Házikert

Kedvencünk a pettyeslevél: szobanövények közt az egyik legszebb

Agrofórum Online

Régi álmom volt, hogy a pettyeslevélből az összes fajtát összegyűjtöm, de legalább annyira volt kényes szobanövény, mint amennyire szép. Nézzük sorra, mit érdemes tudni a pettyeslevélről, és melyek a legnagyobb tartási hibák!

A pettyeslevél, másik nevén szeplősarc azért különleges, mert minden szobanövény között az egyik legvidámabb összhatású. A Hypoestes phyllostachya Dél-Európában már akár egynyári növényként is kezelhető, de hazánkban inkább szobanövény vagy floráriumok növényeként ismert.

Ez a rózsaszín-tarka levelű növény inkább floráriumba való vagy nagyobb palackertbe. Madagaszkárról származik, és ez némiképp megmutatja alapvető igényeit is: fél méter magas, dúsan ágas félcserjeként él, melegigényes, fényigényes és páraigényes is. A sötétpiros erű, többé-kevésbé foltos vagy pettyes levelek együttese mellett a bíborlila virágok szinte jelentéktelenek, így nem is ez adja díszítő értékét.

Akkor szép, ha…

…szabadon lebeg? Nem, ezek nem Süsü pillangói, hanem a pettyeslevél akkor mutatja igazán szépségét, ha világos helyre tesszük. Árnyékos lakásban vagy félárnyékban elkezd felnyurgulni és levelei is elvesztik igazán szép színüket.

Származásából kiindulva sejthető, hogy melegigényes. Télen és nyáron is legalább a 20 Celsius-fokot igényli, és az ingadozó hőmérsékletre is rosszul reagál!

Vidám összhatás jellemző a pettyeslevélre (fotó: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/termeszet-erdo-minta-textura-5754246/)

Ugyanígy a pettyeslevél hamar meg is fázhat, nemcsak a levegőtől, hanem az öntözővíztől is: mindig lágy és szobahőmérsékletű, meleg vízzel öntözzük.

Melyek a legismertebb tartási hibák?

Ha visszaolvassuk az előző sorokat, már volt pár olyan tartási hiba, amire ha jó előre odafigyelünk, könnyen elkerülhetjük.

A helytelen talajválasztás is a tartási hibák közé tartozik, például a pettyeslevél a tőzeges talajban fejlődik a legszebben.

Emellett alapvetően nem a sok vizet igényli, hanem inkább a magas páratartalmat, tehát télen főleg nem az öntözésen van a hangsúly, hanem a párásításon.

Virágzó kert télen? Igen, ezek a növények dacolnak a faggyal

2026. január 17. 14:10

A téli virágzó dísznövények nemcsak színt, hanem életet is visznek a kertbe a leghidegebb hónapokban.

A fehér cukor természetes alternatívái

2026. január 17. 05:40

Lássuk most azt, hogy milyen esetekben és mivel tudnánk pótolni a fehér cukrot az italainkban és az ételeinkben, és egyáltalán a mindennapjainkban!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Miért nyúlik meg a korallvirág és miért nem virágzik?

2022. november 28. 04:39

Kérem szakértő tanácsukat: miért nyúlik meg a korallvirág és miért nem virágzik?

Készítsen házilag önöntözős balkonládát!

2021. március 9. 12:31

Bár az utóbbi évben nem igazán fenyegetett minket az a veszély, hogy hosszabb időre elutazzunk messzi tájakra, de az önöntözős balkonláda és dézsa akkor is praktikus, ha csak a mindennapos öntözés plusz terhét akarjuk levenni a vállunkról. Ezzel a módszerrel tavaly végre elértük azt a sikert, hogy az alföldi, igen aszályos klímájú és déli fekvésű ablakpárkányainkon is elég volt heti egyszer öntözni a balkonládákat.

Vannak kockázatok, de kínálkoznak megoldások is

2019. október 1. 05:45

Számos kockázattal kell szembenézniük a kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknak. Ezeknek az ismert, illetve kevésbé ismert kockázatoknak az elemzésével foglalkozott a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Növénytudományi Intézetének tanácskozása, amelyre szeptember 4-én került sor.

Hajtatott fejes saláta víz-, talaj- és tápanyagigénye, öntözése és trágyázása, I.

2024. január 12. 10:10

A hajtatott primőröket szokásos felosztani hőmérsékleti igényük szerint melegigényesekre (paprika, paradicsom, uborka, padlizsán és sárgadinnye) és alacsony hőmérsékletet jobban tűrőkre (hónapos retek, káposztafélék és levélzöldségek). Ilyen formában történő felosztás nemcsak környezeti igényük esetében helytálló, sok vonatkozásban a termeszthetőségükre is igaz.