A mulcsozás a legismertebb talajtakarási mód, mégis a legtermészetesebb a takarónövényes lenne. A természetben is ennek keverékét találjuk, amikor a lomblevelekből alkotott réteg keveredik a természetes takarónövényes egységgel.
A mulcsozás körül forog a világ és a kertészeti szakma, és mindenki igyekszik a maga igazát bizonygatni, hogy melyik mód a jobb. Érdekes dolog ez, mert valójában mindegyik jó, csak nem feltétlenül ugyanarra a talajra érdemes mindet alkalmazni.
No-till és takarónövények
Az egész talajtakarás azzal kezdődik, hogy nem szabad forgatni a talajt, csak inkább levegőztetni. Erre vannak már eszközök is, mind kiskertre, mind nagyüzemi gépekre. Így akármekkora területünk van, lehetőség van a no-till bevezetésére.
Miután a talajforgatással felhagyunk, akkor egyrészt a gyomok megjelennek, az adott talajra jellemzően, hiszen minden talajnak megvannak a maga gyomnövényei.
Ha nem használnánk ilyenkor takarónövényeket, akkor hamar elharapódzna a kellemetlen gyomok sokasága is, mint homokon a királydinnye, átoktüske, vagy akár a rengeteg parlagfű. Ezért is érdemes takarónövényekkel dolgozni.
Takarónövényes tapasztalatok
Amikor mi is belekezdtünk a talajforgatás nélküli megoldásokba, melynek a fő lényege a talajmegújítás, ahol nem használtunk takarónövényeket, ott elkezdtek a szinte már “káros” gyomnövények felszaporodni. De sajnos nem is kis léptékben, hatalmas foltokat hódított el az átoktüske és a parlagfű, majd fokozatosan a királydinnye. Viszont ezek a területek nagyon lassan rehabilitálhatók: utólag rávetve a takarónövényeket sem lehetett visszahódítani a gyomoktól.
Fordított esetben viszont, amikor pillangósokat, egyszikűeket és kétszikűeket vegyesen vetettünk a területre, ott nemcsak egy öntözésmentesen is kiváló felületet lehetett létrehozni, hanem elkezdett a humusztartalom is mérhetően növekedni.
Mulcs vagy takarónövény?
Ez a kérdés talán a pentozán hatás miatt érdekes, mert sokfelé használják kifejezetten csak a szalmatakarást, a fenyőkérget vagy a kéregmulcsot. Pentozánhatásról beszélünk abban az esetben, ha szármaradványok kerülnek a talajba, vagy nem teljesen érett, szalmában gazdag trágyát használnak a tápanyag utánpótlására, ugyanis a szerves anyag bomlás közben nitrogént von el környezetétől, és eközben a növények tápanyaghiányosak lesznek.
Természetesen ez kiküszöbölhető, ha ellensúlyozzuk a szármaradványok bomlása okozta nitrogénhiányt.
A takarónövények közül a pillangósok, mint a fehér here is, viszont gazdagítják nitrogénben a talajt, ami a többi növény növekedésének az egyik kulcsa. Ilyenkor nem forgatjuk be a növényzetet később sem, hanem inkább kaszáljuk, hiszen a talajban összegyűlő nitrogéngyűjtő baktériumok sokasága segíti a többi növényt is hosszútávon.
Talajtakaró mix mikorrhiza gombával?
Akkor járunk a legjobban viszont, ha olyan keverékeket választunk, melyekben legalább 5-10 növényből álló egyveleg van, plusz mikorrhiza gombával kevert, hiszen sokkal hatékonyabb lesz vele a talajregenerálás is.
Ezekben a keverékekben főleg: takarmányborsó, somkóró, rozs, zab, retek, bíborhere, fehérhere, takarmánybükköny van.
Izgalmas továbbá, hogy minél többféle növényből áll a keverék, annál többféle gyökérszintben tudják a talajt lazítani. Egy jól összeállított keverékkel akár 100 kg/ha nitrogéntöbblet generálható a talajban, így nemcsak a műtrágyaköltségek csökkenthetők, de a talajnak is jót teszünk.
Kiemelt kép: Pixabay
