tápanyagutánpótlás-tervezés: hasznosak-e a digitális eszközök?

2021. szeptember 10. 09:15

A magas hozam eléréséhez optimális műtrágya használatra van szükség. A fenntartható tápanyag-utánpótlás egyrészt pénzügyi okból, másrészt környezetvédelmi szempontból is fontos. A komplex (NPK) - és nitrogén (N) műtrágyák adagolása és kijuttatása kézi számítással is megtervezhető, de a ma már rendelkezésre álló digitális eszközök forradalmasítják a tervezést.