12℃ 4℃
november 12. Jónás, Renátó, Jozafát
Házikert

Amit a bazsarózsáról tudni érdemes

Agrofórum Online

Nagypapám kedvenc virágzó kerti növénye volt a bazsarózsa, és a szívemben külön hely van a bazsarózsáknak ezáltal. Nagy kerti kérdés is volt, hogyan tudnám az alföldi, homoktalajos és állandóan aszályos, kánikulás kertünkben megnevelni úgy, hogy örömünk is lehessen benne. Nézzük a bazsarózsa ápolásáról szóló tudnivalókat!

A bazsarózsák kellemes, parfümös illata és színes, hatalmas virágai minden kertész kedvencévé válnak igen hamar. Főleg, ha a tövek jól érzik magukat a kertben, hiszen akkor akár igen nagy cserjévé is fejlődhetnek.

A bazsarózsa nem rózsa, nevét csak a virágforma hasonlósága miatt kapta.

A bazsarózsák (Poeonia) lombhullató lágyszárúak, de vannak közöttük cserjék is, melyek Kínából származnak. A fehér, a piros, a rózsaszín vagy lilás szín megtalálható a virágok között, melyeknek mérete nagy. Termése tüszőtermés, a magok színe fekete vagy piros. Akár 10 évig is élnek a tövek, ha megfelelő gondozásban részesítjük őket.

Hogyan ápoljuk a bazsarózsát?

A bazsarózsa alapvetően egy ellenálló növény és sok kertet nagyon szeret, de a nagy nyári forróság miatt az utóbbi években több figyelmet igényel. Sok évig kísérleteztem, hogyan és mint tudnám én magam is a szélsőséges helyi adottságok miatt megnevelni, és csak pár év alatt ismertem meg annyira, hogy azt mondhatom: sikerrel jártam.

Mivel nincsenek árnyékos kertészek egy kezdő kertben, ahol nincsenek nagy fák, így az első években árnyékolni kell, és akár napi szinten öntözni a bazsarózsák töveit ahhoz, hogy a gyökerek jó mélyre tudjanak menni.

A bazsarózsa nem rózsa, nevét csak a virágforma hasonlósága miatt kapta (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/viragok-pohar-szirmok-homaly-131046/)

A lágyszárú bazsarózsáknak nagyobb a fényigénye, ott a napi 8 óra napsütés kell a szép fejlődéshez, viszont egy cserjés, félfás bazsarózsa megelégszik a napi 4-6 óra napsütéssel is. Ez merőben eltérő igényeket von maga után, hiszen a félfás, cserjés bazsarózsát inkább félárnyékba, árnyékosabb kertbe javasolt ültetni.

Mikor ültessünk bazsarózsát?

A szabadgyökerű bazsarózsát ősszel érdemes ültetni, cserepesen ültethetjük tavasszal is. A talaj minden esetben legyen laza, tápanyagban gazdag.

Az ideális talaj az lenne nekik, ha 20% homokot, 30% komposztot és 50% virágföldet kevernénk össze és egy ilyennel “bélelt” ültetőgödörbe ültetnénk a bazsarózsát. Így a kezdeti időszakban a gyökerek könnyebben tudnak dolgozni és jobban ellen is állnak az időjárási anomáliáknak.

Hogyan szaporíthatjuk a peóniát?

A legjobb a tőosztás a peóniák számára, melyet ősszel érdemes megtenni. Ha netán dugványoznánk, akkor meg a tavaszi, májusi időszakban szedjünk a fiatal hajtásokból dugványt, melyeket a fent említett keverékbe eldugva őszre meg is gyökereztethetünk.

Hová tegyük a mikulásvirágot, hogy sokáig szép maradjon?

2025. november 11. 07:10

A mikulásvirág szépsége múlandó – hacsak nem tudjuk, hová érdemes tennünk. Mutatjuk, hol marad sokáig üde és színes!

Ökológiai sövény – a fenntartható, fajgazdag kert élő védőfala

2025. november 11. 05:40

Az ökológiai sövény kialakításához különböző időben virágzó, különböző terméseket hozó, lombhullató és örökzöld cserjéket kell kombinálni.

Mikor és hogyan ültessük az amarilliszt?

2025. november 10. 11:10

Az amarillisz télen is virágba borítja otthonunkat – ha tudjuk, mikor és hogyan kell ültetni. Mutatjuk a titkát!

Talajismeret: amit a kókuszrostról tudni érdemes

2025. november 10. 05:40

A fenntartható kertművelés egyik kulcsfontosságú elemeként tekintenek a kókuszrostra, hiszen számos előnye van a hagyományos földkeverékekkel szemben.

Hogyan gondozzuk tavasszal az árvácskát?

2025. március 12. 04:39

Hogyan gondozzuk tavasszal az árvácskát? Hova ültessük? Köszönöm.

Hagymás, gumós, hagymagumós és gyöktörzses dísznövények

2019. november 10. 05:36

Hajlamosak vagyunk egy kalap alatt emlegetni azokat a dísznövényeket, amelyek különböző módosult föld alatti szárral rendelkeznek. A dísznövények esetében a leggyakoribb módosult formák a hagyma, a hagymagumó, a gumó és a gyöktörzs.

Palántát neveljünk vagy kész palántát vegyünk?

2022. április 15. 17:37

A palántaneveléshez hely és idő kell, amit igazából megveszünk magunknak, amikor kész palántát vásárolunk. Viszont ezzel egyidőben a palántanevelés jó móka, jó sikerélmény is lehet.

Három stratégia a talaj szervesanyag-tartalmának növeléséhez

2024. szeptember 11. 11:10

A magasabb szervesanyag-tartalmú talajnak nagyobb a termelékenysége, egyenletesebb az elérhető hozam. Hogyan lehet a szerves rész arányát növelni?