A tavasszal csírázó és nyáron virágzó, T3-as életformájú gyomnövényekkel idén is meggyűlhetett a bajunk a házikertekben ugyanúgy, mint a szántóföldön.
A cikksorozat előző részében az ősszel és tavasszal is csírázó T2-es életforma legfontosabb képviselői kerültek bemutatásra, és röviden sor került annak megmagyarázására, miért fontos a korai – pár lombleveles korban lévő – gyomfaj-felismerés.
A T2-es gyomnövények közül az előző cikkben felsorolásra és ismertetésre kerültek a szarkaláb-fajok, a vetési boglárka és vetési hérics, a ragadós galaj, az orvosi székfű, a pipacs és a kék búzavirág is. A T3-as gyomnövények közül most közelebbről és párlevelesen megismerkedhetünk a repcsényretekkel, a sebforrasztó zsomborral, a közönséges füstikével, a vadrepcével, a mezei tarsókával és a mezei árvácskával.
Tavasszal csírázó, nyár eleji egyévesek (T3)
8-14 oC-os hőmérséklet jelenti az optimális körülményt tavasz végi csírázásukhoz, magot nyár elején vagy ősszel érlelnek. Fejlődésüket sem a nyári szárazság, sem a téli hideg nem akasztja meg, az extra szélsőséges időjárástól eltekintve. A szakirodalomban tavaszi gabonagyomokként is említik őket, bár nemcsak gabonában, hanem kapás kultúrákban, kukoricában és napraforgóban is tömeges lehet a megjelenésük.
Továbbra is a Therophyta – azaz a magról kelő egyéves – gyomnövények csoportján belül maradva hat gyakori gyomnövényt tekintünk át a T3-as életformacsoporton belül:
- Repcsényretek (Raphanus raphanistrum)
- Sebforrasztó zsombor (Descurainia sophia)
- Közönséges füstike (Fumaria schleicheri)
- Vadrepce (Sinapis arvensis)
- Mezei tarsóka (Thlaspi arvense)
- Mezei árvácska (Viola arvensis)
Mindegyik bemutatásra kerülő gyomnövény kétszikű. A leghatékonyabban 2-4 leveles korukig tudunk növényvédő szerrel védekezni ellenük, miután ezt a fenológiát kinövik, már csak nagyobb dózisban vagy erősebb herbicidben bízhatunk. A T2 és T3 életformacsoporttal szemben hatékony megoldás a gyökérherbicidek alkalmazása.
Repcsényretek
Ez a mindenre elszánt keresztesvirágú gyomnövény savanyú talajainkon (az ország északi és nyugati területein) elterjedt, meszes talajokon és az Alföldön kevésbé fordul elő. Közepes termetű növény, jellegzetes felálló szárral és ágas hajtásrendszerével büszkélkedhet.
A sziklevelei szélesek, mondhatni „széle-hossza egy”. A csúcsukon mintha kicsípték volna őket, erezetük leggyakrabban világosabb, határozottabb a többi gyomfaj csíranövényéhez képest. Az első levél szélein nagy, egyenlőtlen fogakat találunk, a későbbi levelek rendre egyre tagoltabbak, szeldeltek, az oldalsó levélkék jellemzően eltérő nagyságúak.
A kifejlett növény levelei szárnyasan szeldeltek, a szeletek fogasak. Jellegzetes fehérek a növény levelei és a nyele. A virágok fürtben állnak a szárvégen. Virágainak szirmai lehetnek fehérek, és halvány vagy citromsárgák is. Termése résztermésekre széteső becő, magja sötétbarna vagy sötétpiros.
Sebforrasztó zsombor
Szintén a keresztesvirágúak családjából üdvözölhetjük a sebforrasztófüvet vagy elterjedtebb nevén sebforrasztó zsombort. Az utóbbi években egyre nagyobb területeket hódít el parlagon hagyott földterületeken, az árokparti természetes vegetációnak is egyre gyakoribb tagja. Különösen kedveli a lazább szerkezetű, homokos talajokat.
Sziklevelei nyélbe keskenyednek, hosszúkásak, csúcsuk tompa. Szürkészöld színét a sűrű csillagszőr-borításnak köszönheti. Az első levelek lándzsásak, hármasan osztottak és átellenesen állnak, és ami nagyon fontos, a csúcsi levélkék immár hegyesek. A soron következő levelek szórt állásúak, osztottak.
Az idősebb növény szárai dúsan elágaznak, közepes termetét felálló habitusának köszönheti. A lomblevelek szárnyasan szeldeltek. A növény kifejlett korában is sűrűn szőrözött, színe megmarad világoszöldnek, szürkészöldnek. Kisméretű virágai sárga színűek. Termése pár centiméteres becő, amiben hosszúkás, kissé lapított, barna árnyalatú magok fejlődnek.
