A szekszárdi borok

Talaja szélhordta lösz, agyag, vörösagyag. Földrajzát tekintve igen változatos a számtalan apró völggyel, az Alföldről jövő és szabadon átfutó keleti szeleket megtörő dombokkal, és ez tükröződik az itt termelt borokon is. Szinte minden bortípus elkészíthető jó és kiemelkedő minőségben a vidéken.

Fehérborok

Ez a borvidék alapvetően a vörösborairól ismert, de jó minőségű fehérborokat is lehet készíteni. Fehérbort adó szőlőfajták esetében ideális fekvés az északi, északnyugati, északkeleti, mert itt megmaradnak a fehérborokból nélkülözhetetlen savak, aromák, illatanyagok. Az 1950-es évekig a fő fajta Kadarka volt ezen a borvidéken.

A Kadarka sokoldalú fajta; főleg a vörös boráról ismert, de a régi időkben előszeretettel készítettek ’siller kadarkát’ és ’fehér kadarkát’ is belőle. A leszüretelt Kadarka szőlőfürtök egyből a présbe kerültek, gyorsan, finoman kipréselték a mustot, ami fehér színű maradt, mivel a szőlő héjában található színanyagok az áztatás nélküli eljárással nem tudtak kioldódni. Így fehér must került a hordókba, amiből erjesztés után ’fehér kadarkát’ kaptak. Napjainkban több helyi borászatban is foglalkoznak ’fehér kadarka’ készítésével, főleg a hagyományok életben tartásaként, illetve kuriózumként a borvidékre látogató vendégek számára.

A fehérbort adó szőlőfajták nagyobb mennyiségben, az 1970-es években a szőlőrekonstrukció idején kerültek telepítésre, javarészt Chardonnay, Olasz rizling, Rizlingszilváni (Müller-Thurgau), Tramini, Zöld veltelíni. Az 1970-es években még nagy igény volt a fehérborokra. Ez az igény azonban az 1990-es évekre csökkent, és a piaci igények megváltozása miatt a fehér szőlők helyére inkább kék szőlőket telepítettek.

Napjainkban a fehérbort adó szőlőterületek aránya a borvidéken kb. 20%. A borvidék fajtaösszetételét jellemzi a Chardonnay, a Cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér, a Királyleányka, az Olaszrizling, a Rajnai rizling, Rizlingszilváni (Müller-Thurgau) és a Sauvignon blanc. A svájci-német eredetű Müller-Thurgau háttérbe szorult. Ennek oka, hogy hűvösebb klímát kedvel, mint ami a Szekszárdi borvidékre jellemző. Itt egyre melegebb éghajlat uralkodik az utóbbi évtizedekben, s ezt nehezen viseli. A terméséből készült bor hosszabb ideig nem tartható, mert sajnos hamar elöregszik, így piaci igényeket nem elégíti ki.

Az Olaszrizling Magyarországon az egyik legelterjedtebb szőlőfajta. Területét tekintve ma már csak a 4. helyen áll a termesztett fajták között. Megelőzi a Kékfrankos, a Furmint és a Bianca. A Szekszárdi borvidéken igazán jól termeszthető. A megbízható termésének mennyisége és minősége miatt kedvelt a szőlészek és borászok körében. Alacsony terhelés mellett és késői szüretelésű (október közepe) terméséből – kedvező évjáratban – hosszan érlelhető, kiváló minőségű fehérbor készíthető.

A Chardonnay világfajta, aminek hátterében a különböző ökológiai adottságú termőhelyekhez való adaptív adottsága húzódik meg. Jól viseli a különböző éghajlati és talajadottságokat (a terroir-t). Adaptivitásának köszönhető, hogy a Szekszárdi borvidéken is kiváló, fajtajelleges illatú és ízű, finom savú és harmonikus borokat lehet belőle készíteni. Napjainkban a fogyasztói és piaci igényekhez illeszkedően az illatos fajták kerültek előtérbe. Éppen ezért a fajtaválasztékunk bővült a magyar nemesítésű Irsai Olivérrel, a Cserszegi fűszeressel és a Királyleánykával.

Az Irsai Olivér korai érése és szőlőjében lévő finom muskotályos íze a borba kerülve a fogyasztók örömére szolgál. A Cserszegi fűszeres borának különlegesen fűszeres ízvilága és savharmóniája újszerű a magyar borok kollekciójában. Sokan szívesen fogyasztják ezt a természet adta csodát.

A Királyleányka bora a finom ízektől, a finom savaktól és az egyéb összetevőktől harmonikus, elegáns és kellemes ital. Fogyasztása közben az ember a virágzó szőlősorok között érzi magát, mert borának illata felidézi a szőlővirág illatát. A szekszárdi fehérborok érzékszervi bírálatokon is mindig jól vizsgáznak. Színeik a szőlő érettségi állapotától és a szüreti időponttól függően a fehérborokra jellemzően a zöldesfehértől az aranysárgáig minden árnyalatban megjelennek. Illatanyagaik a szép savakra épülve rendkívül gazdagok. Minőségük és gazdagságuk formálódása a fajtától is, de a technológiától is függ. Az illatok változatossága széles skálán mozog a déli gyümölcsökre emlékeztető illattól, a telt és érlelt mézes jellegig. A lösztalajról származó fehérborokra jellemző a kissé lágyabb karakter, a telt íz, a jó alkohol–cukor–glicerin egyensúly.

A borvidék fajtaválasztéka a környezeti és gazdasági követelményeknek megfelelően folyamatosan átalakulóban van, változik. A termesztőknek és a borászoknak ezt mindig rugalmasan kell kezelniük és követni a fogyasztói igényeket. Persze csak addig, ameddig a több évtizedes szőlőkultúra gazdaságossági szempontokból ezt megengedi. A jövőbeni fajtaválasztékunkat a megváltozott éghajlati faktorok befolyásolják, amelyekhez alkalmazkodva rezisztens szőlőfajták telepítésével olcsóbb, környezetkímélőbb technológiával tudjuk az egyre keresettebb bio-borokat széles körben a fogyasztók rendelkezésére bocsátani.

Vörösborok

A vörösborokat tekintve alapvetően két részre bontható a vidék. Az egyiket nevezhetjük a tradicionális vonalnak, amely magában foglalja a hazainak gondolt fajtákat, mint a Kadarkát, a Kékfrankost és ezekre a fajtákra alapozó házasítást, a Bikavért. A másik a nagy világfajták irányvonala. Ide tartoznak elsősorban a Merlot, a Cabernet franc és a Cabernet sauvignon, de hozzájuk zárkózik az utóbbi évtizedben Franciaországból behozott Shiraz (Syrah) is

A Kadarkára talán nem túlzás azt mondanunk, hogy a borvidék gyökere, eredete. Sajnos a termőterülete a régi időkhöz képest erősen lecsökkent, bár vannak új telepítések, de ez a jelenlegi terület csak arra elég, hogy a lassan eltűnő régi ültetvények helyébe lépjen. A Kadarka ugyanis nagyrészt még ma is a hagyományos fej- vagy bakművelésben terem Szekszárdon, nagy százalékban idős tőkéken. Nem ritka a 100 éves ültetvény, de előfordulnak ennél idősebbek is. Ezek az öreg, olykor kosárnyi formában szétterült tőkék hajtásaik közé beengedik a napsugarakat, bennük a fürtök egységesen megszíneződve beérnek és óhatatlanul a múltat idézve ontják magukból a finom nedűt.

Az innen szüretelt szőlőből készült borok általában mélyebb színűek, összetevőiben gazdagabbak, mint az új telepítésű Kadarka terméséből készült borok, amik viszont frissebb, gyümölcsökre emlékeztető ízvilágukkal remekül egészíthetik ki az „öreget”. Jellegét tekintve, elsősorban világos színe miatt, könnyed borként tartják számon, de a Kadarka csak látszólag ilyen. Szerkezete, struktúrája, az ebből adódó hosszú távú érlelhetősége a legkomolyabb borok közé helyezi, és talán ez lehet az oka annak, hogy évszázadokon át kíséri a borvidéket.

A Kékfrankos – bátran mondható – a leguniverzálisabb fajtánknak, és bár az egész országban nagy felületen jelen van (jelenleg a szőlőfajták sorában a legnagyobb területen, közel 7.000 ha-on), mi mégis azt gondoljuk, hogy nálunk adja a legjobb bort. Bora friss, könnyed, gyümölcsös formája is igen keresett, de mi elsősorban a komoly nagytestű formájában kedveljük. Jól viseli, sőt kedveli a kishordós érlelést, amivel igazán ki tud teljesedni.

E két fajta adja a gerincét a borvidék tradicionális házasításának, a Bikavérnek. Mi úgy tudjuk, ez a bortípus Szekszárdon készült először és ennek megfelelően becsben is tartjuk. Hitünk szerint a Bikavért a Kadarka teszi Bikavérré, tehát nélkülözhetetlen része a bornak, ahogy a hordós érlelés is, hiszen a kézfogó után ebben tudnak összecsiszolódni, összesimulni a különböző fajták.

Nagyon fontos szerepet játszanak a vidék bortermelésében a világfajták is. Kiválóan megtalálta helyét borvidékünkön a két Cabernet: a Cabernet franc és a Cabernet sauvignon, valamint a Merlot.

Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy a Shiraz (Syrah) is otthonra lelt. Ezen fajtákból külön fajtaborként, de házasított formában is, rendkívül sokszínű, gazdag ízű, tartalmas, bársonyos, nemzetközi porondon is figyelemre méltó vörösborok készíthetők. A borvidék számtalan nemzetközi eredményének túlnyomó többsége ezekhez a fajtákhoz köthető. Ezen fajtákon túl megtalálható több kisebb jelentőségű és termőterületű kékszőlő fajta is a vidéken, mint a régebbiek közül a Zweigelt, a Portugieser, vagy az újak közül a Malbec.

A Portugieser rövid tenyészideje miatt Európában a szőlőtermesztés északi határának közelében terjedt el. Feltehető, hogy a Duna mentén letelepülő német ajkú népcsoporttal került hozzánk. Mint a többi vörösbort adó vidéken, így Szekszárd környékén is korábban nagy felületen termesztették. Ma már csökkent a területe, ami a gombás betegségekkel és a faggyal szembeni érzékenységével magyarázható. Borát a szép rubinvörös színe, finom csersavtartalma, fajtajelleges aromája és lágy karaktere kedveltté teszi, noha a minősége nem éri el a nagy fajták vörösborainak minőségét.

Az utóbbi időben a helyi szakemberek külföldön járva több vörösbort adó fajtára felfigyeltek és kóstolgatták boraikat. Tapasztalataik alapján a Malbec fajtát választották ki helyi kipróbálásra. Ez a fajta Franciaországból indult útjára, s Argentínában érte el nagyságát. Mély színe, jelentős tannintartalma kifejezetten érték mind önálló bornak, mind házasításhoz.

Rozéborok

A világon divatossá váltak a szép rózsaszín színű, ropogós savú, könnyed, ámbár eredeti szőlőízekkel telt és finom rozéborok. Egyre nagyobb verseny alakult ki a borászatok között a rozéborok készítésében. Évről évre mindig több és több rozé kerül az áruházak polcaira, tehát a vásárló egyre gazdagabb kollekcióból válogathat. A szekszárdi borászok is bekapcsolódtak a rozéborok készítésébe és mondhatni, nagy sikerrel. A rozé könnyen elkészíthető egyszerű bornak tűnik, de ne tévesszen meg senkit a látszat. A rozé talán a legnehezebb műfaj az összes bortípust tekintve, a legapróbb hiba, technológiai hiányosság megbosszulja magát. Készítése különösen nagy odafigyelést, fegyelmet igényel. Szekszárdon, mint a többi magyar borvidéken is, a piaci igények stimulációjára évek óta friss, finom, nagyszerű szőlőízekkel rendelkező rozéborok készülnek. Ez nem véletlen, hiszen ehhez jó alapanyag terem a borvidék lösztalaján, kedvező éghajlatán. Ugyanis a Szekszárdon készített rozéborok fűszeres, gazdag ízű szőlőből készülnek. Nem csoda, hogy innen származnak azok az érmes rozéborok, amelyek hazai és európai érmeket hoznak a borversenyekről. Több szekszárdi pincében kimagaslóan kiváló minőségű, gyönyörű színű rozéborokat kóstolhatunk. A borok színe változatos, az egészen világos lazacszíntől az egész sötét silleres rubinszínig terjed a skála. A színek már előre sejtetik a borok karakterét. Ilyenképpen nagyon izgalmas mindig, amikor egy szekszárdi rozéval telt tetszetős küllemű palackot kinyitnak, várva a szőlőízek kavalkádját.

Fotó: Dr. Hajdu Edit

Vesztergombi Csaba, Mészáros Péter borász
Szekszárd