A böjt szokására való ködös emlékek alapján karácsonykor halat kell enni. Sok család évente egyszer, ilyenkor készít otthon halat. Mindjárt általában halászlevet és sült halat is. A túl csípős hallé mellé szinte lehetetlen bort ajánlani, és a panírozott hal esetében is bonyolultabb megfelelő italt találni. Míg a mai átlagos húsfogyasztásban a szárnyasok dominálnak, a disznóölési szezonban gyakrabban készül kocsonya, töltött káposzta vagy malacsült. Az ünnepi asztalnál nélkülözhetetlen fogás a sütemény és nem csak a bejgli, amelyek lehetőséget adnak az édes borokkal való közös fogyasztás élményének megismerésére.

Az, hogy milyen bor kerül az asztalra, sokszor nem tudatos választás, hanem érzelmi kötődés, emlékek felidézése határozza meg, vagy csak egyszerűen olyan bort kaptunk ajándékba. Amikor emlékezetes borélményekről beszélünk, tudnunk kell, hogy nagyon keveseknek adatik meg az a tehetség, hogy egy bor illatának, ízének részleteire pontosan emlékezzenek akár csak néhány hét után is. Mivel az érzékszerveink közül a szaglás és az ízlelés háttérbe szorult a civilizáció során, külön edzeni kell azokat, hogy a borok részleteit megismerhessük, és emlékezzünk rájuk.

A táplálékot nem a szaga alapján találjuk meg, hanem szól a szomszéd, hogy friss marhamájat hoztak a sarki henteshez. Az étel minőségét sem az íze alapján döntjük el, bízunk a pasztőrözésben, hiszen a tej nem szokott megsavanyodni, és az előre csomagolt ételen ott van a fogyaszthatósági határidő, nem kell előkóstolni, hogy nincs-e keserű íze.

A borokkal kapcsolatos emlékeink furcsák. Legtöbbször nem maga az illat, a zamat jelent maradandó élményt, hanem a körülmények. A borfogyasztás egy több érzékszervet érintő élmény, hiszen a poharak csengése, a boron átszűrődő gyertyafény vagy a beszélgetés közben elhangzó történetek is részeivé válnak. Sőt egy forró nyári napon a diófa árnyékában fröccsözés közben a kellemes szellő simogatása is hozzátartozik. Nehéz tehát egy borral kapcsolatos élményt újrateremteni.

Alapvetően a karácsonyi ünnepi asztalnál az ételhez célszerű a bort választani, szemben a divatos „fine dining” vagy a Michelin csillagos boréttermek „a borhoz főzünk” gyakorlatával.

A halászlé esetében, mint minden más paprikával készült ételnél, a fűszeres, gyümölcsös, nem túl csersavas vörösborok válnak be. A Portugieser, a Kadarka és a Merlot fajták több borvidéken is teremnek ilyen bort. Persze a túl csípős íz nem csupán a kisgyermekeknél okoz könnyezést vagy köhögést, hanem a felnőttek nyelvét, ajkát is blokkolja az egyéb ízek elől.

A panírozott, pláne a fagyasztott hal esetében nagyon nehéz jó bort ajánlani. Ugyanakkor a friss halszeletek, akár tengeri halakból is már kívánnak egy könnyű, nem túl savas bort, amely lehet például Cserszegi fűszeres, Chardonnay. Itt viszont a mártásokra is figyelni kell, mert a tejföl hozzáadása karakteresebb borokat kíván.

A disznóhússal, vagy disznóhúsból készült ételek esetében szélesebb a választék. Ezek a hagyományos fajták, mint az Olaszrizling, a Furmint, a Szürkebarát savasabb, esetleg érleltebb változatai számára jelentenek jó párosítási lehetőséget. A malacsült esetében pedig a vörösborok közül a testesebb, csersavasabb változatok is szóba kerülhetnek.

Az édességekhez érve nem szabad megfeledkezni, hogy szánkban a gyakran éhező ősember nyelve van, tehát mindig az édeset keressük, amitől jóllakhatunk. Alapvetően tehát a bornak édesebbnek kell lennie, mint a desszertnek. Persze vannak más szempontok is. Amíg a diós mandulás süteményekhez tökéletesen illik a Tokaji Aszú, addig a mákos sütemények kesernyésebb ízéhez egy Tokaji fordítás ajánlható. Az aszalt gyümölcsös püspökkenyérhez egy frissebb késői szüretelésű bor, az aszúnál kevésbé édes és kevésbé kiérlelt, gyümölcsösebb jellegű illik jobban.

Sokan tanácstalanok, hogy az igazi ünnepi étkezés fényét milyen aperitiffel emeljék. A tömény italok alkalmatlanok erre, egy száraz vagy félszáraz pezsgő sokkal inkább.

Családi hagyományként gyakori, hogy karácsonykor forralt bort isznak. Ez viszont nem való az étkezéshez. Amíg a borok segítik az emésztőnedvek képződését, az édes forralt bort inkább a kinti hideg utáni felmelegítésre használjuk. Forralt bornak csak az a jó, amit egyébként is szívesen meginnánk. A túlzott fűszerezés, az erős borsozás helyett inkább hígítsuk harmad részben vízzel, hogy kevesebb cukor kelljen hozzá, és ne használjunk legfeljebb csak két-három fűszert.

Akkor legyen többféle bor az ünnepi asztalon? Természetesen, aki megteheti, vagy egyébként is borkedvelő, annál bizonyára így lesz. Ne feledkezzünk meg arról, hogy ne csupán a mennyiség, hanem a sokféleség szempontjából is célszerű a mértékletesség. Az ünnepi étkezésnél sokkal fontosabb az, hogy a régi szokás szerint a családfő felvágja annyi részre az almát, ahányan körülülik az asztalt. Nyugodtan, beszélgessünk, a gyerekeket is megvárják a játékok a fa alatt, és a háziasszony se ugorjon fel mosogatni.

A karácsony amúgy is sok élményt nyújt az illatokban és az ízekben. Elég, ha csak a fenyő illatára, a fahéjas, vaníliás, mézes sütemények ízorgiájára gondolunk. Ezekre a gyermekkorban megélt, a hétköznapitól eltérő dolgokra az emberek többsége évtizedekkel később is emlékszik. Nem szabad, hogy az italválasztással mindenáron az ünnep csúcspontját akarjuk elérni. A borok által nyújtott többlet csupán járuljon hozzá a mindennapoktól való megkülönböztetéshez. A családi együttlét apró örömei úgyis erősebb érzelmeket keltenek, és ezek tovább megmaradnak, mint bármely bor különleges ízének múlékony érzete.