A közönséges borókák elfeledett örökzöldek a kertekben, ahogy a tuják teret hódítottak. Pedig Magyarországon több ősborókás is van, igazán hazai terepen van és akár közkedvelt is lehetne, de mégis kevesen használják. A borókák között is inkább a divatos fajták terjedtek el, pedig a közönséges boróka gyógynövényként és a konyhánk fűszereként is megállja a helyét dísz jellege mellett.
A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld faj. Értékes fűszer- és gyógynövény is. Sokféle elnevezése ismert: aprófenyő, borosán, fenyőtüske, borsfenyő, gyalogfenyő, borovicska. Innen is ered az egyik híres rövidital neve is, a borovicska.
Honnan származik a közönséges boróka?
Az északi féltekén fordul elő természetes élőhelyeken is, Észak-Amerikától Európán át egészen Ázsiáig. Az utóbbi évszázadokban már a déli félteke felé is terjeszkedik, ahogy a klímánk változik. A közönséges boróka az egyetlen Magyarországon is őshonos boróka faj.
Miről ismerhető fel?
Táhegyes, apró levelei 1-2 cm hosszúak és felfelé állóak. Formájukat tekintve árszerűek, laposak. Jellegzetes illatú: alma és citromillat lengi körül a növényeket, ha megfogjuk a hajtásokat.
Általában 3-5 méter magasra nőnek, örökzöldek, így a téli időszakban is szép díszítő erővel bír. A nőivarú egyedek többnyire elfekvőek, a hímivarúak feltörekvő habitusúak, időnként oszloposak.
A közönséges boróka kérge szürkésbarna, kicsit bordás, rostos és szalagosan lefoszló.
Nem érdemes kiásni!
Mivel hazánkban több ősborókás is van ezek nagy százaléka védett területnek számít, így amellett, hogy szabálytalan az erdőből kiásni és hazavinni példányokat, még kockázatos is, hogy megmaradnak-e. A boróka gyökerei mélyre nyúlnak és viszonylag kevés elágazás van rajtuk, így nehéz is kiásni, még akkor is, ha netán később átültetnénk kerten belül.
Ezt kalkuláljuk bele már a kerten belül a helyének kiválasztásánál is, hogy lehetőség szerint ne kelljen pár évente költöznie.
Gyógynövényként is kiváló!
Boróka hatóanyagai miatt a népi gyógyászat is használja.
- invertcukor (kb. 30%),
- illóolaj (1–2%),
- juniperin,
- fehérje,
- flavonglikozidok,
- gyanta,
- viasz,
- gumi,
- pektin.
Termése a Magyar Gyógyszerkönyvben, ill. az Európai Gyógyszerkönyvben Junipero galbulus néven drogalapanyagként szerepel. Gyógyteakeverékekben: vizelethajtó, emésztést serkentő, vesekőoldó, epekőoldó hatású. Kitűnő izzasztó hatású, főleg reumatikus panaszokra jó. Vizelet- és szélhajtóként, étvágyfokozóként, epe- és vesekő-oldószerként, hurutos megbetegedéseknél, valamint köszvényre is alkalmazzák.
