Házikert

Támadnak a földibolhák

Agrofórum Online

Júliusban és augusztusban a földibolhákra sem árt odafigyelni, mert igen nagy károkat tudnak okozni a kertben. Nézzük is, mit tehetünk ellenük vagy épp értük.

Ellenük vagy értük?

Igen, nem elírás, mert bizony használhatjuk okosan is megjelenésüket és átcsábíthatjuk növényekre is, ha szükség van rá. Persze itt nem arról van szó, hogy egyes növényeket szeretünk, másokra mérgesek vagyunk és akkor uzsgyi neki, kap egy kis földibolhát. Véletlenül sem. A földibolháknak is vannak kedvelt tápnövényei, amit ha ültetünk, akkor a számunkra hasznosabbakról el tudjuk őket csábítani.

Ilyen kombináció például a káposztafélékről való elcsábításhoz a sarkantyúka is. A sarkantyúkát tarra is rágják ilyenkor, viszont a káposztán elvétve találunk belőlük. És miért jó ez? Mert foltszerűen tudunk növényvédeni, bármilyen szemlélet szerint védekezünk a kertben.

Vegyszeresen vagy bio megoldásokkal?

A földibolhák ellen az évek során számos kísérletet folytattunk védekezésügyben. Természetesen a vegyszerrel való problémamegoldás a leghatékonyabb és leggyorsabb, csak utána számolni kell annak ökológiai „örökségével” is, amit más hasznos rovarokkal teszünk.

Bio megoldások közül az áztatott fokhagyma olaja volt a leghatásosabb, de a narancsolaj vagy neem olaj is kiválóan működő megoldás volt.

Bio megoldások közé tartozik a talaj takarása is, viszont itt nem szalmával vagy más mulccsal takarunk, hanem rebarbaralevéllel, csalánnal vagy akár bodzalevéllel. Használhatunk a talajra szórt kőport is vagy alginitport.

Egy igen régi recept a földibolhák ellen a levelek rozsliszttel való megszórása is.

Egymást segítő növények működnek?

Régi kutatások és kísérletezések folynak már az egymást segítő növények rendszerét illetően a földibolhák sakkban tartásáról is. Annyira nem hatékony, mint a fentebb felsorolt megoldások, de némileg észrevehető a gyérülés. A kombinációkban a borsfű, saláta és spenót kombinációját javasolják, de azt vettük észre az évek során, hogy ez is fajtafüggő, mert nem minden esetben működik.

A kapálása a talajnak viszont ehhez képest eredményesebb, mert így megzavarjuk a rovarok életét.

Mikor védekezzünk és mikor ne?

Amikor az értük vagy ellenük a kérdés, akkor az is felmerülhet, hogy vajon minden esetben védekezzünk-e ellenük?

A válasz abban rejlik, hogy mi a haszonnövény? Ha retekkel vagy más gumójáért termelt zöldséggel dolgozunk, akkor a leveleken lévő kár alapvetően nem érdekes, mert a hasznos részek nem károsodnak. (Bár az egészséges gumóhoz nem árt egészséges levélzet sem…) Viszont ha káposztánk, salátánk vagy más leveléért díszítő és ehető növényünk van (rukkola, zsázsa, kínai kel pl), akkor mindenképpen vagy csalogassuk el a rovarokat növényeinkről például sarkantyúkákra vagy védekezzünk növényvédelmileg ellenük.

A „minél több víz, annál jobb” kertészeti tévhit, ami tönkreteszi a növényeit

2026. szeptember 25. 05:40

Az egészséges kertben a víz nem ellenség és nem is csodaszer. Egy erőforrás, amellyel meg kell tanulnunk jól gazdálkodni, úgy mint a talajjal.

Így szaporítsa a páfrányt: egyetlen tőből több új növény is lehet

2026. szeptember 24. 14:10

A páfrány szaporítása nem feltétlenül bonyolult, de a módszert a növény fejlődési módjához kell igazítani. Mutatjuk, mikor érdemes tőosztással próbálkozni.

A vadvirág vetőmagok ideális vetési ideje

2026. szeptember 24. 05:40

A vetési idő a kertben helyet kapó vadvirágok esetében is közvetlenül befolyásolja a csírázás és a virágzás sikerességét.

Túl sokat dolgozunk a kertben? Néha éppen azzal teszünk jót, ha békén hagyjuk

2026. szeptember 23. 08:10

A ritkábban nyírt gyep, a megőrzött idős fák és a jól megválasztott növények nemcsak természetközelibbé, hanem ellenállóbbá is tehetik a kertet.

Eltűnhet a vetés? Erre figyeljen tavasszal!

2026. február 27. 07:10

A fiatal gabonaállományokat tömeges lombkártétel fenyegeti – időben végzett védekezéssel komoly termésveszteség előzhető meg.

A repce őszi kártevői

2024. október 14. 05:40

A repcét alapvetően kártevők veszélyeztetik, amelyek hosszú sorát a különféle őszi, a fiatalabb növényekre veszélyes kártevők társasága nyitja meg.

Hogyan lehetne távol tartani az apró fekete bogarakat a rukkolától?

2022. augusztus 8. 04:36

A rukkolám levelén apró lyukak jelentek meg, és parányi fekete bogarakat látok a környékén. A növény ettől még ehető? Kérem segítségét abban, hogy hogyan lehetne távol tartani ezeket a rovarokat, pontosan milyen bogárról van szó. Van-e mód arra, hogy a rovarok ellen ne kelljen permetszert használni?

Támadnak a gombabetegségek, rajzanak a kártevő rovarok

2018. április 25. 08:24

Az Alföldön és a Dunántúlon egyaránt egyre gyakoribb őszi árpában és búzában a sárgarozsda. Védekezni kell a repcében és a gyümölcsösökben is!