Az „Év vadvirága” közönségszavazáson alapuló megválasztása és kihirdetése 2011-óta töretlen és egyre népszerűbb esemény. Fő célja a hazánkban természetesen előforduló, esetleg kevésbé ismert, nem közönséges és védelmet igénylő növényfajok szélesebb közönséggel való megismertetése. Ezen túlmenően pedig – tágabb értelemben – a bennünket körülvevő természeti környezetünk minél átfogóbb megismerése és megóvása.
A kezdetekben magánkezdeményezésként életre hívott választási programot mára már a Magyar Természettudományi Múzeum védnöksége alatt tudhatjuk, és több elhivatott civil mozgalom is népszerűsíti (pl. Magyar Biológiai Társaság, Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület. Ez utóbbi üzemelteti többek között a szavazást lebonyolító honlapot is.)
Az idei évre vonatkozóan a szántóföldek sérülékeny, szegetális flóraelemeiből lehetett választani, s méltán állíthatjuk, hogy bármelyik faj megérdemelte volna a győzelmet az egyre fogyatkozó és felszabdalódó életterületeik miatt.
Miről is van szó? Idézzük a honlap magyarázatát:
„A mezőgazdasági területek természetes gyomflórája az élőhelytípusok közül az egyik leginkább veszélyeztetett napjainkban. Na, de miért probléma a gyomfajok visszaszorulása, amikor a gazdálkodók pont ezek ellen küzdenek? A diverz gyomnövényzethez fajgazdag állatvilág is kapcsolódott, egy jól működő ökológia rendszert alkotva. Ennek felszámolása magával hozta többek között az intenzíven terjedő gyomnövények és növényevő kártevők gyors térhódítását, a beporzók visszaszorulását. A gyomnövényekre nem mindig tekintettünk irtandó gazként, egykor takarmányként, gyógynövényként és festőnövényként is hasznosítottuk őket.
Számos, szántószegélyhez kötődő gyomfaj nagymértékben visszaszorult vagy eltűnt az országból. A fokozódó vegyszerhasználat nemcsak a szántóföldi (szegetális) fajokat tűntette el, hanem a szomszédos mezsgyék növényzetére is káros hatással volt. Sokszor ezeket az élőhelyeket a szántóterületek növelése érdekében beszántják, vagy művelőeszközökkel ezeken fordulnak meg, rakodó területnek, deponáló területnek használják, ami a növények elpusztulását vagy a szegélyvegetáció degradációját okozza. A nagytáblás szántóföldek elterjedésével és a mezsgyék felszámolásával a táj mozaikossága is csökken, ami valamennyi, ezekhez az élőhelyekhez kötődő fajra kedvezőtlen hatást fejt ki.
A szántóföldek szegélyében meghagyott vadvirágos területek (1. kép),és a nagy, egybefüggő szántóterületek között megőrzött vagy kialakított virágos mezsgyék (2. kép) egyben segítik az élelmiszernövényeink (pl.: burgonya, retek, paradicsom, uborka, paprika) beporzását is.
A mélyfekvésű területeken kialakuló vízállások, belvizes foltok számos iszapnövénynek adnak otthon. Ez az iszapvegetáció közösségi szempontból is kiemelt védelmet élvez, az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve által védett élőhelytípusként. A mélyfekvésű területek művelésbe vonása érdekében a vizek erőltetett elvezetése megszünteti ezeket a mikro élőhelyeket. A környező területekről érkező vegyszerek és szervesanyag-terhelés miatt ezek a foltok fajokban elszegényednek, és a tág tűrőképességű gyomok veszik át az uralkodó szerepet.”
A szavazás során 2021. január 6-ig online formában három gyomfajra lehetett leadni a voksainkat. De győztes idén is csak egy lehetett!
