Amennyiben a klímaváltozás hatására az oroszországi és ukrajnai mezőgazdasági termelés feltétel-rendszere a jelenleginél kedvezőbbé válik, úgy a két ország elsősorban a gabona- és olajosmagvak piacán lesz visszavonhatatlanul meghatározó világpiaci szereplő.
A krími válságot követő embargó nem törte meg az orosz gazdaságot, ellenkezőleg, egy rendkívül komoly technológiai fejlesztési kényszert indukált, ami igaz a mezőgazdaságra is. Olyannyira, hogy az ország mind több más termék esetében is versenyképes exportőrként jelenik meg a külpiacokon –- konkurenciát teremtve ezzel az orosz piacról már így is kiszorult európai termelőknek. Franciaország egyelőre számíthat arra, hogy az általa termelt vetőmagokat az orosz piac továbbra is igényli, ám a nemzetközi gabonapiacon lényegesen rosszabb pozíciókkal jelenik meg a francia búza, mint az orosz vagy az ukrán. A volt moszkvai francia mezőgazdasági attasé, Jean-Jacques Hervé tavaly decemberi, Párizsban tartott előadásában úgy fogalmazott, a francia érdekérvényesítést nagyban gátolja, hogy Michel Barnier volt az utolsó mezőgazdasági miniszter, aki Ukrajnába látogatott, miközben más uniós agrárminiszterek rendszeresen megfordulnak Moszkvában és Kijevben egyaránt.
Miért fontos Franciaországnak, hogy mit okoz a klímaváltozás az orosz mezőgazdaságban?
A francia Mezőgazdasági Aadémia Barátai Egyesületének szervezésében került sor arra a vitafórumra, ahol a klímaváltozás és az orosz (és ukrán) mezőgazdaság kapcsolatrendszere volt napirenden. Az előadó Jean-Jacques Hervé volt, a francia, az orosz és az ukrán mezőgazdasági akadémia tagja, aki dolgozott moszkvai francia mezőgazdasági attaséként és az ukrán mezőgazdasági minisztérium korábbi tanácsadójaként is. A téma, azaz a klímaváltozás és az orosz mezőgazdasági potenciál alakulása Franciaország számára kifejezetten fontos, hiszen Oroszország a francia termékek egy része számára komoly piacot, míg mások esetében versenytársat jelent – jelentős tehát a tétje annak, hogy a jövőben melyik irány erősödik. Mindez azért is érdekes, mert ugyan a klímaváltozás miatt a Föld számos területén termésdepresszióval kell számolni, ám lesznek „nyertesei” is a folyamatnak – bizonyos tekintetben Oroszország is közéjük tartozhat, ideértve az ország kelet-szibériai területének déli részét. A Kelet-európai-síkság délkeleti részén fekvő Krasznodar körzete, valamint az az Altáji határterület Oroszország két legjelentősebb gabonatermő vidéke, rendkívül termékeny talajokkal és kellő csapadékkal. Míg az Altáji határterület elsősorban a keleti irányú (és vasúton történő) gabonaexportban versenyképes, Krasznodar vidéke az ukrán gabonatermő területekkel együtt a Fekete-tengeren keresztül juttat a nemzetközi piacra egyre nagyobb mennyiségben és versenyképes áron gabonát, már meghatározó, sőt az árakat befolyásoló szereplők a világpiacon. Jean-Jacques Hervé feltette a kérdést – mi történik, ha a klímaváltozásnak köszönhetően még kedvezőbbek lesznek a feltételek a gabonatermesztéshez?
Hervé saját tapasztalatait is összegezve kifejtette, jelen pillanatban Oroszország jelentős része még tajga, erdő, hatalmas és nagyon hosszú fagyos időszakokkal jellemzett mocsaras vidékekkel, a mezőgazdaságilag művelhető terület zöme délkeleten, tágabb értemben véve a volt Szovjetunió nyugati részére (azaz a Kelet-európai-síkságra), valamint a közép-ázsiai köztársaságok területére esik. A csernozjom talajok elsősorban Kelet-Oroszországban és Ukrajnában, a Fekete-tenger körzetében találhatók, míg az Urál vonalától keletre haladva a csökkenő csapadék mennyisége egyre inkább korlátként jelenik meg. Ez magyarázza, hogy az Altáj körzete egyelőre csak minden harmadik évben tud érdemi gabonatermést adni, akkor viszont nagyon jelentős mennyiséget.