Közönséges füstike
„Beszédes” neve (közönséges füstike – Fumaria schleicheri – a latin fumar szóból) a növény kékesszürkés színére utal. Hazánkban a Fumaria-nemzetség leggyakoribb képviselője, parlagi füstikeként is nevezik. A nemzetség többi tagjától csak a virágzás idején tudjuk biztosan megkülönböztetni. Különösen kedveli a meleg, meszes talajokat. Utak mentén, táblaszegélyek mentén, házikertekben is gyakori földbérlő. Áprilistól virágzik nálunk.
A sziklevelei keskeny hosszúkásak (kb. 20 mm-esek). Az első levelek hármasan osztottak. A gyomnövény sziklevél alatti szárrésze kékes vagy vöröses színű is lehet.
A kifejlett növény magassága elmarad a zsomborénál, de hasonlóan ágas, hamvas növény. Levelei kétszeresen-háromszorosan szárnyasan szeldeltek. A virág színe piros árnyalatú. Termése szürkészöld színű, gömbölyű, tompa csúcsú makkocska.
Vadrepce
A keresztesvirágúak következő képviselője az erdei vagy mezei mustár, de hallgat a vadrepce elnevezésre is. Hazánkban az egyik leggyakoribb gyomnövény. Ennek egyik legfőbb oka, hogy talajokban nem válogat, de preferálja a meszes, jó vízgazdálkodású vályog-vagy lösztalajokat. Igazi tavaszi gabonagyom, emellett előfordul kapás kultúrákban és takarmánynövény-táblákban. A termesztett repcében – a zsomborhoz és a repcsényretekhez hasonlóan – meghatározó gyomnövénye a kémiai gyomszabályozásnak.
A sziklevelek alakja, akár a bab: csúcsukon egyenletesen, mélyen kicsípettek, a levéllemez széles, a levélnyél a sziklevél méretéhez képest hosszú. Az első levelek hosszúkásak, alakjuk fordított tojásdad, szélein hullámos vagy szabálytalan karéjos – hasonló, mint a pitypangnak. További levelei az első levelekhez hasonlóak.
A kifejlett növény magassága meghaladhatja akár a 80 cm-t is. Hajtásrendszere elágazó, zöld növényi részeit apró serteszőrök boríthatják. A felső levelek különböznek az alsó levelektől: közel száron ülők, karéjosak vagy fűrészesek. Virágai élénksárga színűek, becőterméseiben fejlődő magvai gömbölyőek, sötét színűek, mintázatuk lehet pettyezettek.
Mezei tarsóka
Újabb keresztesvirágú betolakodóval van dolga a gazdának a mezei tarsóka személyében. Ez a gyomnövény – talajtól is függően – a 15-80 cm-es magasságot is elérheti. Mindenütt megtalálható a házikertektől kezdve a kapás kultúrákon és ültetvényeken át egészen a szántóföldekig, de különösen kedveli a jó tápanyaggazdálkodású homok- és vályogtalajokat. Szántóföldön, kertekben, ültetvényekben egyaránt előfordul. A növény jellegzetes szaga a fokhagymáéra hasonlít.
A sziklevelek ovális alakúak, kicsípett csúcsúak, nyelük hossza akkora, mint a levéllemezé. Az első levél fordított tojásdad alakúak, szélük kissé hullámos. A későbbi levéllemezek egyre hosszabbak, hangsúlyosabb a hullámos szélük. A csíranövény színe világoszöld, tőlevélrózsájának közepe sárgás árnyalatú.
A kifejlett növény a csíranövényhez hasonlóan kopasz, színe sárgászöld. A tőlevélrózsát alkotó levelei kismértékben fogazottak, alakjuk visszás tojásdad. A száron növő levelei lándzsás alakúak, száron ülők. Virágai aprók, színük fehér. Becőketermése lapos, sötét színű magvai oválisak.
Mezei árvácska
Ez az ibolyafélék családjába tartozó, kistermetű tünemény mindenütt előfordul Európában: szántókon, kertekben, ültetvényekben is találkozhatunk vele a többi T3-as, nagyobb termetű keresztesvirágú testvérei mellett. Nem marad el utak mentén, parlagon hagyott területeken, legelőkön sem: ezeken a helyeken is rendszeres kelésére számíthatunk. A savanyú talajokat részesíti előnyben, így főként hazánk nyugati részén, hegyvidéki területeken, illetve a Nyírségben találkozhatunk össze vele.
Sziklevelei oválisak, lekerekített csúcsúak, alakjuk tojásdad, színük kékes, violaszínűre színeződhet. Az első levelek már inkább kerekdedek, mint oválisak, szélük enyhén hullámos, és a soron következő leveleknél mind hangsúlyosabbak a levélszél hullámai. A kifejlődő levelek nyele egyre hosszabb, szélük fogazott, színük eltér az első levelekétől: haragoszöld levéllemezük fejlődik, aminek alsó részén halványabb zöld színű.
A kifejlett növény kistermetű. Alsó levelei kerekdedek, a legfelsők lándzsásak. Virága hosszú kocsányon ül, szirmaik alapvetően sárgák, de a felső szirmok lehetnek kékes árnyalatúak. Termése toktermés, amikben fényes felületű, sárgás magvakat érlel.
