Házikert
Fizetett tartalom

Hatékonyan aprít, önállóan dolgozik, nincs akadály a versenyképes árú robotfűnyíró előtt

Agrofórum Online

A gyakorlatban előforduló nehézségeket figyelembe véve fejlesztették ki azt a robotfűnyírót, amely már belépő szinten is elképesztően hatékony munkát végez. Felhasználói vélemény következik.

Az olaszországi Toszkánában élő Fabrizio Bernini az egyik vasárnap éppen a füvet nyírta a kertjében, amikor rájött arra, hogy családos emberként hasznosabb dolgokkal is eltöltheti a hétvégéit, mint ezzel az időrabló tevékenységgel. Ebből az elgondolásból született meg a Zucchetti Centro Sistemi nevű cég, illetve annak fő termékei, az Ambrogio robotfűnyírók.

A termékek magyarországi forgalmazója, a dányi Két-KATA Kft. honlapja szerint a gépek három kategóriába sorolhatók a képességeik és alkalmazási területeik alapján. A Home Traditional kategória robotfűnyírói a kisebb lakókertekhez és mérsékelt lejtésű területekhez ajánlottak, a fejlett technológiát képviselő Home Smart termékek pedig összetett kialakítású kertekhez és meredek lejtésű gyepfelületekhez jelentenek ideális megoldást. Van robotfűnyíró az önkormányzatok, futballpályák, sportlétesítmények és nagy kiterjedésű gyepes zöldterületeket kezelő vállalkozások számára is, ez a csúcsteljesítményű Professional modellcsalád.

Kompakt méret, hihetetlen hatékonyság

Az egyszerűbb változatoknál Bluetooth-kapcsolat és határolóvezeték garantálja a precíz autonóm munkavégzést, a fejlettebbeknél RTK-navigáció és távvezérlés, míg a csúcsgépeknél az összkerékhajtás és a flottakezelési rendszer is elérhető. Az Ambrogio robotfűnyírók védjegyei az extrém tartós négyágú csillagpenge, valamint a strapabíró, mégis gyepkímélő gumikerekek, és ezek által szinte elnyűhetetlenek.

Professzionális robotfűnyírót keres? Megjelent Ambrogio a Két-KATA Kft. kínálatában! A részletekért KATTINTSON A KÉPRE!

Belépő szinten is sokat tud

Az olasz gyártó „belépő szintű” Twenty Elite modelljét a 450 ezer feliratkozóval rendelkező TechFlow YouTube-csatorna is kipróbálta. Ezt a masinát maximum 1000 négyzetméteres területhez és akár 45 százalékos lejtőkhöz ajánlják, a tömege pedig mindössze 7 kg. A teszt során alma-, körte- és szilvafákat egyaránt kerülgetnie kellett, de ilyen környezetben is jól vizsgázott.

18 cm átmérőjű, extra tartós négyágú csillagpenge

„A legtöbb robotfűnyíró csak GPS-navigációt alkalmaz, de ha a fák takarásába kerül, akkor a jel megbízhatatlannű válhat”

– utalt a gépet kipróbáló szakember egy jellemző problémára, illetve arra, miért hasznos, hogy az Ambrogio termékei Bluetooth-vevővel is felszereltek. A négyágú csillagpenge egyébként a Twenty Elite modellnél 18 cm átmérőjű, és egy feltöltéssel 2 óra folyamatos munkavégzés teljesíthető. Az indulásnál csupán a határolóvezetékkel kell kijelölni a munkaterületet, így azon túl biztosan nem fog „elkalandozni” a robot.

A kompakt felépítésű gép olyan alacsonyra tudja vágni a füvet, amire egy fűnyíró traktor sohasem képes, igazán meggyőzőnek tűnik a munkája. A lehullott almák sem jelentenek gondot számára, az erősített HD penge szinte mulcsot készít azokból is. A levágott fű elhelyezéséről sem kell gondoskodni, mint a gyűjtőedényes fűnyíróknál, hiszen itt a szecska a talajon marad, takarva és táplálva azt. Ha letöltjük a robotfűnyíróhoz tartozó applikációt, akkor magára is hagyhatjuk munka közben, hiszen ha elakad, azonnal értesítést küld róla a telefonunkra.

További tapasztalatok a videóban:

Eljött a mogyoró betakarításának ideje, így tárolható hosszan a termés

2026. október 16. 16:10

Ha van a kertben néhány mogyoróbokor, arról már olyan mennyiségű mogyorót lehet betakarítani, ami akár egészen tavaszig kitart. Eljött a betakarítás ideje, erre a néhány dologra mindenképpen oda kell figyelni.

Vakondtúrás a kertben: nem biztos, hogy ott van a baj, ahol keresi

2026. október 16. 08:10

Földkupacok jelentek meg a gyepen? A vakond valóban okozhat kárt, de sok mindent tévesen írunk a számlájára.

A komposztálás leggyakoribb hibái: miért nem bomlik le, büdösödik vagy szárad ki a komposzt?

2026. október 16. 05:40

A jól működő komposztáló alapja a változatos alapanyag, a megfelelő nedvesség és a szükséges levegőzés biztosítása.

Így készítse elő a télre a mocsári hibiszkuszt

2026. október 15. 16:10

A mocsári hibiszkusz elképesztő méretű virágaival hódítja meg a kerttulajdonosok szívét. Minimális felkészítéssel gond nélkül telel át. Erre a néhány dologra kell odafigyelni.

Kisebb pázsitokhoz való robotfűnyírók jelentek meg

2024. március 25. 08:10

A Robomow két új, kisebb gyepfelületre tervezett RKS-modellel bővíti a már sikeres RK-sorozatát.

Tökéletes pázsit kerti munka nélkül? Így lehetséges

2020. július 6. 16:51

A robotfűnyírók valódi, 21. századi fűnyírást biztosítanak, hiszen segítségükkel időt, energiát és pénzt takaríthatunk meg.

Csúcstechnológiás robotfűnyírók verhetetlen áron – akár 10 hektáron is megbízhatóan dolgoznak

2026. szeptember 1. 13:10

Az olasz Ambrogio márka a csúcstechnológiát képviseli a robotfűnyírók között, és a néhány száz négyzetméteres kertektől az akár 8–10 hektáros területekig mindenhol megbízhatóan és hatékonyan működnek.

Próbára tették a Temuról rendelt félmilliós robotfűnyírót – vajon megérte az árát?

2026. június 3. 09:10

Klassz játékszernek tartották a tesztelés során a borsos áron vásárolt távirányítós kínai robotfűnyírót, amelynek a munkaminősége hagyott kívánnivalót maga után.