A halottaink megemlékezéséről szóló ünnepkör rendkívül gazdag népi hagyományokban és egyre színesedő szokásokban. A halottak hetéhez kapcsolódtak gazdasági, társadalmi, sőt még időjáráshoz köthető hiedelmek is.
Mindenszentek egyházi eredete
Mindenszentek ünnepét III. Gergely pápának köszönhetjük, aki a 8. században rendelte el november első napjának ünnepeként. A pápa kiállt azért, hogy a kereszténység elismerése után szentté avatottakról is méltóképpen megemlékezzen a keresztény világ, így mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről külön-külön nem emlékezik meg a kalendárium.
Mindenszentek magyar hagyományai
A magyar néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, és mikor megkondul a harang, akkor indulnak el hozzátartozóik házába. Éppen ezért a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, és kenyeret, sót, vizet készítettek az elhunyt részére.
Székelyföldön cipót sütöttek, melyet Isten lepényének vagy a halottak kenyerének hívtak. A bukovinai magyarok is sütnek-főznek, és az ennivalót kiviszik a temetőbe.
Mindenszentekhez különböző társadalmi és gazdasági hagyományok is fűződtek hazánkban. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket és a pásztorokat, Nagymagyaron pedig ekkor volt a legényvásár ideje, azaz ekkor kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálatra jelentkező legényekkel. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda.
Mindenszentek napján tilos volt a mezőgazdasági munka. Ez is az elhunytak iránti tisztelet kifejezése volt, hogy ezen a napon nem végeztek a földdel semminemű „bolygatásos” tevékenységet, mivel a szokás szerint, aki földet szánt, vet, vagy bármilyen más munkát végez az megzavarja a halott nyugalmát.
Másik társadalmi jellegű hagyománya a mindenszenteknek, hogy e napon különös gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek: aki tehette, ételt, alamizsnát osztott nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Szegeden és környékén mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adományoztak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottjairól. Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában imádkozó koldusok között.
Jászdózsán élők hite szerint miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza is égve hagyták a lámpát, hogy a halottak haza tudjanak látogatni, és szét tudjanak nézni. A látogatás idejét harangszó jelezte. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”
A halottak napjának eredete
Az első ezredforduló óta emlékezik a keresztény egyház az összes elhunyt hívőjére, az élő családtagok pedig elhunyt szeretteikre. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. A halottak napját a katolikusok november 2-án tartják, ez a mindenszentek napját követő ünnepnap.
Magyarországon a halottak napja fokozatosan vált a katolikus egyház ünnepnapjából – általános, felekezetektől független – az elhunytakról való megemlékezés napjává, a hála és a hit ünnepévé.
Halottak napjának magyar hagyományai
Halottak napján kezdődtek azok a tilalmak, amelyek egészen karácsonyig előfordultak a keresztény kultúrkörben. Ezeket a tiltásokat annak érdekében tartották, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát.
Halottak napjának hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna. A Csallóközben is tilos volt mosni, mert megsárgulna a ruha. Csantavéren a halottak napi esőből sok felnőtt halottra jósoltak a következő esztendőben. Nem meszeltek, mert akkor a férgek ellepnék a házat. Ettől a naptól kezdve különösen varrni volt tilos, mert úgy vélték, minden öltés egy szúrás a halottnak. A mosáshoz hasonlóan ez a tiltás is egész hétre érvényes.
A hagyomány szerint halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.”
A bukovinai hagyományhoz hasonlóan Topolyán (ma Szerbia) nemcsak a koldusoknak adnak élelmet, de a sírokra is tesznek.
Ahogy mindenszentek ünnepnapján, úgy halottak napján sem szabadott sok helyen semmilyen földmunkát végezni. Szlavóniában (mai Horvátország) úgy tartották, hogy beteg (keléses) lesz, aki ezt megszegi.
Általános hagyomány volt mindig is, hogy halottak napján a családok rendbe hozzák szeretteik nyughelyeit, sőt virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, majd az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják. Régen szigorúan meg volt határozva, hogy ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát kellett gyújtani.
A gyertya fénye általánosan jelképezi az örök világosságot, de vannak, akik szerint a gyertya lángja a fázó lelkek megmelegedését is szolgálja. Mások szerint azért kell gyertyát gyújtani, hogy az erre a napra felszabadult lelkek visszataláljanak nyughelyükre.
Idegen országban elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékére régen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.
Változatos hiedelmek
Ahol természeti akadályok miatt (pl. folyómenti falvakban, így az Ipoly mentén) nem tudtak a temetőbe menni, otthon gyújtottak gyertyát. Régebben figyelték, kinek az égője alszik el először, mert a hiedelem szerint az az ember hal meg legkésőbb a családban.
Már említettük, hogy a néphit szerint mindenszentek és halottak napja közti este a halottak miséznek a templomban, és a harangszó után indulnak haza a családi házba.
Csantavéren (ma Szerbia) úgy tartották, ha halottak napján esik, sok felnőtt hal meg jövőre.
Források:
