Házikert

Szeptemberben szaporítható évelők

Agrofórum Online

Ha már az előbb az őszi hagymásokról és az évelőkről volt szó, akkor nézzük, milyen évelőket szaporíthatunk ősszel, kicsit kitérve a kisebb cserjékre is akár.

Sokan esküsznek a kora tavaszi szaporításra, de egyes évelők jobban szeretik az őszi verziót. Egy kert az elején igen sok befektetett pénzt és időt igényel, de ha jól dolgoztunk, akkor egy idő után akár a szaporítóanyagban és új növényekben is önellátóak leszünk.

Az évelők egy jó része könnyen, tőosztással szaporítható, ami azért jó hír még a kezdő hobbikertészeknek is, mert akár ők is nekiállhatnak teljes biztonsággal a műveletnek.

Tőosztás a leggyakoribb módszer

A tőosztás, ahogy a nevében is benne van a tő osztását jelenti, se többet, se kevesebbet. Eszközigénye egy nagy ásó és maximum egy éles kés vagy metszőolló.

A tőosztás előnye, hogy a leválasztott növényi rész hamar meggyökeresedik és ugyanolyan növény nevelhető belőle, mint az anyatőből. Itt értjük ezalatt a magasságot, színt és formavilágot is. Egyfajta vegetatív szaporítási módról beszélünk.

A tőosztáshoz először emeljük ki óvatosan a teljes növényt a talajból és rázzuk le róla a felesleges földkeveréket. A gyökerek és a hajtások elágazásai így más jobban megnézhetők és könnyen látni fogjuk, hogy hol vágjuk el a részeket.

Sok esetben akár kézzel is szét tudjuk választani a növény tövét kisebb darabokra. Ha ez nem megoldható, akkor jön a metszőollós megoldás.

Ne féljünk tőle, ezzel kárt nem fogunk okozni, gazdag növekedéssel és virágzással hálálja meg a növény a műveletet a következő évben.

Mit lehet tőosztással szaporítani?

A legtöbb évelő növény tőosztással szaporítható. Ilyenkor vagy a gyökereket választjuk szét, vagy feldaraboljuk a rizómákat és más gyökérjellegű képleteket. Míg egy árnyékliliom esetében szépen gyökérszőrös részeket fogunk találni, addig egy nősziromnál egy, a gyömbérhez hasonló rizómát (gyöktörzs), amit már metszőollóval vagy éles késsel célszerű feldarabolni a nóduszok épen hagyásával.

A nóduszoknál képződnek az új hajtások, ezeket kis kiemelkedő „puklinak” látjuk kezdő kertészként. Két ilyen nódusz között, vagyis két ilyen rejtett rügy között vágjuk el a gyöktörzset, lehetőleg a legvékonyabb helyen. A sebfelületet hagyhatjuk kicsit beszáradni is szabadlevegőn, ezzel is segítjük a gombás fertőzések elterjedését.

A sásliliom szinte egész évben tőosztható, míg a legtöbb esetben az a szabály, hogy a tavasszal és nyáron virágzókat ősszel, az ősszel virágzókat tavasszal tőosztjuk.

A díszfüvek is tipikusan a tőosztással szaporíthatók közé tartoznak.

Sok cserje termetű kerti dísznövény is szaporítható tőosztással, gondoljunk csak pl. a boglárkacserjére, mely a föld alatt kúszva távolabb az anyanövénytől hozza új ifjoncait. Ásóval elvágva az anyanövénytől, a fiatalokat gyökerestől kiszedve újabb cserjét nevelhetünk belőle.

Így lehet könnyű az őszi gyomirtás a kertben

2026. szeptember 22. 16:10

A megfelelően elvégzett őszi gyomirtás a tavaszi kerti munkákat is megkönnyíti, miközben az ágyásokban a növényeknek nem kell versengenie a vízért és tápanyagokért a gyomokkal.

Így lehet megmenteni a pozsgást, mielőtt végleg tönkremegy

2026. szeptember 22. 11:10

A puhuló vagy ráncos levelek mögött nem ugyanaz a probléma áll. A pozsgás megmentése azon múlhat, jól értelmezzük-e a tüneteket.

Mi kell a valódi mediterrán éghajlathoz?

2026. szeptember 22. 05:40

Ha mediterrán hangulatú kertet szeretnénk Magyarországon, talán az a legfontosabb, hogy ne egy fényképet akarjunk lemásolni.

Ezt az 5 hibát ne kövesse el a cserepes krizantémmal!

2026. szeptember 21. 14:10

Nem minden cserepes krizantém télálló. Mutatjuk, mire érdemes figyelni az öntözéstől a teleltetésig, hogy sokáig szép maradjon.

Kerti virágok: 21 könnyen termeszthető fajta kezdőknek

2022. május 13. 14:07

Ezek a könnyen nevelhető virágok segítenek abban, hogy magabiztosabbá váljon a kertjében.

Nyár végén, ősszel virít az őszirózsa

2026. augusztus 7. 16:10

Amikor a kertben a virágok kezdenek hervadni a nyár végén, ősszel, akkor borulnak virágba az őszirózsák és a kert díszei lesznek.

Árnyékos helyek igénytelen növénye az árnyékliliom – Ezt érdemes tudni róla

2026. szeptember 18. 16:10

Az őszi időszakban a növények felkészülnek a télre, termést érlelnek, a fák levelei kezdenek sárgulni, de az árnyékliliom fehér vagy lila virágai még kitartanak.

Hogyan ápoljuk a harangvirágot a kertben?

2026. március 12. 04:40

Milyen növény a harangvirág? Kiültethetem a kertbe? Hogyan ápoljam ezt a növényt?