A cikk megírása előtt egy erős asszociáció jutott az eszembe a filmvilágból. Egy igazán és méltón híres film klasszikus címe jutott az eszembe: „A jó, a rossz és a csúf”. Természetesen nem a jelentéstartalmak miatt, hanem a hármas tagolás végett jött a párhuzam; amit nehezen tudtam elengedni. Maradt is ez a gondolatiság, és igen érdekes módon több ponton is véltem kapcsolódást ehhez a felsoroláshoz. Talán a leginkább szembetűnő rendezése a növényeknek a méretük alapján indokolt, hiszen van köztük „törpe”, átlagos és nagy termetű növény is. A rendszertani ismereteink alapján is lehetséges kontrasztot kialakítani, mert a megjelenésük, kialakulásuk is eltérő az idővonalon. Így van ősi, „közép korú” és fiatal faj is a listán. A jogi oltalmazás szerinti hierarchia is ezt a klisét követi, mert van védett, van/lenne védettségre érdemes és nem védett faj is ezen növények közt. Végezetül a gasztronómiai felhasználást illető lehetőségek is beilleszthetőek ezen képzeletbeli rendszerezésbe, ugyanis van a jelöltek között ehető, mérgező és étkezési célra nem használt taxon is egyaránt. Ezek után következzen a fajok rövid, leíró jelleggel való bemutatása.
Myosurus minimus L. – Pici egérfarkfű
(egér pázsit, piciny mizura, cickányfark)
Ez a faj a „törpe”, az ősi, a nem védett és nincs kulináris jelentősége.
A faj a Boglárkafélék (Ranunculaceae) egy apró, szerény méretű és szinte monokróm megjelenésű, egyéves tagja. A növény gyakran csak 2 cm, de a 20 cm-t is csak igen ritkán éri el kifejlett korára. Szinte egyszínű, „fűszerű, fűzöld” növény (3. kép), csak a szirmok világosabbak, néha fehéres, sárgás árnyalatúak. Tőkocsánya mindig egyvirágú, levéltelen és a legtöbbször hosszabb, mint a levelek. A gyomfaj a nevét a hosszú, farokszerűen megnyúló terméses vacokról kapta (4. kép).
Igen keskeny, tompa végű, sima levelei kissé húsosak, tőállóak. Igen korai virágzása még dr. Ujvárosi Miklós megfigyeléséhez mérten (április–június) is előrébb tevődött. Mára a súlypontja egyértelműen március–április hónapokra esik. Az ország nem minden területén egyformán jellemző a megjelenése, így ismertsége sem azonos mértékű. Leginkább az alföldi ember találkozhat vele, a Nyugat-dunántúli régióban is ismerős lehet. Természetesen bárhol fellelhető az országban, de minden esetben szükséges a számára a nyirkos, csapadékos környezet. Kedveli a savanyú és szikbe hajló talajokat, a kötöttségre nem érzékeny. A művelés alatti területeken döntően az őszi kalászosokban lelhetőek fel egyedei, gyakran más Boglárkafélék társaságában. Kártétele mérete és előfordulása alapján sem számottevő.
Allium atropurpureum Waldst. et Kit. – Bíborfekete hagyma
(barnapiros hagyma)
Ez a nagyméretű, fiatal, védettségre érdemes, ehető faj.
A Hagymafélék (Alliaceae) egyik kimondottan dekoratív, nagyméretű, nagy és élénk virágzatú, évelő faja. Természetesen a családra jellemző módon hagymás növényről van szó és áttelelését ez is képes biztosítania a fajnak. A növények magassága 70-100 cm. Nyúlánk szára hengeres, erős; akár 1 cm átmérőjű is lehet. Ülő, széles, szalagszerű levelei (1-4 cm) szélükön érdesek és a virágzás kezdetén már csúcsirányból kezdenek visszaszáradni. A virágzatot fedő buroklevél maradványai mindig kétfelé hasadva maradnak végig a száron. Feketés-bíbor, ernyőszerű virágzata messziről is mutatós (5. kép), hiszen nem ritkán a 10 cm-es átmérőt is eléri.
Az elegáns és a növényvilágban – legalábbis hazánkban – igen ritka, mélytónusú bordó színű lepellevelek hatágú csillagot formáznak. A virágzatban sarjhagymácskák nem képződnek. Május–június hónapokban pompázik feltűnő virágzatával. Szubmediterrán elterjedésű, pannon-balkáni flóraelem. Tőlünk északra és nyugatra már nem lelhető fel, legnyugatibb ismert előfordulása a Soproni-hegységből ismert. Hazánkban elsősorban a Dél-Tiszántúlon vannak még jelentősebb állományai. Tágtűrésű, szárazgyep faj; amely gyakran jelez löszt. A művelt területek tekintetében elsősorban a kalászosokban fordul elő, de képes hagymáival a kapásokban is megjelenni. Szórványos elterjedése miatt azonban kártételével nem kell számolni, sőt erősen fogyatkozó állományai védettségre lennének érdemesek.
