12℃ 7℃
október 20. Vendel, Irén, Kleopátra
Házikert

Hagymások a lakásban? – Így virágoztassunk beltérben jácintot!

Agrofórum Online

Nagyon régóta mindig virágoztatok hagymás növényeket lakásban. Amikor már kezd hiányozni a kert, akkor előveszem a hagymásokat, és velük a tavaszi illatokat, nem mintha így hamarabb jönne a tavasz.

A tulipán az egyik legnépszerűbb virágunk, ráadásul nem is csak a hagymások között számít kedvencnek. De számos egyéb tavasszal díszítő növény nagy népszerűségnek örvend. Ilyen a jácint, a nárcisz, a krókusz, az írisz, a hóvirág, a tőzike, a gyöngyike, és sok más is.

A jácint virágoztatása viszont a legegyszerűbb mindegyik közül.

A hagymásokban sok minden közös, elsősorban, hogy a tavaszi virágzáshoz hideghatásra van szükségük, ezért már a tél előtt el kell ültetni őket. Ezt akár már augusztus végétől megtehetjük, egészen az első fagyokat megelőző 1-2 hétig, ami jellemzően október végét jelenti. De ezt lakásban hogyan tehetjük meg? Máris elmondom!

Hűtőszekrénybe vele!

Ha van pár jácinthagymánk, akkor vegyünk egy zacskónyi faforgácsot (kisállatboltokban kapható), nedvesítsük be, és töltsük be nejlonzacskóba! Ebbe tegyük bele a virághagymákat, és zárjuk le a zacskót, majd tegyük a hűtő zöldségtároló fiókjába! Így kapja meg a hideghatást.

Virágzó jácintok
Virágzó jácintok (fotó: Pixabay)

Türelem és várakozás

Hetente nyissuk ki a zacskót és nézzük meg, hogy nem penészes-e a hagyma! Jó esetben minden rendben lesz.

A hagymán megjelennek alul a kis gyökerek, fent elkezd a virágrügy növekedni. Akkor vegyük csak ki a nejlonból és a hidegből, ha már rendes gyökereket látunk, és el lehet ültetni cserépbe! Illetve ideális esetben a virágbimbó is megjelenik a hagyma tetején.

Tehetjük virágföldbe, de hagymahajtató üvegbe is

Lehet kapni színes hagymahajtató üvegeket is, melyekbe csak vizet kell tenni és a hagyma gyökere belenő a vízbe. De el is ültethetjük kompozícióba más növényekkel összeültetve.

A hidegbe tétel után körülbelül két hónap múlva jelenik meg a virágbimbó, bújik ki a hagyma tetejénél, így ha pl. húsvétra szeretnénk hajtatni, akkor január végén érdemes már elkezdeni.

Kiemelt kép: Pixabay

Így építsünk fészket az ökörszemnek a kertünkben!

2025. október 20. 08:10

Egy marék moha, pár vessző és egy kis türelem – ennyi kell ahhoz, hogy otthont adhassunk az ökörszemnek.

Klímaadaptív növények, melyekkel érdemes beültetni a kertet

2025. október 20. 05:40

Egyre nagyobb figyelmet kapnak a klímaadaptív növények, amelyek jobban tűrik a változó körülményeket, és kevesebb öntözést igényelnek.

Milyen virág nyílik 2500 méteren és a kertben is?

2025. október 19. 08:10

Ez az alpesi különlegesség legendák és nemzetek szimbóluma – de akár saját sziklakertünkben is nevelhetjük sikerrel.

Okos applikációk a kertben – technológia a természet szolgálatában

2025. október 19. 05:40

Ma már olyan okos applikációk és rendszerek állnak rendelkezésre, amelyek nemcsak kényelmesebbé, hanem fenntarthatóbbá és hatékonyabbá is teszik a kertészkedést.

Hagymás dísznövények vásárlása és ültetése

2019. október 29. 04:36

Hol és mikor érdemes beszereznünk a hagymás dísznövények hagymáit? Mire figyeljünk a hagymák vásárlásakor? Milyen mélyre helyezzük a földbe az egyes fajok esetében a hagymákat?

Most ültetjük: őszi hagymások, melyek kora tavasszal nyílnak

2023. október 7. 05:40

Nézzük, melyek az őszi hagymások, és hogyan érdemes elrakni őket a meglévő ágyásokba!

Mi legyen a hagymás növényekkel elvirágzás után?

2022. április 21. 07:36

Hamarosan befejeződik kedvelt hagymás dísznövényeink, a tulipán, nárcisz, jácint stb. virágzása. Sok teendőnk nincsen velük, de pár dologgal nem árt tisztában lennünk ápolásuk tekintetében.

Tavaszi virágok(hírnökök): természet újjáéledésének első jelei

2025. március 16. 08:10

A tavasz első hírnökei nemcsak színpompás látványukkal varázsolják el a kertet, hanem lelkünknek is reményt adnak a hosszú tél után.