Az orosz mezőgazdaság látványos fejlődése
A Szovjetunió összeomlása után mintegy tíz évvel nagyon komoly fellendülés kezdődött az orosz mezőgazdaságban, teljesen átalakult a termelési rendszer, egyre nagyobb szerepet kapott a modern növénygenetika és látványos fejlődés indult el a gépesítésben, ennek következtében 2017-re Oroszország lett a világ legnagyobb gabona-exportőre. A kalászos gabonák külkereskedelmét jelentős mértékben segíti a Donon zajló szállítás, ami az Azovi-tengeren keresztül a fekete-tengeri kikötőkig biztosítja a logisztikát, valamint az a vasúti hálózat, ami Európa és a Távol-Kelet felé teszi lehetővé az áru továbbítását. A krími válságot követő embargó nem törte meg az orosz gazdaságot, ellenkezőleg, egy rendkívül komoly technológiai fejlesztési kényszert indukált, ami igaz a mezőgazdaságra is. Olyannyira, hogy az ország mind több termék esetében versenyképes exportőrként jelenik meg a külpiacokon – konkurenciát teremtve ezzel az orosz piacról már így is kiszorult európai termelőknek. Napjainkra az orosz búza- és kukoricatermesztés már meghaladja a 100-150 millió tonnát, a cél legalább 200 millió tonna, amiből az export árualap legalább 100 millió tonna lesz, sőt akár ennél lényegesen nagyobb mennyiség is elképzelhető. Ezzel párhuzamosan az ukrán mezőgazdaság is fejlődik, a jelenlegi termelés akár meg is duplázódhat, ami innen is több tízmillió tonnányi szemestermény-exportot tesz lehetővé. Az egyre nagyobb orosz agrárcégek – amelyek több százezer hektárt művelnek – nagyon komoly beruházásokat eszközölnek nemcsak a növénytermesztésbe, hanem az állattartásba és az élelmiszerfeldolgozásba is, ennek következtében pedig mind meghatározóbb szerepet foglalnak el többek között a Távol-Keletet célzó élelmiszer-exportban. Részben a szénhidrogén- és egyéb ásványkincs-exportból származó bevétel segítségével az utóbbi években nagyon komoly modernizáció ment végbe a raktározási kapacitásokban is, a vasúti fejlesztéseknek köszönhetően pedig javult a kelet-nyugati áruszállítás feltételrendszere.
A kérdés az, hogy a klímaváltozás milyen hatással lesz az orosz mezőgazdaságra? Az előrejelzések szerint az északi, hideg területek a jövőben is hidegek maradnak, sőt, ha a melegedés miatt bizonyos térségekben a szinte örökké fagyos talaj kienged, ott még inkább járhatatlanná válnak hatalmas területek. Dél-Szibéria klímája viszont elképzelhető, hogy olyan irányban változik, hogy nemcsak kalászos gabonák, hanem még rövid tenyészidejű kukoricák termesztése is lehetővé válik. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy jelentősebb mértékben lehet új területeket művelésbe vonni ezen a területen, de a termésátlagok mindenképpen érdemben nőhetnek. Ami az infrastruktúrát illeti, létezik egy olyan gigantikus vasútfejlesztési terv (a legutóbbi sajtóhírek szerint ez már több egy tervnél), ami a dél-orosz területeket kötné össze a sarkkörön túli partvidékkel arra számítva, hogy a klímaváltozásnak köszönhetően a mostaninál jóval hosszabb ideig járható lesz az északi hajóút. Ennél könnyebben megvalósítható terv a fekete-tengeri kikötők elérhetőségének javítása, ami többek között az Afrikába irányuló exportot könnyítheti meg jelentősen. Az orosz mezőgazdaság azonban bizonyos szempontból konzervatív, húzta alá Hervé, a vetőmag-ellátásban – és így értelemszerűen a termesztésben – továbbra sem engedélyezettek a GMO-k, ami a francia vetőmagtermelők számára nagyon komoly piaci lehetőségeket tartogat.
