Ház, táj blog

Ismerjük meg az ’Év fáját’ – íme a lisztes berkenye!

Agrofórum Online

2020 novemberében is lehetőségünk nyílt szavazni a következő év fafajára. Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium kezdeményezésére és szervezésében már nyolcadik alkalommal került sor az online nyílt szavazásra. A 2021-es év fája az erdész szakemberek és az érdeklődők szavazata alapján a lisztes berkenye lett.

A győztes

A különböző kategóriákban meghirdetett szavazóversenyek minden évben lehetőséget kínálnak arra, hogy egy-egy növény- és állatfajt közelebbről megismerhessünk. Bartha Dénes kezdeményezésére a szakma 1996 óta megválasztja az év fáját az Év Fája Mozgalom keretein belül. 2013 óta az Egyesület által működtetett ’Év fája’ tematikus honlapon már mi is leadhatjuk szavazatunkat a következő esztendő fafajára.

Tavaly november 22-ig adhattuk le egyszeri voksunkat a szakma által kiválasztott 3 fafaj egyikére. A 2188 érvényes szavazat kiértékelését követően kihirdették, hogy a lisztes berkenye (Sorbus aria) 1004 szavazattal elnyerte a 2021-es ’Év fája’ megtisztelő címet, megelőzve a 657 szavazatot kapott kecskefűz (Salix caprea) fajt, és az 527 szavazattal záró fehér nyár (Populus alba) fafajt.

Krémfehér, illatos virágai a galagonyáéra hasonlítanak

Krémfehér, illatos virágai a galagonyáéra hasonlítanak

A lisztes berkenye jellemzői

Más néven süvölvény berkenye a csipkerózsához és a galagonyához hasonlóan a rózsafélék (Rosaceae) növénycsaládjának tagja. Európában mindenütt honos, 6-12 m magasra növő lombhullató faj. Hazánkban 1982 óta védett, természetvédelmi értéke 10.000 Ft. Középhegységeinkben, elsősorban a mészkövön kialakult sziklaerdők (pl.: bükkösök), szurdokerdők és mészkedvelő tölgyesek lakója, így találkozhatunk vele az Északi- és Dunántúli-középhegységben, a Kőszegi-hegységben és a Soproni-hegységben.

A lisztes berkenye dús, szabálytalan koronaformát nevel

A lisztes berkenye dús, szabálytalan koronaformát nevel Forrás: OEE Korda Márton

A lisztes berkenye lombkoronája tömött, szabálytalan alakú, sima kérge ezüstös szürke színű. Törzse egyenes, gyakran már a gyökfőnél elágazó. Fényes, vörösesbarna vesszői paraszemölcsösek. Leveleinek széle szabálytalanul, kétszeresen fűrészes, alakjuk kerekded vagy elliptikus, a fonáki oldalon molyhosak. Kihajtás után a levelek a színi (felső) oldalukon selymesen (lisztesen) szőrösek, ám idővel lekopaszodik. Krémfehér, 1,5 cm-es, illatos, a galagonyáéhoz hasonlító virágai május-júniusban nyílnak, és 6-8 cm átmérőjű sátoros virágzatot alkotnak. A virágokat rovarok porozzák be. Kesernyés ízű, éretten világos piros színű, paraszemölcsös alma áltermése szeptembertől érik. A termés paraszorbinsav-tartalma miatt enyhén mérgező!

Termését előszeretettel fogyasztják a madarak

Termését előszeretettel fogyasztják a madarak

A lisztes berkenye jelentősége

Ökológiai jelentősége miatt hazánk erdős területein fontos, bár ritka faj. Gyakran kereszteződik más berkenye-fajokkal, így rendkívüli változatosságot mutat természetes élőhelyein. Virágait számos rovar látogatja, termése a madarak számára vitaminban gazdag eleség. A növényt jellemzően akkor kezdik látogatni az állatok a terméséért, ha az első fagy már megcsípte a sötétpirossá színeződő, megpuhult álterméseket.

Őszi vörösessárga vagy sárgászöld lombszíne, narancsvörös termése és nyári virágözöne miatt díszfaként is ültetik, bár a szennyezett városi levegőt nem tűri. Kertünkben nevelve mészben és humuszban gazdag talajon, napos helyen szépen fejlődik. Alapvetően igénytelen, szárazságtűrő növény, a félárnyékot és a szárazabb talajokat is elviseli, de az ültetést követő gyökeresedési időszakban, illetve aszályos hetekben érdemes öntözni.

A kertészetekben a leggyakrabban a Sorbus aria ’Lutescens’ fajtával találkozunk, de a ’Favorit’ fajta ellenállóbb a tűzelhalással szemben, amely gyakori betegség a lisztes berkenyénél. Mindenképpen ellenálló fajtát válasszunk, ha a kertünkben más almatermésű növény is lakik, amely a tűzelhalást okozó baktériumnak szintén gazdanövénye lehet.

Kapcsolódó cikkek:

Kapcsolódjunk be a Tavaszi természetles programba!

2025. április 12. 05:40

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület április 1-től ismét elindította a Tavaszi természetles országos programot, amelynek keretein belül önkéntesen becsatlakozhatunk az Egyesület munkájába.

Helyezzünk ki fészekalapanyagot a madaraknak!

2025. április 8. 05:40

A megfelelő fészekanyag összegyűjtése energia- és időigényes feladat a kertünkben fészkelő madarak számára is, éppen ezért már ezekben a hetekben is kevesebb idejük van a leendő madárszülőknek eleség után nézniük.

Gilisztakomposzt előállítása otthon, egyszerűen II. rész

2025. március 28. 05:40

Milyen hibák miatt válhat büdössé a komposzt? Mit szabad adni a gilisztáknak, és mi tilos?

Március 22. - egy napon a Víz világnapja és a Föld órája

2025. március 22. 06:40

Idén különleges alkalom március 22., ugyanis a mindenkori Víz világnapja egy napra esik a Föld órájának napjával. Ez utóbbit minden évben március 3. szombatjára hirdeti meg a Természetvédelmi Világalap (WWF) nemzetközi szervezete.

Megválasztották a 2020-as év fáját - a tatár juhar kapta a legtöbb szavazatot

2019. december 1. 04:36

Az október végén kezdődött és a múlt hét végén zárult szavazást mindvégig komoly érdeklődés övezte. A győztes a tatárjuhar (Acer tataricum) lett.

Elindult a 2021-es év fafaját kiválasztó online szavazás!

2020. november 7. 09:26

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon (www.azevfaja.hu) keresztül szavazzanak a következő év fafajára az erdész szakemberek és minden érdeklődő, akit érdekel az erdők és a fák világa.