0℃ -3℃
február 3. Balázs, Oszkár, Celerina
Házikert

Szobanövény tápoldat: Hogyan válasszunk szobanövényeink számára?

Agrofórum Online

Minden növénynek szüksége van tápanyag-utánpótlásra. Akár kertben, akár szobában neveljük őket, azért a fejlődésükhöz elengedhetetlen a gondos tápanyagozás és az elhasznált tápanyagok utánpótlása is. De mi alapján választunk tápoldatot a szobanövényeknek? Erre hoztam pár működő tippet, mert viszonylag ritka az az elv: ez bizony mindenre jó lesz.

Szobanövény tápoldat

Virágzó és levéldísznövények eltérései

Míg a levéldísznövények egyik fő értéke, hogy csodaszép leveleket hoznak, akár a levelek színesek, szőrösek vagy épp mesés mintázatúak, addig egy virágos szobanövény elsősorban virágával fog díszíteni és talán azt lehet mondani, hogy a levelek másodlagosak.

Ebben az az érdekes, hogy a szép levélhez és a szép virághoz sokszor más tápanyagösszetétel, sőt, még mikroelemösszetétel is kell.

Míg a bór nem feltétlen az elsők között szerepel a levéldísznövényeknél, addig fontos szerepe lesz egy virágzó dísznövénynél.

A zöld levéldísznövények ezzel ellentétben viszont a nitrogént fogyasztják jobban, míg a tarkalevelűeknél a foszfor, kálium az, amitől élénk színekben pompázik a cserepes növény – természetesen a kielégítő fényviszonyok mellett.

Milyen a jó szobanövény tápoldat?

Ha szilárd, kristályos, por állagú tápanyagot szeretnénk használni, ott az egyik fontos dolog az, hogy jól oldható legyen és akkor juttassuk ki a növények talajára, amikor teljesen feloldódott. A legtöbb jelenleg kapható szilárd műtrágya sajnos tartalmaz e téren meglepetést és beletéve a vízbe üledéket képeznek vagy szilárd „kavicsszerű” oldhatatlan maradékok lesznek a locsolókanna alján.

Talán ezért nehéz jó tápoldatot találni és a legtöbben a már folyékonyakat választják.

A jó tápoldatban a fontosabb makro- és mikroelemek mellett a nyomelemek is megtalálhatók.

Biztos láttuk már a muskátli tápoldatoknál is, hogy ki van emelve, hogy magasabb vastartalommal. A virágzást elősegítő tápoldatokban magasabb a foszfor és a káliumtartalom, míg a növekedést serkentőkben és levéldísznövényekhez valókban a nitrogén van magasabb arányban.

Hogyan adagoljuk a tápoldatokat?

Ahány tápoldat, annyi keverési arány és minden növény vagy növénytípus más töménységet is igényel. Az orchideák, az afrikai ibolyák és a páfrányok kifejezetten a hígabb adagolást kedvelik.

Tápoldatozni többnyire a növekedési időszakban kell, nyugalmi időszakban nem, vagy csak nagyon ritkán szokás. Kivételt képez mondjuk a karácsonyi kaktusz, de többnyire ez lehet az iránymutató, hogy tavasztól késő őszig tápanyagozunk.

Leszedjük-e a magaságyásokról a hótakarót?

2026. február 3. 05:40

A téli kertben gyakran felmerül a kérdés: vajon érdemes-e eltávolítani a havat a magaságyásokról, vagy jobb, ha békén hagyjuk?

Apró rovar, óriási kár – titkos ellenség támad a cserepekben

2026. február 2. 11:10

Öntözéskor fekete rovarfelhő száll fel a cserepekből? Nem véletlen: a gyászszúnyog a gyökereknél pusztít.

Mi a feladatunk télen a komposztdombbal?

2026. február 2. 05:40

Télen a komposztdomb nem igényel sok munkát, de elhanyagolni sem szabad. A fő feladatunk a rétegezés, a nedvesség szabályozása és a hő megtartása.

Február 1. a Tisza élővilágának emléknapja

2026. február 1. 05:40

2026-ban február első vasárnapján ismét leróhatjuk tiszteletünket a Tisza felbecsülhetetlen értékű élővilága előtt.

Hogyan élheti túl szobanövényünk a másfél hónapnyi locsolásmentes időszakot?

2025. február 9. 10:10

A színtestek fotoszintetikus membránjainak alapegységei a vízvesztés következtében mindössze 1 nm-rel zsugorodnak.

Szobanövények föld nélkül: így működik az epifita trend

2026. január 11. 11:10

Orchideák, broméliák és tillandsiák új szerepben. Az epifita növények természetes életmódjuk miatt föld nélkül is látványosan nevelhetők a lakásban.

Egyszerű, de működő tippek a szobanövények sikeres gondozásához

2025. január 16. 09:40

A sikeres növényápolás alapja a növények biológiai szükségleteinek megértése és azok megfelelő kielégítése.

Mi az oka, hogy télen elhervadnak, elhalnak a növények a lakásban?

2022. december 27. 04:38

Mi az oka, hogy télen rendszeresen elhervadnak, elhalnak a virágaim a lakásban? Általában elrohadnak. Hogyan tudnám megelőzni a bajt?