Putyin jelentős változásokat vezetett be a korábbi, kutatási feladatokat is ellátó orosz akadémiai rendszerben – Jean-Jacques Hervé szavai szerint idejétmúlt testületeknek, vének gyülekezetének titulálva őket – és a kutatás új szervezet(ek)be kerül át, egyben nagyon komoly fejlesztéseket, valamint nemzetközi kutatási együttműködéseket indítva el a mezőgazdaságban is. Ez utóbbiakból viszont úgy tűnik, Európa összességében kimarad, mert nem tudja megérteni az orosz gondolkodást, orosz érdekeket – elsősorban amerikai, kínai szereplők nyernek teret, kevés európaiként pedig a németek. A francia érdekérvényesítést Hervé szerint nagyban gátolja, hogy Michel Barnier volt az utolsó mezőgazdasági miniszter, aki Ukrajnába látogatott (ezt a tisztséget 2007 júniusa és 2009 júniusa között töltötte be), miközben a német, svéd és más uniós agrárminiszterek rendszeresen megfordulnak Moszkvában és Kijevben egyaránt, mivel tisztában vannak azzal, hogy két, politikailag és gazdaságilag egyaránt megkerülhetetlen partnerről van szó. A mezőgazdasági termékek szállítását, exportját elősegítendő Oroszország nagyon komoly beruházásokat eszközöl a belvízi hajóutak fejlesztésében – ideértve a folyami kikötők mellett épülő silókat is –, valamint az Azovi-tengeren keresztül a Fekete-tengerre történő kijutást is igyekszik megkönnyíteni. Ukrajna ilyen szempontból kedvezőbb helyzetben van, mivel a Fekete-tenger partvidékén több mélyvízi kikötővel is rendelkezik (a nagyon sekély Azovi-tengeren nem tud bármekkora méretű hajó közlekedni), valamint a Dunára is számíthat, mint nemzetközi víziútra.
Aki nem lép, végleg elveszíti a versenyt
Hervé, aki üzleti tanácsadóként nagyon sokszor utazik Oroszországba és Ukrajnába, egyenesen fogalmazott, amikor ezt mondta: „tudomásul kell venni, hogy a száz dollárba kerülő orosz és ukrán gabonával a 200 dolláros francia nem tud versenyezni, ahogy a franciaországi baromfitenyésztés sem tudja felvenni a ma 2,5, holnap 2 euró/kg áron előállított ukrán csirkemell-filével a versenyt. Most kell beruháznunk ott, a kölcsönösen előnyös együttműködésre alapozva, ahol a jövőben mi is ilyen áron tudunk termelni és akkor lehet a piaci részesedés növeléséről beszélni. A kölcsönösen előnyös együttműködésekre kell törekedni, a Pernot-Ricard már az Altáj mentén gyárt vodkát, bort Dél-Oroszországban, Grúziában kell termelni.” Kifejtette, ki kell használni azt, hogy az orosz és ukrán exportőröknek még nincsenek olyan kiforrott üzleti kapcsolataik számos országban, mint pl. a franciáknak Marokkóban. Ekkor lehet – és kell – megtenni azt, hogy az orosz/ukrán százdolláros gabonát a 200 dolláros európaival keverjük és 150 dollárért értékesítjük, mert így versenyképesnek lehet maradni. Ehhez azonban egészen más viszonyrendszert kell kialakítani ezekkel az országokkal, elsősorban Oroszországgal, különben nem lehet üzletet kötni.
Hervé meggyőződése, hogy az ukrán és orosz mezőgazdaság versenyképessége elsősorban a nagyon jelentős tőkekoncentráción nyugszik, valamint a nagy területek költséghatékony művelésében, ahol egészen más dimenziókról beszélünk, mint az európai mezőgazdaság esetében. A versenyképességben csak sokadlagos szerepet játszik az olcsó munkabér – ez még mindig alacsonynak mondható, de folyamatosan nő. Különösen igaz ez Ukrajnára, ahonnan nagyon nagy számban áramlott a munkaerő az EU-ba, elsősorban Lengyelországba – az ország gazdaságának viszonylagos stabilitását csak úgy lehet megőrizni, ha a munkaerő elvándorlását magasabb fizetésekkel igyekeznek megállítani. Ami pedig a kvalifikált munkaerőt illeti, egy mezőgazdasági nagyvállalatnál alkalmazott, magasan képzett mérnök havi fizetése 3-4000 dollár, valamint az egyéb juttatások – ez már európai összevetésben is megtartónak számít.
Dr. Somogyi Norbert, Gresóné Nesuta Marianna (Párizs)
Bruttó ár, mely tartalmazza az ÁFÁ-t és a szállítási költséget.
Az online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja, MNB engedély száma:
H-EN-I-1064/2013