Bár a faj minden része fogyasztható, hazánkból még sincs adat a faj konyhatechnikai felhasználásáról; nem úgy a Kis-ázsiai, Belső-ázsiai géncentrumából, ahol a mai napig fogyasztja virágait, levelét és hagymáját a vidéki lakosság. A növényhez köthető további érdekesség, hogy a faj tudományos leírója és leírása is Magyarországhoz kötődik, ugyanis Kitaibel Pál első bánsági útján – 1800-ban – írta le a tudomány számára elsőként a fajt valahol a Körösök és az Al-Duna között.
Agrostemma githago L. – Vetési konkoly
(szelíd konkoly, vadóc)
Ez a növény a közepes termetű, „középkorú”, védett és mérgező.
A növény a Szegfűfélék (Caryophyllaceae) közé tartozik, s ezen család egyik egyéves faja. A közelmúltig az egyik legáltalánosabban említett gyomnövény volt, amely kimondottan kalászos – őszi kalászos – specialista. Mérete a két korábban említett faj közé tehető, mintegy 50-100 cm. A szár a felső szakaszon erősen elágazó, villás. A hosszú, épszélű, hegyes levelei keresztben átellenesek és a szárral egyetemlegesen rásimuló szőrökkel fedettek. Ettől az egész növény egy ezüstös csillogást kap, színe szürkés. Hosszú kocsányon lévő magányos virágai a levélhónaljakból erednek (6. kép).
Az öttagú párta jellegzetes „konkoly színű”, a rózsaszín és a lila hullámhosszainak bizonyos pontosan meg nem nevezhető elegye. Ez az élénk szín ráadásul egy tekintélyes mérettel is párosul, ugyanis a virágok átmérője akár meg is haladhatja a 4 cm-t (7. kép).
Virágpompáját június–július között csodálhatjuk, a sarjhajtások ellenben később is viríthatnak. Toktermésében magjai vese alakúak, feketék és szaponin-tartalmuk miatt mérgezőek. A mag tömegében és méretében annyira hasonlít a búzáéra, hogy korábban a hagyományos magtisztító eljárásokkal nem lehetett attól elválasztani, így előfordult, hogy a lisztbe őrölték és a kenyeret kékre festette.
Ez az alapvetően mediterrán flóraelem a II. világháborúig közönséges növény volt az ország minden pontján, de mára a Duna-Tisza közi homokhát extenzív szántói adják a megmaradt populáció gerincét, majd a Dunántúl, végül a Tiszántúl következik. Hajdanán súlyos mennyiségi és minőségi károkozója volt az őszi kalászos vetéseinknek, a konkoly a gabonákban „társ kultúrnövénnyé” szelektálódott. Manapság ebből már szinte semmit sem tapasztalunk. Megritkulásának okai között kiemelkedő a gyenge herbicid-tűrése és a megváltozott talajművelési szokásaink kedvezőtlen hatása. A faj 1993 óta jogszabály által is védett növényünk. Amióta egyes kalászos fajok, fajhibridek (pl. rozs, tönkölybúza, tritikále stb.) reform étkezési célú termesztése – gyakran ökológiai termesztés keretei között – felfutóban van, azóta ismét gyakrabban találkozni a gyomfajnak az őszi kalászos kultúrnövénnyel együtt csírázó, tömegesebben kelő példányaival (8. kép).
*
Remélem, mire az olvasásban eljut idáig valaki, már kellőképpen kíváncsi lesz a szavazás végeredményére. A Vadonlesők Közössége TE honlapjáról megtudhatjuk, hogy a január 6-án zárult internetes szavazás után a szavazatok 22%-át kapta a pici egérfarkfű, őt követte a bíborfekete hagyma 31%-kal és nem meglepően a győztes a szemet gyönyörködtető vetési konkoly lett a szavazatok 47 százalékával.
